Az adácsi emberek

Adácson több a vasutas, mint az Andrássy út 73–75.-ben. Az előbbi egy Heves megyei, vasutas-dinasztiákat felnevelő falu, az utóbbi pedig a MÁV- vezérigazgatóság fővárosi címe. Itt, e kis faluban tartott fórumot Fónagy János, az Orbán-kormány közlekedési minisztere. Arra, hogy óriási a zűrzavar a MÁV-nál, csak egy példa: négy év alatt négy stratégiai vezérigazgató-helyettese volt a mamutcégnek.

Adácson lakossági fórumot tartani nem kis bátorságra vall, mert itt bármikor kifütyülhetik az embert. Igazi vasutasvidék ez, ahol hajnalban kelnek az emberek, kilométereket utaznak állomáshelyükre, és késő este térnek haza a munkából. A vasutasszleng sem kíméli az itt élőket, ugyanis amikor azt a táblát olvasni, hogy „a pályán munkások dolgoznak”, csak annyit mond a bennfentes: adácsi ember. És aki a sínek mellett, a mozdonyon vagy a fűtőház melegében eltöltött néhány évtizedet, annak nem lehet csak úgy, külső emberként a vasút megújulásáról beszélni.
Tehát e katlanban, olvasztótégelyben veselkedett neki Fónagy János volt közlekedési miniszter, hogy vasutasszemszögből, A MÁV helyzete ma és a jövőben címmel értékelje a múltat.
Fejkendős nénik, kérges kezű idős asszonyok, és persze fiatalok a sorok között. Amikor a vasút ad kenyeret, ha vékonyat is – pártszimpátiától függően, s ez esetben függetlenül is –, itt a helye a falu népének.
Csáki Zsigmond, a Fidesz Heves megyei elnöke köszönti az érdeklődőket, s rögtön a lényegre tér. – 1988 óta vagyok vasutas. Most sok olyan embert látok itt, akikkel a hajnali 5900-as vonattal igyekszünk a munkakörleteinkbe. 1991-ben gépkezelő voltam, amikor azt mondták, hogy Csárádi vezérigazgató át fog utazni az állomásunkon, ezért mindenkit berendeltek, és bizony nagy rendet csináltunk. Mindezt csak azért mondom, mert Csárádi János úr itt ül most az első sorban. Köszöntöm.
Csáki felolvas egy e-mailt, amit a rendezvény kapcsán kapott, névtelenül. Ebből kiderül, hogy a feltehetően vasutas levélíró úgy látja, az elmúlt négy év alatt duplájára nőtt a MÁV adóssága, s létszámban megvastagodott a vezetés. A vasút kilátástalan helyzetéből való kilábolásról pedig csak annyit: most négy év alatt négy stratégiai vezérigazgató-helyettese volt az államvasutaknak. Bemutatja Török Margit fideszes képviselőjelöltet, aki civilben tizenhat éve egy közeli település polgármestere. (Állítólag olyan kemény vitapartner, hogy Vaslady a beceneve. Nem is csoda, hogy a térség szocialista országgyűlési képviselője – aki 12 év alatt 12 perc 46 másodpercet beszélt a parlamentben – nem vállalta vele a nyilvános vitát az ország helyzetéről.) Az asszony megemlékezik az önkormányzatok gyászos évéről, és statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy az adácsiak már rosszabbul élnek, mint a szabolcs-szatmár-beregiek.
Fónagy János, az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere, az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke sok érdemleges életrajzi momentumot megoszt az érdeklődőkkel. Ózdon élt, Putnokon dolgozott 15 évet, majd Észak-Magyarországon újabb 15-öt. – Kilencvennyolcban Ózdról hívott el a miniszterelnök, addig üzemi ember voltam az előnyeivel és a hátrányaival együtt – szögezi le a politikus.
