Egy kiábrándító sajtónyilatkozat

Debreczeni Józsefet gondolatokban gazdag, éles elmére valló politikai tárgyú tanulmányok szerzőjének véltem az utóbbi időkig. A teljes kiábrándulást belőle a napokban megjelent nyilatkozata (Gátlástalan populizmus, 168 Óra, 2006. március 2.) okozta. Elképesztő és enyhén szólva vitatható kijelentései közül egy gyöngyszem: „Mint a kereszténység felvétele idején: ezernyi Saulusból ezernyi Paulus támadt. Egy rossz rendszer politikusai alkalmazkodtak az új szabályokhoz, és a javukra változtak. A diktatúra szereplői a demokrácia szereplőivé lettek, amihez – ne feledjük – a néptől kaptak felhatalmazást.” Ennyire vak lett Debreczeni József? Paulusokat lát ott, ahol tegnapi eszméiket máról holnapra sutba dobó, a nemzeti vagyon szétlopásával milliárdosokká vedlő, a külföldi tőkéscsoportok érdekeit kiszolgáló, országrontó nómenklatúrát lát a lakosság több mint fele? „Szocialisták”, akiknek hatalomra jutván első dolguk az volt, hogy saját fizetésüket megduplázzák…
Nem ismeri fel D. J. az MSZP vezetőiben a régi mentalitást? Igaz, vér – talán – nem tapad kezükhöz (egyelőre csak verőbrigádok tevékenykednek), de a „klasszikus” kommunista jellemvonások, az erkölcsi korlátokat nem ismerő, gátlástalan hatalomvágy, a gyűlölet és a hazudozás, a nép érdekeinek semmibevétele ma is sajátja sokuknak.
A jelenlegi hatalom vezére egyértelműbben elfogadhatóbb D. J. számára, mint a jobboldalé, amely „előbb létrehozott egy vezérelvű tömegmozgalmat, majd végletekig centralizált vezérpárttá alakította a Fideszt”. Ha jól tudom, nem a Fidesz zengedezi a náci propagandára emlékeztetve: „Van egy ország. Van egy ember. Van egy program”. Meg azt, hogy: „Látom. Hiszem. Akarom.”
D. J. a magyar parlamentarizmusra leselkedő legsúlyosabb veszélynek Orbán hatalomra kerülését tartja. Nem abban, hogy nem sikerült félreállítani a posztkommunista nómenklatúrát, ami nélkül nincs remény az ország talpra állítására. Orbán „populizmusa” és állítólagos rosszulöltözöttsége a veszély…
Eltekintve attól, hogy anyanyelvét szerető ember nem használja a mellébeszélésre alkalmas, fölösleges populizmus szót, valójában csak annak a – Debreczeni számára, úgy tűnik, kellemetlen – ténynek beismeréséről van szó, hogy Orbánt hivatott, karizmatikus politikusnak tartják milliók. Az Orbánt becsmérlő kijelentés (megfordítom Debreczeni szavait) nem más, mint gátlástalan demagógia. A korábbi Debreczeni-írások némelyikét ismerve ma sem kételkedem szerzőjük képességeiben, sőt, erkölcsiségét sem kérdőjelezném meg, csak eszembe jut Teller Ede véleménye: a legokosabb emberek követik el a legnagyobb tévedéseket.
Dr. Hajdu Endre
ny. egy. docens, Sopron