Búcsú a posztkommunista gazdaságpolitikától

Az elavult neoliberális felfogással szemben nálunk is a megújuló kereszténydemokrácia gazdaságfilozófiáját kell érvényesíteni a jövőben – vélekedtek a Konrad Adenauer Alapítvány és a Barankovics Akadémia Alapítvány budapesti konferenciáján. Az előadásokból kiderült, hogy a posztkommunista módszerek nem vezethetnek célra a társadalom magára találásában.

A mai napig makacsul terjesztik azt a tévhitet, hogy a keresztény alapú gondolkodás és a gazdasági kérdések távol állnak egymástól. Ugyanezek a véleményformálók azt sugallják, hogy a hideg racionalitás az ateizmus pártján van, így a neoliberális gazdaságpolitika az, ami egyedül komolyan vehető. Végeredményben ez az eszmei megalapozása a posztkommunista propagandának is, amely a szakértői mítoszra épít, arra a csalfa reményre, hogy aki a párt jóvoltából sokáig a hatalom csúcsán vagy annak közelében volt, az jobban „érti a dörgést”. Holott ez a dogma több mint másfél évtizeddel a rendszerváltozás után egyre komikusabb köntöst kezd ölteni a társadalom mind szélesebb rétegeinek a szemében. Mindezek az igazságok felszínre kerültek a Konrad Adenauer Alapítvány és a Barankovics Akadémia Alapítvány közös konferenciáján a Gellért Szállóban. Világossá vált az is a Gazdaság és erkölcs a posztkommunista kapitalizmusban című tanácskozáson, hogy a marxista-leninista becsődölt eszmék helyébe hiába emelték piedesztálra, követendő példaképként a neoliberális felfogást. A nyolcvanas évek gazdasági-szellemi terméke nemcsak a divatból ment ki, de egyértelműen bebizonyosodott: nem reformálja, hanem deformálja a társadalmakat. Akik tehát itthon lovat váltottak, és a szovjet típusú kollektivista gondolkodás helyett most a neoliberalizmus és a globalizmus eszméjére esküdtek fel, újfent fáziskésébe kerültek a korszerűséggel szemben. Mindez kiviláglott Klaus Weigelt előadásából is. Az Adenauer alapítvány budapesti képviseletének vezetője nem rejtette véka alá, hogy megújításra szorul a kereszténydemokrata irányultságú politizálás, ezért határozták el, hogy a CDU 2007-re új alapprogramot dolgoz ki Angela Merkel német kancellár vezetésével. A képviselet-vezető – aki első ízben tartott magyar nyelven előadást – egyértelművé tette: nagyobb szerephez akarják juttatni a polgári kezdeményezéseket, vissza akarják állítani a politikusok reformképességébe, a parlamentáris demokráciába vetett közbizalmat. S hogy a német recept szerint mi kell ehhez? Talán ugyanaz, mint Magyarországon: a polgári kezdeményezések, az emberi kreativitás kibontakoztatása. Különösen elgondolkodtató volt, amit Weigelt a kereszténydemokrácia távlatairól mondott, hiszen ez az irányzat alkalmas arra, hogy alternatívát nyújtson az embereknek a kollektivista politikától való elszakadásra. Ennek az útja pedig a szubszidiaritás – vagyis a helyi szinten való problémamegoldás – elve mentén és a társadalmi szolidaritáson keresztül vezet.
Tudjuk, a szociális piacgazdaság eszméjét Ludwig Erhard német gazdaságpolitikus gyökereztette meg a világban, s a szisztéma olyan sikeresnek bizonyult, hogy megkerülhetetlenné vált a baloldali demokraták számára is. Vagyis: ma már egyetlen olyan prosperáló állam sincs Európában, amely ne építette volna be Erhard tanait kormányzati elképzeléseibe. A piacgazdaság tehát nem lehet öncél, hiszen se a piac, se a gazdaság nem működik az emberek nélkül, s ha a társadalom jelentős része munkaképtelenné válik, ellehetetlenül maga az állam roskad össze.
Baritz Sarolta Laura hivatkozott aquinói Szent Tamásra, aki azt mondta, hogy az ember elsődleges hajlama az egész érdekében való cselekvés. Kovács K. Zoltán, a Barankovics Akadémia Alapítvány kuratóriumának tiszteletbeli elnöke logikus lépésnek minősítette a visszatérést az eredeti evangéliumi értékekhez, s annak gyakorlati megvalósítását. Az 1945 utáni Demokrata Néppárt egykori képviselője úgy fogalmazott: Németországhoz hasonlóan Magyarországon is az újrakezdés ideje érkezett el. Botos Máté felelevenítette régi emlékét, amikor az úgynevezett nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóján egy tanulmány azt boncolgatta, hogy meg kell teremteni a marxisa-leninista erkölcsi normarendszert. A történész akkor elgondolkodott, milyen jövője lehet egy olyan társadalmi berendezkedésnek, amelynek még hét évtized is kevés volt arra, hogy saját erkölcsi értékeit megfogalmazza.
Baritz Sarolta Laura emlékeztetett arra, hogy Magyarország még a térségben is egyedülálló, szinte kizárólag kívülről építkező kapitalizmust valósít meg napjainkban. Nem is neoliberális, a piac mindenhatóságát hirdető elveket követnek, hiszen a piacot a kapcsolati hálóval helyettesítik. Ezt hívják a térségben nómenklatúra-kapitalizmusnak, amelynek oroszországi megfelelője a klientarizmus. A hallgatóság levonhatta a konzekvenciát: a jelenlegi politikai vezetés szeme előtt itthon az orosz példa lebeghet. Azzal a fontos különbségtétellel, hogy a külföldi, multinacionális tőke még ott sem ennyire egyeduralkodó, mint nálunk. A jelenlegi hatalmi elit ugyanis úgy gondolkodik az általuk privatizálandó teljes nemzeti vagyonról, mint egy pizzáról, amit csak fel kell osztani.