A népköztársaság nevében…

A Legfelsőbb Bíróság 1960. január 18-án és 19-én zárt tárgyaláson huszonnégy, többnyire fiatalkorú budai gimnazistát ítélt rövidebb-hosszabb börtönbüntetésre: „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés” bűntettében találták bűnösnek őket. Életpályájuk megtört, a mai napig érzik az ítélet következményeit.

A forradalmat és a szabadságharcot a szovjet hadsereg és az ávós utódók leverték, de 1956 szelleme és politikai vívmányai még évekig élénken éltek. Különösen a fiatalok körében. Hatan közülük – már nyugdíjasok – havonta összeülnek egy budai kiskocsmában és emlékeznek. Jáky Jenő, az 56725. számú elítélt, harmadikos gimnazista tíz hónappal megúszta. Hoyos Sándor, tizedrendű vádlott, szentendrei középiskolás egy évet kapott. Ányos Aladár gimnazistát, az 56 720. rabszámú foglyot egy év és négy hónapra ítélték el. Veress Bulcsú tanuló, aki magát Nemecseknek nevezte az ellenállásban, nyolc hónapot ült a börtönben. Csukás Endre harmadikos gimnazista, ötödrendű vádlott négy évet kapott főbüntetésként. Benkő Mihály gimnazista egyéves börtönbüntetésének végrehajtását a bíróság háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. Szerencséje volt, mert védőjének sikerült bebizonyítania, hogy képtelen volt felmérni cselekménye súlyát.
De hogyan kezdődött, mi is történt valójában? A megtorlás és a megfélemlítés javában folyt, amikor a budai Petőfi Sándor Gimnáziumban 1957 elején megalakult a „Szabadságharcos” csoport. E csoportosuláshoz kapcsolódott a közeli Toldy Ferenc Gimnáziumban lévő társaság Antall József középiskolai tanár vezetésével (a BRFK politikai nyomozóosztálya V. alosztályának jelentése szerint). Az 1958. július 16-i feljegyzés (V–146108/5) összefoglalta „Kerekes” fedőnevű ügynökük írásos jelentését. Ebből megtudjuk, hogy Antall szoros kapcsolatban állt Megay László tanulóval, aki 1957. október 23-án megszervezte az iskolában a néma tüntetést. Emiatt a diákot büntetésből áthelyezték a Petőfi-gimnáziumba. Megay ott kapcsolatba lépett a „Szabadságharcos” csoporttal, és több toldys diákkal és volt tanárával, Antall-lal továbbra is napi kapcsolatban maradt. „Kerekes” ezt írja: „Antall József tendenciózusan maga mellé tömöríti azokat a fiatalokat, akik a népi demokrácia ellenségei, vagy azokká neveli őket.” Ha Antall tevékenyen nem is vett részt az ellenállás szervezésében, a jelentésekből kitűnik, hogy a rendszerváltás első miniszterelnöke tanítványai révén tudott a szervezkedés létezéséről. A Várban működő épületgépészeti technikum igazgatója, Szentirmay Sándor – aki tanárként szintén érintett volt az ügyben – a lebukás után másodrendű vádlottként nyolc év börtönbüntetést kapott az illegális szervezkedésért. A másik felnőttet, Cherven Arisztid egyháztörténészt elsőrendű vádlottként tíz évre ítélték el.
Veress Bulcsú szerint nem volt véletlen, hogy a Petőfi-gimnázium és egyáltalán Budának ez a része lett a szervezkedés központja, hiszen a Horváth-kert és környéke mindig is a hagyományos, hazafias budai középosztály területe, fóruma volt és maradt napjainkig. Az ellenállás kialakulásának másik oka, hogy a forradalom leverése után rebellis volt a hangulat, főként a középiskolások körében. Többen szabotálták az orosz nyelv tanulását, az utcákon a falakról letépték az MSZMP plakátjait, röplapokat terjesztettek, de megtörtént az is – 1957. március 15-én –, hogy a diákok óra előtt felálltak és elénekelték a Himnuszt. A Petőfiben ennél tovább mentek, mert szervezkedni kezdtek. Benkő Mihály arra emlékszik, hogy a szervezkedés először a gimnázium KISZ-szervezete ellen irányult. Abban reménykedtek, hogy ha több hazafias gondolkodású tanuló belép a Kommunista Ifjúsági Szervezetbe, akkor sikerül megtörniük a lendületüket és lezülleszteniük a DISZ (Demokratikus Ifjúsági Szövetség) 1956 előtti színvonalára. „Ez az elképzelés azonban hamvába holt – mondta Benkő Mihály –, mert a KISZ akkori vezetői profik voltak, és nekik sikerült beépülniük a mi szervezetünkbe.” Ezt jelezte a „Váradi”, majd a „Csaba” fedőnevű ügynök jelentése 1958. április 17-én: „[…] A magukat szabadságharcosoknak nevező, népidemokrácia-ellenes, illegális csoport célkitűzése és feladata az iskola KISZ szervezetének bomlasztása az abba való beépülés útján. Nyíltan hirdetik, hogy be akarják bizonyítani annak »briganti« jellegét. Ugyanez a csoport az iskola irodalmi szakkörét arra használja fel, hogy ott nacionalista nézeteknek adjon kifejezést. Az említett csoport több illegális összejövetelt tartott Csukás Endre lakásán. Ott több kérdést tárgyaltak meg. Ilyen például az illegális nyomda megindítása, fegyverek felkutatása, fegyveres csapatok szervezése, vidéki sejtek létrehozása stb.”
