Beregszászon normatív támogatást remélnek

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szemléletes példája annak, hogy a kisebbségben élő magyarság számára nemcsak az önmegvalósítás, a teremtés adódik nehezen, hanem a már elértek megvédése is. Különösképpen Kárpátalján, Európának ezen a fölöttébb huzatos szegletén. Ugyanakkor a főiskola léte bizonysága annak is, hogy a küzdésnek és a mindent vállalásnak van értelme – vélekedik Soós Kálmán rektor, aki szerint a felsőfokú tanintézmény mára a kárpátaljai magyarság egyik meghatározó alapintézményévé nőtte ki magát.

A közelmúltban az önnek odaítélt Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Kemény Zsigmond-díja és Győr város ezüstérme is jelzése annak, hogy az anyaországban is számon tartják és értékelik azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a főiskola a kárpátaljai magyarság kulturális és szellemi életében magára vállal és betölt.
– Valóban ezt sugallják a kitüntetések, amelyek odaítélése kellemes meglepetést jelentett számomra. A Kemény Zsigmond-díjban hangsúlyozottan az oktatás, a tudomány és a kultúra ápolásának, nem utolsósorban pedig a kárpátaljai és az anyaországi magyarság közötti kapcsolattartásnak a kérdése volt a döntő szempont. Tekintettel azonban arra, hogy mindezek ápolása és gazdagítása a főiskola keretei között történik, az elismerés nem csupán a történésznek és a rektornak, hanem személyemen keresztül természetesen magának a tanintézménynek is szól.
– Miképpen határozná meg a főiskola szerepét a kárpátaljai magyarság életében?
– A kérdést bizonyos történelmi távlatból lehet csak megválaszolni. Közismert tény, hogy Kárpátalján, Európának ebben a hegyekkel és folyókkal keretezett szegletében, országutak kereszteződésében országok és rendszerek váltogatták egymást, aminek következményeként az itt élő emberek több államnak a polgárai voltak anélkül, hogy egyáltalán kimozdultak volna szülőföldjükről. Az viszont már kevésbé ismert tény, hogy az állam- és rendszerváltozásoknak is megvoltak a következményei. Közülük is a legfontosabb, illetve a legsajnálatosabb az, hogy a változások a helyi értelmiség kicserélődését is maguk után vonták. Következésképpen folyamatosan szükség volt az új értelmiségi réteg felnevelésére. A legsúlyosabb helyzet ebben a tekintetben az 1944-es szovjet rendszerváltás volt, amelynek következményeként az értelmiség egy jelentős részét kiszorították a régióból, a másik részét megbízhatatlannak nyilvánították, míg a harmadikat egyszerűen lefejezték, elpusztították. Az értelmiség nélkül maradt kárpátaljai magyarság pedig emiatt csak rendkívül lassan és nehezen volt képes beilleszkedni az új társadalmi rendszerbe, tudta újraszervezni kulturális és szellemi életét. Jól jellemzi a kialakult helyzetet, hogy 1944-et követően csak 1989-ben nyílt lehetősége arra, hogy megalakítsa első érdekvédelmi szervezetét, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ). A hozzáférhető statisztikákból az is kiderül, hogy a kárpátaljai magyarság számarányához képest minden téren – beleértve a felsőoktatást is – szembetűnően alul volt reprezentálva. Korántsem véletlen tehát, hogy amikor a kedvező széljárás lehetővé tette a kárpátaljai magyarság számára azoknak a kitörési pontoknak a keresését, amelyek révén a magyarság fel tud zárkózni, és képes versenyképessé válni egy hatalmas országban, azonnal egy önálló felsőfokú oktatási intézmény létrehozása került előtérbe. Az erre vonatkozó döntést a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség és a KMKSZ 1993-ban fogadta el, ám a működési engedélyt csak 1996-ban kaptuk meg az oktatási minisztériumtól, így az idén lesz tízéves a főiskola, amely 2003-ban felvette II. Rákóczi Ferenc nevét, és profilt is váltott. A tanárképzés mellett egyéb képzési formát is magára vállalt, így mára, és ez túlzás nélkül elmondható, a kárpátaljai magyarság egyik alapintézményévé nőtte ki magát.
– Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy simán mennének a dolgok. Alig egy éve még a főiskola új otthonaként szolgáló egykori törvényszéki épület tulajdonjogáért is meg kellett küzdeni, és tudomásom szerint az anyagi háttér biztosítása is állandó fejfájást okoz.
– Bennünket is váratlanul ért és megdöbbentett a mintegy 5200 négyméter alapterületű épület tulajdonjogának megkérdőjelezése, jóllehet az erről szóló okmányokat a város vezetése Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök és az akkori ukrán miniszterelnök, Anatolij Kinah jelenlétében ünnepélyes keretek között nyújtotta át nekünk. Mára rendeződött a kérdés, ám fölöttébb elszomorító, hogy a függetlenné vált ország történetében létezett olyan korszak, amelyben meg lehetett kérdőjelezni a tulajdonjogot is, ami akkor nyilvánvalóan többet jelentett annál, hogy elvehetik tőlünk az épületet. Ami pedig az anyagi helyzetet illeti: mindenekelőtt azt kell tudni, hogy a főiskola, amely már közel 300, egyetemi szintű diplomával rendelkező végzőst bocsátott ki, nem állami intézmény, ennélfogva az ukrán állam eddig semmiféle anyagi támogatásban nem részesítette. A hátteret a magyar oktatási minisztérium és a különböző alapítványok biztosítják számunkra, ami viszont azzal jár, hogy a felszínen maradáshoz folyamatosan pályáznunk kell. Az lenne tehát a megnyugtató, ha a főiskola, a hallgatói létszámnak megfelelően, egyfajta normatív támogatásban részesülne. Nehéz anyagi helyzetünkből adódóan eddig csak az épület harmadik szintjét tudtuk felújítani, jóllehet ezekbe a munkálatokba sikerült bevonnunk magyarországi városokat, polgármesteri hivatalokat is, ami által demonstrálni lehet a magyar–ma-gyar összefogást. Sokan reagáltak felkérésünkre, így a harmadik szinten lévő termek ma a segítséget nyújtó városok nevét viselik. Reméljük, ily módon sikerül majd az első és a második szinten lévő termeket is felújítanunk. Ez a remény tesz bizakodóvá bennünket, hiszen már maga az a tény is, hogy a főiskolát olyan régióban sikerült létrehozni, ahol korábban nem voltak hagyományai a felsőoktatásnak, hitet és erőt ad számunkra a jövőt illetően.