Pénzügyi gumiszabály

Ma a parlamentben részletes vita kezdődik a magyar gazdaság egyensúlyi felzárkózási programjáról szóló törvényről, vagyis a T. Ház az euró magyarországi bevezetéséről szóló jogszabályt vitatja meg. Miután az MSZP szorgalmazza, ugyanakkor az SZDSZ nem különösebben a kormány hirtelen támadt törvényalkotási kedvét, hazánkban nemcsak az euró 2010-es bevezetése tűnik felettébb kockázatos vállalkozásnak, hanem az erről szóló jogszabályi megerősítés is.
De miről szól(na) az új törvény? Röviden: a középtávú gazdasági program és az éves költségvetés összhangjának megteremtése érdekében az Országgyűlés törvényben rögzítené, hogy az államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) arányában 2006-ban 4,7 százalékos, 2007-ben 3,3 százalékos, 2008-ban pedig 1,9 százalékos lehet. Az államadóssági ráta 2006-ban 58,4 százalékos, 2007-ben 57,9 százalékos, 2008-ban 56,2 százalékos lesz. A kormányzati szektor bevételei a GDP 42,5 százalékáról 41,7 százalékra esnek majd 2006 és 2008 között, a kiadások esetében pedig 47,2 százalékról 43,6 százalékra esik a hasonló mutató. Az új törvény értelmében a kormány minden év április 30-ig bemutatja az Országgyűlésnek a gazdasági és államháztartási folyamatoknak a konvergenciaprogramban rögzített pályához viszonyított alakulását, és szükség esetén intézkedéseket hoz az eltérések megszüntetésére. Még annyit: elfogadása esetén a törvény 2006. május 1-jén lép majd hatályba. A törvényjavaslatot nagyon leegyszerűsítve: évente kellene bemutatni az euró bevezetéséhez szükséges programban foglaltak végrehajtását. A tervezet ugyanakkor felfüggeszti a 2004. évi költségvetésnek azt a részét, amely három évre előre meghatározta a hiánycsökkentés ütemét, mivel ezt maga a kormány is megszegte, annak ellenére, hogy saját maga fogadta el a szabályt. A magas ikerdeficit miatt ugyanis nem tisztázott, hogy pontosan milyen lépésekben és mikorra lenne megvalósítható az eurózónához csatlakozás.
Jogos a kérdés: az újdonság erejével hat-e az ötlet? Nos, a világ számos pontján léteznek olyan költségvetési előírások, amelyek azt szolgálják, hogy az aktuális büdzsé egyensúlyba kerüljön – méghozzá a törvény erejénél fogva. Az ilyen előírások a világ fejlett országaiban túlnyomórészt azt erősítik, hogy a gazdaságpolitika elméletileg leszámol az aktuálpolitikával. Azaz nem a szavazatmaximalizálás a cél, hanem a kiszámíthatóság, a hitelesség.
Ugyanakkor az éppen folyó politikai verseny bizony nem kedvez egy ilyen felvetésnek. Sem elméletileg, sem gyakorlatilag. Kár ezt erőltetni. Másrészt éppenséggel a fennálló kormánykoalíció idestova négy éve nem tartja be a saját maga által vállalt pénzügyi terveket. Lásd: államháztartási hiány, államadósság etc. Magyarán a törvénytervezet által deklaráltan is vállalt, szigorú és fegyelmezett költségvetési politika nem az MSZP–SZDSZ vezette koalíció szakmai erőssége. Az ördög kibújt a zsákból: rövid távú pártpolitikai érdek vezérli a gazdasági „elkötelezettséget”. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a jelenlegi koalíció volt az, amely hivatalosan is kitolta az euróbevezetés céldátumát. Az Orbán-kormány alatt a megjelölt időpont 2007–2008 volt, amelyet a Medgyessy–Gyurcsány-kormány 2010-re „prolongált” – ezzel is jelentékeny kárt okozva a magyar gazdaságpolitika hitelességének.
Amúgy legyinthetnénk; ez a két év eltérés legyen a legkevesebb! Magyarország azt a jég hátán is kibírja. Ám a gondot az okozza, hogy a hazai euróbevezetés kapcsán – leszámítva a magyar kormányt – mindenki optimista. Nyugati kutatóházak, bankok és a témával foglalkozó szakértők szerint a kelet-közép-európai térségben itt lesz a legutoljára hivatalos pénznem az euró. Az összes szakember azt fújja: 2013–2014! Vagyis eléggé eltávolodtunk a 2007–2008-as euróátvételtől.