Tehát a politikai rendőrség kezdettől fogva mindent tudott a beépült ügynökök révén, és csak várakozott. Hogy mennyire szervezett volt már akkor az ÁVH utódjaként működő titkosszolgálat, kiderül abból a szigorúan titkos összefoglaló jelentésből, amit Kállai Lili rendőr százados írt: „[…] »Csaba« fedőnevű ügynök ipari tanuló, Nagy Mihály hdgy. elvtárs véleménye szerint hozzánk közel álló, megbízható, értelmiségi származású, apja főmérnök. »Váradi« ügynök III. osztályos tanuló. 1957. december óta vagyunk vele kapcsolatban. Hozzánk való viszonya jó, megbízható. Munkájuk során kölcsönösen ellenőriztük »Csaba« és »Váradi« fn. ügynököket egymáson keresztül, és megállapítottuk, hogy mindkét ügynök jelentése egybehangzó, megbízható.”
A több szálon működő csoportot még a kémelhárítás is figyelte, „Csaba” ügynök, G. Géza ugyanis a Belügyminisztérium II/2-es alosztályához küldte a jelentését. A Történeti Hivatalból megkapott anyag – amelyet Benkő Mihály gyűjtött össze – részletességével hívja fel magára a figyelmet. „Csaba” azt írja: „[…] 1958. IV. 4-én, pénteken de. 11 órakor Szűcs Iván lakásán, a Margaréta u. 13. sz. alatt a következők jöttek össze: Szűcs Iván, Kámány Sándor, Garai Géza, Csukás Endre. Csukás barna, 170 cm magas, 70 kg, tojás alakú arc, hegyes áll. Kassó Ferenc szőke, 180 cm magas, 75 kg súlyú, kissé hosszúkás arc. Kassó László barna, 180 cm magas, 75 kg, nyúlt arc, lapos áll… Csukás a következőket mondta: »Fegyverünk majd csak lesz, viszont emberünk legalább olyan megbízható, mint mi magunk, nagyon kevés van. Teendőink a következők: mindenki szerez 1-2 megbízható embert, akiért a fejével felel. Ha lehet, fegyvert is szerzünk.«” Ez állt „Csaba” ügynök jelentésében, aki állítólag besúgása jutalmául később repülőtiszt lehetett. Azután Olaszországba disszidált a hálátlan, és ott egy különös balesetben meghalt.
Jáky Jenő úgy látja, hogy a gimnáziumban a fiúkat az azonos gondolkodás és a kialakult helyzet elleni tenni vágyás hozta össze. A baráti beszélgetésből egyre inkább politikai beszélgetés, majd programalkotás lett. Csukás Endre és Benkő Mihály voltak a csoport fő szervezői. Hoyos Sándor társaival gumibotokat készített, és azt is tervbe vették, hogy elfognak egy rendőrt és elveszik a fegyverét.
– Szerencsére ez nem sikerült – sóhajt nagyot Hoyos Sándor –, mert akkor most nem beszélgethetnénk, mi is Mansfeld Péter sorsára jutottunk volna, vagyis az akasztófára. Ezt a tervünket is jelentették, mert amikor öten, Ányos Aladárral együtt elindultunk rendőrt fogni, a Vérmező környékén annyi civil nyomozó lesett bennünket, hogy jobbnak láttuk szétszóródni.
