A száz lépés pogromja

Baloldali recept: vedd az ellenfél valamelyik nyilatkozatát, pöccents ki egy mondatot belőle, magyarázd félre, majd gyors mozdulattal formálj belőle vádat! Nem egyszerű a feladat: jól kell mondatot választani, s jól kell időzíteni. Majdnem olyan nehéz kenyér ez, mintha tisztességes eszközökhöz nyúlna az ember, de hát azt azért mégse. A balpolitikusok most két mondatot is előkaptak: egyet Orbántól, egyet Mikolától. Azt állítják, Orbán eltörölné a köztársaságot; Mikola meg az országba csődítene ötmillió Fidesz-szavazót.
Az MSZP–SZDSZ-koalíció egyetlen – tébollyal átszőtt – kollektív tudattalan. Nincs identitása, nincsenek valódi céljai, nincsenek érvei. A kormánypolitikusok máig sem tudják, hogy neoliberálisok, neokonzervatívok, nemzetiek vagy nemzetellenesek, filo- vagy antiszemiták, szociáldemokraták vagy kapitalisták legyenek. S egyszer csak beugrik: legyen a baloldal a köztársaság védelmezője! Gyurcsány Ferenc, a hosszú lépteivel, barikádra vezeti a népet; a tét nagy, a cél nemes, és persze nincs eszköz, melyet ne szentesítene.
Elnézem szegény Lendvai Ildikót a Nap-keltében: remeg az idegességtől, úgy félti a köztársaságot. Szerinte a köztársaság egyet jelent a demokráciával. (Lendvai csak tudja: már a hetvenes években marxista–leninista szemináriumi oktató volt.) A köztársaságnak meg a demokráciának egyébként tényleg van köze egymáshoz. A res publica (közös dolog) az ókori Rómában köztulajdont jelentett, valamint közügyeket, a dolgok feletti közös rendelkezést. A demokrácia legutóbbi ismereteim szerint a népfelség elve, azaz: törekvés arra, hogy ne zárt ajtók mögött szülessenek az életünket érintő döntések, hanem a szemünk előtt – s azokba bármikor beleszólhassunk. Köztársaságban senki nem mondja, hogy „az állam én vagyok”, hiszen nem egyetlen ember egyetlen programjára épül a jövő. Köztársaságban azt sem mondja az ember, hogy az én programom tízmillió magyaré. Az ilyesmi inkább a Szaddám Huszein típusú autokráciákra jellemző.
Orbán azt állította: a köztársaság ruha a nemzet testén. Kedvelem Orbán Viktort, de nem ezért adok neki igazat. Mikola sokat idézett szövege is pont ideillik, s én nem tudom másként olvasni, mint így: a nemzet tagjainak természetes igényük az együttélés. Trianont azért nem szabad legitimálni, mert elszakította, december ötödikét pedig azért nem, mert tovább távolította egymástól a nemzet tagjait. Gyurcsány a román közszolgálati tévének kifejtette, hogy Trianont tíz magyarból kilenc elfogadja – de ez nem igaz. Persze, nem akarjuk visszafoglalni az elcsatolt területeket, de minden lehetséges módon dolgozni kell a nemzet egységéért. A nemzet csak egységben élhet; nincs egység a határon túliak nélkül. A nemzeti élmény lényege a szolidaritás, az egymásért – minden egyes tagért – vállalt felelősség. Ez egyébként minden normális közösség lényege, még akkor is, ha a liberálisok csak csodálkozni vagy röhögni tudnak rajta. Arról végképp nem Mikola tehet, hogy a határon túliak zöme utálja az MSZP–SZDSZ-koalíciót. Nem kellett volna a balliberálisoknak saját nemzetük ellen kampányolniuk, elszalasztva az egyetlen lehetőséget, hogy megszeressék őket.
A köztársaság: az együttélés jelenleg lehetséges egyetlen formája. A nemzetnek szüksége van köztársaságra, de a dolog fordítva értelmetlen. Magyarországon létezik valamelyes köztársaság és demokrácia, ám ezek nem befejezett ügyek, még dolgozni kell rajtuk. Az édenből való kiűzetéskor alávettettünk az entrópia, a termodinamika, az erózió, a nehézkedési törvény, az eredendő bűn hatásainak; ami nem javul, rosszabbodik. A XVI. századi reformátorok úgy vélték: az egyház folytonos reformációra szorul; ugyanez a helyzet a köztársasággal, a demokráciával és az állammal is. Sosem lesz jó, de mindig lehet jobb.
