(kit választ Tárnoki néni…)

– Én nem tudom – mondta Tárnoki néni, miután hazatért a kórházból –, hogy valóban anynyira hasonlítok-e Nicole Kidmanre, mint oly sokat állítják. Mindegy. Nálunk úgysem színésznőkből lesznek a sztárok, minél ormótlanabb valaki, annál több esélye van. S ez politikailag így korrekt. Legjobb, ha az ember vállalja önmagát.
– Nézzétek meg ezt a Gyurcsány fiút! – fordult dédunokáihoz.
– Ez valaki. Szinte szégyellem az új orromat, ha ránézek. Ez büszkén tekint önmagára, nem pirul el, ha tükör elé áll. Nem azért szavazok majd rá, illetve az MSZP-re, mert a korombeliek a közvélemény-kutatások szerint erre predesztináltak, hanem azért, mert emberiek. A szocialisták általában emberiek, de ő különösképpen az. Beágyazódásukra ez az igazi magyarázat.
– Egyébként hálás vagyok a sorsnak, hogy megérhettem a rendszerváltozást. A demokráciát, a többpártrendszert, az ombudsmanokat, meg a sok kormányszóvivőt meg államtitkárt. Még annak is örülök, hogy OV bejár a parlamentbe, legalább van, akihez a Feri barátilag odahajolhat. De mindegy. A lényeg, hogy szabadon választhatok. Nem úgy, mint a Kádár-korszakban, amikor muszáj volt a Hazafias Népfront jelöltjére szavaznom, nem önként, a szívem szerint, hanem kényszer hatása alatt. Ti nem éltetek még akkor, így nem is tudhatjátok, milyen keserű érzés az, amikor az embert megfosztják alapvető jogaitól, s a szavazófülke magányában nincs min elgondolkodnia, mivel csak egy helyre rajzolhatja be a keresztet. Most meg…! Megnézem: Fidesz? Piha! MDF? Nyet!
– De hát a Dávid Ibi olyan édi! – szólalt meg Esztike.
– Naiv vagy, gyermekem. A szabad választás nem édiségi verseny – rótta meg Tárnoki néni. – Nekem Kupa Mihály a titkos ideálom, mégsem szavazok rá. Ugyanis, ha egy becsületes, nemzeti érzésű MSZP-s Dávid Ibit vagy Kupát választja, olyan, mintha harakirit követne el. De ugyanez áll a fideszesekre is. Kuncze? Ha Gyurcsány nem volna! Így ér el végül az ember az MSZP-hez. Régi ismerősökre lel, akikre valamikor kényszerből szavazott. Most viszont bátran, büszkén, önként, szíve szerint rajzolhatja be a nevük mellé a keresztet. Apropó! Ha netán a választások napján éppen mozgásképtelen volnék, szóljatok a háziorvosomnak, hogy az ágyamhoz kérem a szavazóurnát, de pap ne jöjjön.
– Nagyon készülök erre a napra. Bölcsen kell döntenünk. Azt állítják ugyan a tudatlanok, hogy az ember nyolcvanesztendős kora után már a második gyermekkorát éli, erre én azt mondom, a bölcsesség olyan, mint az óbor. Idő kell hozzá, hogy beérjen. A háziorvosunk is mindig azt mondja, csodálom Tárnoki nénit az elvhűségéért, ahogy ragaszkodik a megszokotthoz, és elengedi a füle mellett a Fidesz szirénhangjait.
– Most is szirénáznak – szólalt meg Esztike. – Tetszik hallani?
– Tetszik, nem tetszik, nem hallom. A fülem már nem a régi. Lelkecském, te kire szavaznál?
– A Fideszre – felelte Esztike ártatlanul.
– Mi is, mi is! – visítottak merő rosszindulatból a dédi karosszéke körül nyüzsgő dédunokák.
– Szerencsére nem tartoztok a választókorú népességhez. A kettőtől negyvenévesig terjedő korosztály a Tárki, a Gallup, a Szonda Ipsos szerint is teljesen bedőlt az ásatag Fidesznek. Ezért kénytelen amőbázni a velejéig megújult MSZP. Nem tudom, mi lenne, ha mi, megállapodott korúak nem volnánk. Ez az ország nemcsak hosszában, de keresztben is kettészakadna. Hogy szerintetek a Dávid Ibi édi, azt még csak-csak megértem, de a múltba tekintő Fideszen mi a francot esztek, ti kis mulyák? De azért szeretlek benneteket – simogatta meg Esztike szöszke fejét. – Én nem tekintem ellenségnek politikai ellenfeleimet. Ne féljetek, én helyettetek is szavazok.
Körülhordozta büszke tekintetét. – Egyébként mondjátok meg a szüleiteknek, hogy aki a polgári szövetségre mer szavazni, azt kitagadom. Ti se felejtsétek, hogy egyik ősötök, Tárnoki Szilárd Géza az Egyesült Papucs párttitkára volt, és ha időben hal meg, talán bekerül a munkásmozgalmi panteonba is. Hogy mire vitte volna, ha megéri a rendszerváltozást, én nem tudom…