Aztán a titkos találkozókba többen bekapcsolódtak az épületgépészeti technikumból is, ahol szintén szerveződött egy csoport Szentirmay Sándor igazgató vezetésével. Szentirmay magasabb szintre akarta szervezni az ellenállást, egy budapesti, majd országos diákszövetséget akart létrehozni. De ez is csak terv maradt, mert az ellenállók többségét besúgás alapján, beépített ügynökök segítségével egyszerre tartóztatták le 1958. június 20-án, négy nappal Nagy Imre miniszterelnök és politikustársai kivégzése után. Veress Bulcsú szerint a legszomorúbb az, hogy saját osztálytársaik jelentettek a politikai rendőrségnek. Egyik osztálytársukról, a „Váradi” fedőnevű B. D. L.-ről az ítéletek után megtudták, hogy ő jelenthetett az „ellenforradalmi” szervezkedésről. A spicli személyéről a Történeti Hivatalból kikért papírok alapján bizonyosodtak meg. Csukás Endre, a csoport vezetője, aki az osztálytársai közül a legsúlyosabb büntetést kapta – négy évet ült –, sajátos véleményt fogalmazott meg a besúgóiról. Ő úgy látja a mai tapasztalatok birtokában, hogy B. D. L.-t nem beszervezték, hanem eleve besúgó volt. Boldogan és önként jelentett. Ezután bízták meg a nyomozó hatóságok a felderítéssel, az ellenállók csoportjába való beépüléssel. Ehhez a tevékenységhez hozzásegítette egy ávós szülői háttérrel rendelkező osztálytársa, B. András és a gimnázium akkori KISZ-titkára.
– Mi pedig besétáltunk a kelepcébe, hogy úgy mondjam, ráharaptunk! – mondja Csukás Endre.
– Sőt – teszi hozzá Veress Bulcsú – nemcsak a később birtokunkba jutott ügynöki jelentések igazolták, hogy néhányan besúgók voltak, hanem az is gyanús volt, hogy például B. D. L.-t nem tartóztatták le velünk együtt, holott mindig ott volt az összejöveteleinken. Minden jegyzőkönyvbe vett vallomásból kihagyták a nevét, a bírósági tárgyaláson sem említették.
Persze a fiúkat a bírósági tárgyalás előtt meggyúrták. Elcsattantak a kihallgatói pofonok, Csukás Endrét és Kámány Sándort gumibottal rendesen helybenhagyták. De dolgozott a börtönhálózat is, mert a beszervezett zárkatársak, Csukás Endre emlékei szerint, sötét jövőt jósoltak annak, aki nem vall rendesen. Egyik letartóztatott társukról, Csampisz Tiborról M. Mihály börtönspicli írta meg a jelentést: „Letartóztatása igen letörte. Már az első percekben közölte, hogy fegyvereket keresnek rajta, és a szervezkedésben is részes… Igen meg van ijedve, fél a veréstől, emlegeti, hogy talán a tárgyalását sem éri meg, mert előtte agyonverik. Fél attól is, hogy családját őmiatta a határ közelében lévő Vaskútról kitelepítik… Csampisszal csak fél napja vagyok együtt, sokat hallgat, és töpreng, így egyelőre nincs több jelentenivaló.” Ez a néhány sor is jelzi, hogy milyen hangulat lehetett a politikai per előtt állók körében. Volt, aki nem élte túl a Tolnai Lajos utcai kihallgatóbázist – veti közbe Hoyos Sándor. Nényey Zoárd a Szentirmay-szervezkedéshez tartozott, amit aztán a gimnazisták peréhez csatoltak. A szembesítési jegyzőkönyvben Nényey azt vallotta, hogy 1956-ban egy ávóst meg akart rúgni, de sajnos nem érte el a lába. Ez a „sajnos” az életébe került, agyonverték a Tolnaiban.
A korán elhunyt Kámány Sándorra mind a hatan szívesen emlékeznek. Külön kérték, hogy ez szerepeljen a beszélgetésben. Benkő Mihály kutatásai szerint Kámányt be akarták szervezni, társai ellen akarták hangolni, mert az apja rendőr őrnagy volt, az I. kerületi rendőrkapitányság vezetőhelyettese. Miután az apa, idősebb Kámány Sándor megtudta, hogy milyen szervezkedésben van benne a fia, és már vannak beépített diákok a szervezkedésben, visszautasította, hogy gyermeke besúgó legyen. A régi megrögzött kommunista nem vállalta, elvei ellen volt, hogy a gyerekéből spiclit csináljanak. Fiának elmondta, hogy mire akarják rábírni a politikai nyomozók. Mindez letartóztatásuk előtt néhány nappal történt. Bár az ifjú Kámány Sándor értesítette közvetlen barátait, hogy áruló van közöttük, már késő volt. Emiatt idősebb Kámányt lefokozták, és kirúgták a testületből.
