(átszavazunk-e…)

Én nem tudom, mennyiben képezheti meggondolás tárgyát a szabad demokratákra való átszavazás – kezdte rokonainak és üzletfeleinek tartott kampánynyitó előadását Tárnoki néni. – Emlékezhetünk azokra a késő Kádár-kori időkre, amikor a másfél jelöltes választásokon mi, szocialista aktivisták testünkkel szorítottuk ki saját jelöltjük gyűléséről a Szabad Kezdeményezések Hálózatának szimpatizánsait, úgyhogy se köpni, se nyelni nem tudtak, most viszont egészen más a helyzet. Nem azt mondom, hogy fenntartás nélkül drukkoljunk az SZDSZ-nek, amely az időben eltávolított Medgyessy miniszterelnök úr szerint tele van korrupciós ügyekkel, hiba lenne agyonszeretni őket, miként Lendvai Ildikó is megmondta, de praktikus szempontból mindenképpen meg kell vizsgálnunk a dolgot.” „Miért?” – kérdezte a legkisebb dédunoka, a hároméves Esztike álnaiv mosollyal. Tárnoki néni sajnálkozó pillantást vetett rá. „Vegyünk egy egyszerű példát. Mi elvisszük a szavazatok negyven százalékát, a Fidesz, ne adj isten, összekapar negyvennégyet, az SZDSZ pedig megreked 4,8 százalékon. Ez katasztrófa. O. V. elviszi a szabad demokratákra leadott szavazatok felét, 2,4-et, hiába viszi Gy. F. a másik felét, így a végeredmény, más egyéb félrecsúszott szavazatokkal együtt, 52:48 lesz a Fidesz javára, O. V. kormányt alakít, mi pedig mehetünk zabot hegyezni. Ha viszont 0,4 százalékunk átszavaz a Kuncze-csapatra, akkor a mi 39,6-höz hozzájön az SZDSZ 5,2-e, plusz az MDP, MIÉP, Munkáspárt hordaléka, ami 5,6-et tesz ki, s máris fordul a kocka: a végeredmény a baloldal javára 50,4:49,6. O. V. tépheti a száját, ha bírja még, mi pedig röhögünk. Ez a reális választási matematika. A Fidesznek ilyen bravúrra nincs lehetősége, mivel Dávid Ibi begőzölt, a MIÉP, a Jobbik meg az összes eszement szélsőséges, radikális, homofób párt szavazói meg olyan fafejűek, mint a kuglibaba.
„Én akkor is – szólalt meg Esztike –, én mindenképpen a Fideszre szavazok.” „Majd tizenöt év múlva, ha bekerülsz a választókorú népesség közé – vihogott kárörvendően az öreg hölgy. – De lehet, hogy közben felemeljük ötven évre a nagykorúság határát. Az biztos, hogy én akkor is itt leszek.” Esztike fellázadt. „Azt mondják, hogy a százéves emberek második gyermekkorukat élik. Te, dédi, akkor most tizenegy éves vagy. Nincs szavazati jogod.” „Csak szeretnéd – mondta szelíden Tárnoki néni. – A mi generációnk éppenséggel törzsszavazó. Te pedig a három éveddel egy nagy nulla vagy.” „Nullától harminckilenc éves korig a polgárok 89 százaléka a Fideszt választaná, ha most vasárnap lennének a választások” – érvelt Esztike. „A nyeregben viszont mi ülünk – felelte Tárnoki néni. – Miénk a jövő. Nézz csak Fejtő Ferencre, aki Thomas Mann-nal vacsorázott…” „Meddő vita – szólalt meg Ciprus Feri. – Kerékbilincsre akkor is szükség lesz, ha az Antikrisztus kerül kormányra.” „Ne démonizáld az Antikrisztust – emelte fel a hangját Tárnoki néni. – Hiszen megmondtam: sem szóban, sem képben, sem írásban, sem könyvben ne kövessetek el durvát, hamist, személyesen sértőt politikai ellenfeleinkkel szemben, hogy dögölnének meg.” „Szóval neked nem kell a tizennegyedik havi nyugdíj meg a járulékcsökkentés?” – kérdezte Esztike. „Gyurcsánytól elfogadom, Orbántól nem.” „De Gyurcsány azt mondta, ez lehetetlen.” „Az ember számára igen, az ő számára viszont minden lehetséges.” „Meghajlok az érveid előtt” – fakadt sírva Esztike. „És mi lesz a kerékbilinccsel?” – kérdezte tanácstalanul Ciprus Feri. „Kuss – felelte Tárnoki néni. – Suszter, maradj a kaptafánál! Mi, politológusok egységesen úgy döntünk…” „Micsoda?! – nézett föl a hétéves Robi a számítógépből. – A politológusok sem tartoznak egyazon halmazba. Ők éppúgy kettészakadtak, mint a társadalom.” „Inkább négyfelé – szólalt meg Timi –, mint Koppány, az édes úr vagy Debreczeni Jóska, az utolsó népi liberális.”
„Az ülést berekesztem – közölte Tárnoki néni. – Nem vagytok vitaképesek. – Esztikére nézett. – Kiállnál velem egy tévévitára?” „Bármikor” – mondta Esztike.
„Hogy a helyedben egyáltalán ki merném-e nyitni a számat – zárta le a disputát az öreg hölgy –, én nem tudom…”