De ha már az eurónál tartunk, figyelni kellene erre-arra. Éppen a Financial Times minapi elemzése világított rá: a kelet-közép-európai országok túl szegények ahhoz, hogy bevezessék az eurót. A londoni üzleti napilap szerint tisztességtelen vita zajlik az Európai Unióban a közös pénz „keleti irányú” átvétele kapcsán. Nem elegendő ugyanis a pénzügyi feltételeket – infláció, költségvetési hiány, államadósság és kamatszint – megteremteni, ha hiányoznak az általános gazdasági feltételek. A maastrichti szerződésben megfogalmazott belépési kritériumok soha nem képeztek ideális tagsági feltételrendszert, mert nem veszik figyelembe a reálgazdasági mutatókat: a termelékenységet, a foglalkoztatást és az általános bérszintet. Az üzleti napilap szerint az euró eddigi hét éve során már kiderült, hogy a reálgazdaság nagyon is számít a belépők kiválogatásában. Valószínűsíthető, hogy például Portugália felvétele hiba volt, és kérdőjeles Olaszország esete is. Ez utóbbi gazdaságára erős bér- és árrugalmatlanság jellemző, ami képes még recesszióban is inflációt termelni. Szlovénia ugyanakkor valószínűleg készen áll a közös nyugati fizetőeszköz bevezetésére, hiszen gazdagabb, mint az euró pénzügyi feltételeit amúgy megteremtő balti államok, és jobban áll, mint Portugália. E felvetés joggal erősíti gyanakvásunkat, hogy tudunk-e mindent a közös fizetőeszköz átvételét követő gazdasági hatásokról. Ráadásul az eddigi nyugat-európai példák csak azt erősítik, hogy az euró bevezetése bizony jelentős drágulást hozott. Nem véletlen az sem, hogy nosztalgia dúl a német márka, az osztrák schilling és az olasz líra iránt az érintett országokban. Szóval érdemes tájékozódni…
Ám térjünk vissza az eurótörvényhez. Természetesen fontos kérdés, hogy mire is jó egy ilyen álszakmai kezdeményezés a szocialistáknak. Az SZDSZ álláspontja szerint ugyanis nem az euró bevezetésének 2010-es időpontjáról kell törvényt alkotni, hanem azokról a reformokról, amelyek azt lehetővé teszik – közölték a szabad demokraták az MTI-vel. Hozzátéve: „Mi, liberálisok úgy véljük: jó döntés a 2010-es dátum kitűzése, de önmagában kevés ennek törvénybe foglalása.” Nos, az MSZP maximum azt éri el, hogy ilyen úton „tőrbe csalja” a Fideszt azért, hogy vele együtt szavazzon. A legnagyobb ellenzéki párt viszont régóta elkötelezett a magyar euróval kapcsolatosan. A Fidesz állásfoglalása meglehetősen egyértelmű, bár az utóbbi időben a párt gazdasággal foglalkozó vezetői egyre inkább hangoztatják: nem mindegy, milyen árfolyamon váltjuk majd be a forintot a közös fizetőeszközre.
Ám ez hagyján. A törvénytervezet legnagyobb szakmai bakija az, hogy a benne szereplő költségvetési pálya már júniusban borulni fog – az eddigi hagyományok szerint legkésőbb fél év alatt kiderül, hogy az éves büdzsé tarthatatlan. Fentebb említettük, az államháztartási hiányt a bruttó hazai termék (GDP) arányában 2006-ban 4,7 százalékosra lőtte be a kormány. Ezzel szemben a szakértők 6,7-7 százalékos deficitet jósolnak. Minimum. A kevésbé optimisták szerint jó, ha a hiány megáll a 9-10 százalékos szinten. Mellesleg utóbbi már nemzetközi szakvélemény is – neves nyugati befektető- és kutatóházak tartják így. Az éves hiány június végére meglesz.
A leszűrhető tanulság tehát az, hogy egy olyan jogszabály megalkotása folyik, amelyet a szocialistákon kívül senki nem akar igazán, és így nem is vesz majd komolyan. Értelmetlen és felesleges gumiszabályozás. Esetleges hatása – ha egyáltalán lesz is a törvényből belőle valami – olyasféle, mint amikor a vendéglátóegységben arra hívják fel a szemmel láthatóan lerészegedett jelenlévők figyelmét, hogy „ittas vendéget nem szolgálunk ki”.