A demokráciával kétféleképpen bánhatunk: lehet sorvasztani vagy kiterjeszteni. Sorvasztás, ha a vezetők azt üzenik a népnek, maradjon ki a politikából. Így beszél a Gyurcsány–Kuncze–Dávid-vonalba tartozó politikus: majd mi elintézzük azt a ronda politikát, ti meg üljetek a páholyban addig. Amit a kormánypártok kínálnak, nem demokrácia, hanem reality show – tánccal, érzelemkitörésekkel, műbalhékkal. Nem köztársaságot akarnak, hiszen kiárusítanának mindent, ami közös: repülőteret, kórházat, energiát, és ami a legfájóbb: a kultúrát, az oktatást, a történelmet, az ünnepeinket.
A demokrácia kiterjesztése az, ha közel megy a döntéshozó a döntésben érintettekhez. Esetleg meg is kérdezi őket, mit szeretnének. A Fidesz a polgári körök létrehozásával, a nemzeti konzultációval, a faluparlamenttel, az interaktív politizálással megmutatta, miként kell működni az igazi demokráciának. Ezt persze a baloldalon populizmusnak nevezik, ami nonszensz, hiszen a populista nem kérdez, hanem állít: lebutított üzeneteket küld, mert el akar hitetni valamit, ami nem igaz.
Még egy adalék: a köztársaságot bátran védelmező Lendvai Ildikó a hetvenes évektől volt párttag, aztán az MSZMP egyik vezető személyisége lett. Mai főnöke, Gyurcsány Ferenc kommunista ifjúként elszántan dolgozott azon, hogy a harmadik magyar köztársaság ne jöhessen létre. Akkoriban a köztársaságért hadakozó Orbánékról azt írta a központi elvtársaknak – mellékelve a Fidesz programját –, hogy el kellene szigetelni őket. Ahogy a posztmodern világban szokás, az idősíkok egymásba csúsznak; most is a Fidesz-program miatt idegesek az elvtársak. Gyurcsány is ideges, elvégre megmondta világosan, hogy egyetlen program van, akkor most mit jönnek ezek egy másikkal?
A gyurcsányizmus ellentétes a demokráciával. Az újabban fegyverekkel, mesterlövészekkel felvonuló miniszterelnök nem bírja elviselni, hogy másik oldal is létezik. „Le kell verni a jobboldalt” – nyilatkozta néhány éve. Azóta tartja magát ehhez; programokról szónokol, valójában azonban pogromot folytat az ország egyik fele ellen, azok ellen, akiket elődje legszívesebben itthon hagyott volna Európába menet. Ugyanott tart, mint a nyolcvanas évek végén: vádol és elszigetel. Nemrég lenyilasozta fél Magyarországot, hogy elszigetelhesse Európától.
A köztársasághoz tartozik még valami: a pluralizmus, ami a jobboldal részéről józan elfogadása a ténynek, hogy nem mindenki konzervatív. Félreértés ne essék, nem vagyunk mások. A másság elszigetel. Vannak fontos dolgok, amikben eltérően gondolkozunk, mégis ugyanahhoz a zilált nemzethez tartozunk mindanynyian. A baloldalt senki nem akarja leverni vagy felszámolni, sőt. Ki kell nyitni feléjük is az ajtót, és hitelesen, progresszív, mai módon képviselni az értékeket, amelyek az ő életüknek is értelmet adhatnak.
A Fidesztől azért félnek ellenfelei, mert látják: elképesztő integráló erejű egy olyan Magyarországon, ahol a közösségeket szisztematikusan rombolja a posztmodern liberalizmus. A Fidesz a szanaszét botorkáló konzervatívokból működő közösséget formált, olyan közösséget, amelynek arca és ereje van, amely képes artikuláltan kifejezni, sőt érvényesíteni az akaratát. Például most, áprilisban.
A baloldalon ezt nem fogják megbocsátani. Úgyhogy a megbocsátás is a mi dolgunk marad.