Van egy sintér

Szörnyű lenne, ha az időközi kormányfő elnézést kérne a Fidesz célkeresztjébe került veszprémi mondatáért. Az ugyanis a rettenetes tartalom ellenére, pontosabban éppen azért, végre a szónok gondolatait tükrözi, tehát igaz. A közélet kegyelmi pillanata, amikor egy-egy elröppenő mondat nem elfedi, hanem leleplezi, lecsupaszítja a lelket. Ilyen pillanat volt, amikor a baloldal vezére azt üzente a demokratikus ellenzék vezetőjének, hogy fogja be a száját; amikor az européer Medgyessy, a baloldali polgár beintett másként gondolkodó honfitársainak, akiket az unióba sem vitt volna magával; amikor egy szocialista mameluk börtönt és vagyonelkobzást javasolt Szász Károlynak, akit aztán el is távolított posztjáról a hatalom („Igen. Kicsináltuk”).

Gyurcsány Ferenc néha összeszorított fogakkal az ellenfél tiszteletére inti megbabonázott híveit, ám akkor érzi magát elemében, akkor hiteles, ha Orbán Viktort gyalázhatja. Ő tényleg élet-halál kérdésként fogja fel a politikai küzdelmet, ezért harsogja például, hogy a Fideszt le kell verni, mert kormányra kerülve tönkretenné az országot, és a nyilas szimpátiával illetett jobboldal nem békélt meg az általános választójoggal(!). Amit most előadott, nem előzmény nélküli, Veszprémben mégis átlépte a határt: egy demokrata egész egyszerűen nem mondhatja azt riválisairól, hogy kóbor kutyaként be kell fogni, és telepre kell vinni őket. Az utalásokból, a szövegkörnyezetből félreérthetetlen, hogy az MSZP kormányfőjelöltje az ellenzéknek szánja ezt a sorsot. Néhány hete óriási energiát fordítottak annak bizonyítására, hogy a koalíció vezető politikusait – óh, szörnyűség! – kifigurázó Magyar Vizsla-kiadványt összekössék a Fidesszel. Azt a vitatható tartalmú és színvonalú kis füzetet, ami Gyurcsány sugalmazásával szemben nem fenyeget senkit és semmit. Nyugaton megmosolyogják azt a politikust, aki egy ilyen bolhacsípés után a megbántott, megsértett méltóság pózában tetszeleg.

Különösen ízléstelen, hogy a kóbor kutyás eszmefuttatás a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján hangzott el, egyértelmű jelentést kölcsönözve a telepre hurcolás gyurcsányi szándékának. Az ellenfél ily módon történő kiiktatása mind a náci, mind a kommunista rezsimek kedvelt módszere. Az is elgondolkodtató, hogy néhány nappal korábban jelent meg az a szocialista hirdetés (Van egy ország. Van egy ember. Van egy program), ami sokunkban Adolf Hitler egyik szlogenjét idézte fel. Tanulságos, hogy azok, akik máskor a legártatlanabb megjegyzésre is fasiszta veszélyt kiáltanak, most mennyire nem akarták észrevenni a párhuzamot. Persze szó sincs arról, hogy Gyurcsány és pártja náci volna, ám az általuk használt nyelv leleplezi, hogy a gondolkodásmód a totális rendszerekével rokon.

A gátlástalan hatalomvágy mellett az időközi miniszterelnök politikai szocializációja köszön vissza a diktatúrás mondatokban. KISZ-vezetőként elfogadhatatlannak tartotta a szárnyait bontogató Fidesz politikai céljait: a plurális társadalmat, a demokráciát. S bár ma ugyanezzel vádolja az ellenzéket, ő az a politikus, akinek a demokrácia csak terhes díszlet; a mostani botrány is erről szól. A választás pedig arról, akarjuk-e, hogy egy gyepmester terelgessen minket a jövő felé. Aki grandiózus fejlesztéseket vizionálva jó tíz év alatt új Magyarország felépítését ígéri. 1933-ban egy újdonsült kancellár is azzal biztatta a németeket, hogy tíz év múlva nem fognak az országukra ismerni. Így is lett.

Mégis van csipetnyi értelme az MSZP-s kampányszlogennek: Nem. Nem fordulunk vissza.