A kor érzései nem keltek életre

Ha egyetlen képeslapot kellene küldeni valakinek a szombati Megasztár-döntő első fordulójáról, nem valamelyik elképesztően tehetséges előadó énekelne azon, amit én küldenék, hanem inkább a szomorú, kicsit ingerült Fenyő Miklós feszengene egy fotelben, a háttérben a Hungária együttes egyik dalát kelletlenül próbáló megasztárokkal.
Pedig javarészt kiváló produkciók születtek azon az estén. Arról, hogy a hetvenes évek végi Magyarország sajátos, állott levegője, muszájmenőjenő-életérzése nem kelt életre, nem a versenyzők tehetnek. Az akkori Hungária nem túl igényes, de hatásos zenei stílusa egyébként eleve retrónak született: az ötvenes évek Amerikáját hozta el kádári panelparadicsomba. Bizonyos értelemben „konszenzusos” műfaj volt. Kifejezte annak az életérzését is, akinek megfelelt a kádárizmus lelki klímája, komfortfokozata, esztétikája, s valamelyest azét is, aki a legvidámabb barakk szegényes idilljétől messzire, a rózsaszínű, elérhetetlen álomnyugatra vágyódott. Talán jobb is, hogy mindezt ma már a tizen-huszon évesek nem értik. Maradtak hát a csupasz dalok, dalszövegek, amelyekről most az utókor ítélkezett.
A fellépők közül Bocskor Bíborka volt az egyetlen, aki A tranzisztorkor hajnalán című dalban arról a bizonyos barakk-kori ifjúságról énekelt, igaz az, amit ő élt át, sötétebb, veszedelmesebb, örömtelenebb lehetett, mint a miénk. (Az Erdélyből jött versenyzővel egyébként látványosan nem tudnak mit kezdeni Tilláék, túl azon, hogy titokzatos, vampszerű tehetségét elismerik. Ha egy olyan értelmiségi közegben sütik el, hogy Boglárka a kecskéknek énekel, ahol kifejezett sikk Erdélyből házasodni, a székelyudvarhelyi piacon nagyszerű sajtokat, csombort vásárolni, Farkaslakán szőnyeget, ágyterítőt, házipálinkát beszerezni, akkor minden rendben, de ebben a tudatlan körben csak kínos pillanatokat szereznek szegény lánynak.)
A többiek is javarészt megoldották persze a maguk módján a feladatot: Szabó Eszter szvingbe sodorta Flipper Öcsi bemutatkozó dalát, Puskás Péter a punkmódszert alkalmazta a Neonparádéra, Baktay Anikó mert érzelmes, szerelmes dalt énekelni, Póka Angéla beszólt a hatalmaskodóknak a Hej, miszter twistminiszter című dallal, Varga Ferenc a Multimilliomos dzsesszdobossal a felhőtlen blődliderűt hozta át. Kedvesen suta mozgása Bakács zsürort epebajos táncoló politikusokra emlékeztette.
Hoffmann Mónika viszont láthatólag nem tudott mit kezdeni a pszeudonosztalgikus dallal, az Isztambullal. És nem tudni, hogy akkor, ott mi történt a zsűrivel. Mindenki zavarban volt. Senki se mondta el őszintén, mit látott, mit hallott. Kiadták nekik napiparancsba, hogy nem lehet brutálisan kritizálni? Ha így volt, Hajdú Szabolcsra a parancs nyilván nem vonatkozott.
Sajnos Széles Izabella, a csapat szép lánya sem jutott messzire a Baby Dollal, s végül, miután a rock and roll párbajban alulmaradt, ő lett a kieső. A legügyetlenebbre mégis az egyik közös produkció, a Limbóhintó sikeredett. A feltételezett okok fentebb olvashatók. Sebaj, de legalább magyar dalokat hallottunk magyarul.
(Megasztár, TV2, február 25., 19.30)