Elmondja, hogy a KSH adatai szerint ma 436 ezer nyilvántartott munkanélküli van az országban. – Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkkor a tíz csatlakozó ország közül az első háromban voltunk, mára pedig pedig az utolsó háromba kerültünk. Az ország tartása kezd megroppanni, s az önbizalmunk is kezd elszállni – mondja. A magyar vasúthálózatot sokan szidják főváros-centrikussága miatt, de azt 1845 óta tudatosan úgy alakítgatták a hazánkért érző eleink, hogy a Monarchiában ne Bécs legyen a vasúti központ, hanem inkább Budapest. Trianont követően úgy csonkolták az országot, hogy 31 helyen vágtak le minket a közép-európai vasúti hálózatról. Jelenleg a 7600 kilométernyi pályaszakaszból 3500 kilométeren ott a lassú jel – idézte a történelmet a volt közlekedési miniszter.
Míg Fónagy minisztersége idején 30 milliárd forint volt a MÁV vesztesége, ma már több mint 80 milliárd. Szerinte a jelenlegi kormány semmit nem tett a vasút és a vasutasok becsületének visszaállításáért, s bár a MÁV siralmas helyzete nem csak az elmúlt négy év terméke, a katasztrófahelyzet, a 240 milliárdos hitelállomány a jelenlegi kormány kapkodó gazdaságpolitikájának eredménye. Példaként említette, hogy máshol is nagy problémákat okoz a nemzeti vasúttársaságok helyzete, de mivel nem igaz az, hogy a jövő a légi közlekedésben és az autópályákban van, a német, francia és svéd vasutak fejlesztése már megtörtént. Igaz, áldozatokat követelt a kormányoktól, de a befektetés meghozta a személy- és teherfuvarozásból származó eredményét.
Fónagy János sok mindent nem ért. Nem érti, hogy miért mond le a szocialista– szabad demokrata kormányzat a folyami hajózásról és a hajóépítésről, miközben Európa második legnagyobb folyója vezet át az országon, miért nincs már nálunk vasúti- pálya-építő cég, amikor az EU szempontjai szerint is gyorsan közlekedő vonatokat is elbíró sínhálózatra lenne szükségünk. Nem érti, hogy a parlament torkán lenyomott vasúttörvényből miért vették ki az utolsó percben a záhonyi átrakóövezetet (a sorokban úgy vélik, hogy ez a Putyin–Gyurcsány-találkozón is téma volt, ráadásul más orosz körök is érdekeltek lehetnek), s nem érti, hogy miért akarják eladni a jó helyen fekvő MÁV Tervező Intézetet. Fónagy önkritikusan elismeri, hogy az államvasutakra az Orbán-kormány is költhetett volna több pénzt, de ők legalább tudták, hogy a MÁV jövője nem a leépítés. Kétségtelen, hogy sok pénzt igénylő vasútpolitikára van szükség.
Érkeznek a kérdések. „Ötvenkilenc éves MÁV-nyugdíjas vagyok”, „harminc éve vasutas” – így kezdődnek, mígnem egy fiatalember, hogy hallják, kimegy a pulpitusra, s elfelejti, hogy kérdeznie kellene, s nem kiselőadást tartani.
A fórum végén megszólítottként Csárádi János egykori vezérigazgató kér szót. Mint mondja, az Antall-kormány idején neki és a vezérigazgató-helyetteseknek évente kétszer kötelezően el kellett menniük valamelyik vasúti csomópontba üzemlátogatásra. Ő maga gyakran utazott a mozdonyokon, mert ott sokat megtudott a dolgozókról. Hozzáteszi: – Azért jöttem el Adácsra, mert itt több vasutassal találkozom, mint az Andrássy út 73–75.-ben.
Mindenesetre ez a kiszólás tetszik a népnek. Mint ahogy az is, hogy félóránként Hegyesi Hudik Margit énekművész énekel a Honfoglalásból és a hazáról dalokat. Amikor abbahagyja, mérhetetlen csalódás lesz úrrá néhány asszonyon. Az egyikük, bennfentesnek vélve egy sor szélén fényképezőgéppel igyekvő fiatalembert, odaszól, majd megsimogatja a kezét, és azt mondja: – Még egy ilyet kérünk!
A fiatalember a szomszédos falu hentesének a fia volt.