Milyen következményekkel járt a bírósági ítélet, a rövidebb-hosszabb ideig tartó börtönbüntetés a többnyire fiatalkorúak életében? Először is mindanynyiukat kizárták az ország összes középiskolájából. Aztán életüket végigkísérte az a fiatal korukban hozott döntés, hogy folytatni akarják 1956-ot – azaz a folyamatos belügyi megfigyelés, a megbélyegzettség. Jáky Jenő kiszabadulása után segédmunkásnak ment. Sikerült elvégeznie egy műszaki rajzolói tanfolyamot. Öt évvel később engedélyezték, hogy érettségizzen. A műszaki főiskola elvégzése után műszaki pályán helyezkedett el, bár állatorvos szeretett volna lenni, mint az édesapja. Csukás Endre 1962-ben szabadult, négy év börtönbüntetés letöltése után. Az élete vargabetűkből állt, ahogyan a maga sorsát jellemezte. Sikerült leérettségiznie. Nem sokkal később egyik volt börtöntársa és ismerőse rávette, hogy együtt disszidáljanak. Csukás nem gondolt arra, hogy a rendőrség emberei voltak. Alig szabadult, amikor a határon elfogták, és ismét börtönbe került, egy évet kapott. Endre még nem volt tizennyolc éves, amikor édesapja – Csukás Zoltán egyetemi tanár, akadémikus – meghalt, de rá való tekintettel néhány volt befolyásos barát segített a magára maradt fiatal fiúnak, akinek így sikerült elvégeznie a felsőfokú mezőgazdasági technikumot, majd az ELTE-n az alkalmazott matematika szakot. Az MTA egyik kutatóintézetében dolgozott, amely a börtönviselt emberek és a másként gondolkodók gyűjtőhelye volt. Csukás Endre viszont igényeinek megfelelő, több pénzzel járó munkát a nyolcvanas évek elejéig nem végezhetett, mert minden neki tetsző helyről elutasították. Végül sikerült elhelyezkednie a nyugdíjfolyósító főigazgatóság statisztikai főosztályán matematikusként. Benkő Mihály apja, Benkő Gyula 1956-ig a Legfelsőbb Bíróság bírája volt, de mivel a forradalom mellé állt – a Legfelsőbb Bíróság forradalmi tanácsának elnöke lett –, később eltávolították a bírói testületből. Így Mihály két szempontból is nemkívánatos elem volt. Bár letartóztatása előtt az országos történelmi tanulmányi versenyen második helyezést ért el, mégis kizárták az ország összes középiskolájából. Szabadulása után csak esti középiskolában érettségizhetett, és esti egyetemre iratkozhatott be. Mindezek ellenére is történész lett, bár közben segédmunkásként tartotta fenn magát. A BM emberei 1987-ig figyelték. Hiába szeretett volna évekig a Nemzeti Múzeum újkori osztályára bejutni, ez nem sikerült neki. A múzeum könyvtárában talált csendes állást. Bár több történeti munkája és sok szakpublikációja megjelent, tudományos fokozatot nem kaphatott.
Veress Bulcsú is segédmunkásként dolgozott. Közben kitanulta az autóvillamossági műszerész szakmát, estin kitűnően leérettségizett, sikerült eltüntetnie börtönmúltja minden nyomát, és mint munkás jelentkezett a jogi egyetemre, ahová felvették. Harmadéves korában fény derült politikai múltjára, az ávósok ki akarták rúgatni, de mivel kitűnő tanuló volt, a jogi kar meghatározó tanárai kiálltak mellette. Az egyetem elvégzése után egy akadémiai intézetben jogászkodott, majd 1970-ben ösztöndíjjal Franciaországba került, és kint is maradt. Előbb a strasbourgi egyetemen, majd az Egyesült Államokban, a Columbia Egyetemen politikatudományból, nemzetközi kapcsolatokból megszerezte harmadik diplomáját. Veress Bulcsú tizenkét évig az amerikai szenátus külügyi bizottságának dolgozott. Amerikai–magyar állampolgár, fél éve hazatelepült. Ányos Aladár szintén a szabadulása után egy évvel érettségizett. Elvégzett egy műszakirajz-tanfolyamot, majd protekcióval bekerült egy tervezőintézetbe. Három egyetemre – agrár, műszaki és villamosmérnöki kar – is felvették, de mikor múltja kiderült, kirúgták. Ezzel befejezettnek tekintette a tanulást, egy tsz melléküzemágánál helyezkedett el, majd a nyolcvanas évektől műanyagöntéssel kezdett foglalkozni. A Történeti Hivatal kartonja szerint még 1985-ben is figyelték, jelentések készültek róla. Hoyos Sándort is majdnem a rendszerváltásig nyilvántartották. Hoszszú ideig segédmunkásként dolgozott, majd nyugdíjazásáig talajmechanikával foglalkozott. Teljes félreállításához hozzájárult grófi származása is.
Beszélgetésünk végén mind a hatan arra a következtetésre jutottak: életük 1956 szellemének a forradalom leverése utáni továbbéltetése miatt került zsákutcába. A szabadságharc és forradalom eszméit ma is mindannyian vállalják, igyekeznek hűek lenni hozzájuk, és megvalósításukat ma is időszerűnek tartják. De ami mostanában történik Magyarországon, azzal nem szívesen azonosulnak. Veress Bulcsú elitista áldemokráciának tartja a rendszert. Egy deci kádárizmus két deci szódával…