Felmentették a kivégzett csendőrnyomozót

Minden részletében törvénysértő az az ítélet, amely 1959-ben halálbüntetéssel sújtotta Kristóf László csendőrt a Ságvári-ügyben – így foglalt állást tegnap a Legfelsőbb Bíróság. A büntető tanács szerint Ságvári Endre nem volt jogos védelmi helyzetben, amikor 1944. július 27-én tűzharcot kezdeményezett az őrizetbe vételére kivezényelt, jogszerűen eljáró rendőr- és csendőrnyomozókkal. Az ítélet szerint a kommunista vezető maga idézte elő azt a tragédiát, amelynek végül az áldozata lett.

2006. 03. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az illegalitásban élő Ságvári Endre 1944. július 27-én napközben egyik elvtársával találkozott a hűvösvölgyi Nagy cukrászdában, a mai Szépilona presszóban. A nyomozók reggel óta követték. A kommunista vezető először fedett igazolvánnyal próbálta igazolni magát, ám közölték vele, tudják, ki ő. Ekkor előkapta táskájából a fegyverét, és lőtt. Kristóf László csendőr őrmester rávetette magát, de őt is lövések érték, Ságvári ekkor kimenekülhetett az épületből. Az egyik nyomozó a kórházban belehalt sérüléseibe. Életét vesztette maga Ságvári is, mert – már odakint – halálosan megsebesítették.
Kristófot jóval az eset után, az 1956-os forradalmat követő megtorlások idején állították bíróság elé 12 másik csendőrrel együtt. Többüket halálra ítélték, és kivégezték. Történészek szerint a vád alapja az az ideológiai megfontolás volt, hogy az „ellenforradalmat” a hajdani horthysta reakció, köztük a csendőrség készítette elő. Ez idő tájt előszeretettel fogták öszsze a hajdani rendvédelmi embereket. Így került a vádlottak padjára Kristóf László is.
Az 1959-es halálos ítélet felülvizsgálatát az őrmester nővére kezdeményezte, képviseletét Zétényi Zsolt ügyvéd látta el. A csaknem ötven évvel ezelőtti bírói határozatot a Legfelsőbb Bíróság (LB) tegnap minden részletében jogsértőnek minősítette. A tanács elnöke, Kónya István, az LB büntető kollégiumának vezetője azt hangsúlyozta, hogy döntésük kizárólagosan a jogot, a hajdani jogszabályokat vette alapul. Nem foglalkoztak az eseményeknek sem a történelmi, sem a politikai, sem pedig az ideológiai minősítésével. Ez más szakterületek feladata, mondta. A hajdani ítéletet is mint egy másik bíróság döntését vették alapul, habár annak szerkezetéből, frazeológiájából és tartalmából egyaránt nyilvánvaló, hogy politikailag elfogult, koncepciós jellegű. Az ilyen határozatok azonban – folytatódott az okfejtés – ezen a címen jelenleg nem semmisíthetők meg, a koncepciós, koholt ítéletek semmissé nyilvánítása vagy ennek lehetővé tétele a jogalkotás feladata.
Az LB – mint elhangzott – az események megítélésekor mindenekelőtt a hajdani jogot elemezte. Elsőként azt vette figyelembe, hogy az állami és a társadalmi rend védelméről szóló, 1921. évi 3. törvénycikk büntetni rendelte azokat, akik a hatalom megszerzése és kizárólagos gyakorlása érdekében szervezkedésben vettek részt. Ez a jogszabály 1945-ig hatályban volt, s – a tegnapi indoklás szerint – a szélsőjobb és a szélsőbal mozgalmait, szervezkedéseit egyaránt üldözte. Ennek alapján figyeltek fel a rendvédelmi hatóságok Ságvári Endrére és társaira is.
Ságvárit tehát az 1921. évi törvény megsértése miatt kereste a hatóság. A négy nyomozónak, a parancs alapján, 1944. július 27-én őrizetbe kellett vennie. Amikor a nyomozók telefonon közölték elöljárójukkal, kik beszélgetnek a cukrászdában, a parancsnok megerősítette: feltétlenül őrizetbe kell őket venni.
A szabályszerűen megkezdett intézkedés mindaddig rendben zajlott, amíg Ságvári elő nem kapta pisztolyát, és lövöldözni nem kezdett. Az LB szerint a detektívek fegyverhasználata jogos volt. A magyar királyi csendőrség szervezeti és szolgálati utasítása ugyanis úgy rendelkezett, hogy ha az intézkedés másképp nem hajtható végre, vagy az intézkedők élete és testi épsége veszélybe kerül, kötelező tüzet nyitni.
A végkövetkeztetés most tehát az volt: a nyomozók az 1921. évi törvény s a csendőrség szabályzata, valamint az elöljáró parancsa alapján törvényesen jártak el Ságvárival szemben. Kristóf ennek a jogszerű akciónak a befejező mozzanatainál nem is volt jelen. Amikor ugyanis a halálos lövés odakint eldördült, az őrmester sebesülten feküdt a cukrászda épületében. Emberek törvénytelen kivégzésével elkövetett háborús bűntettről tehát nem lehet szó. Ez alól most felmentették. A felülvizsgálati tanács hozzátette: Ságvári nem volt jogos védelmi helyzetben, miként azt az 1959-es ítélet állította. A népbíróság akkor úgy vélekedett: a kommunista vezető az ellenállási mozgalomban vett részt, emiatt jogosan használta fegyverét a rendfenntartókkal szemben. Azok tehát törvénytelenül léptek fel. Mindez fordítva igaz – derült ki tegnap. Az indoklás szerint jogtalan lövöldözésével Ságvári okot adott rá, hogy fegyvert használjanak ellene. Vagyis: maga idézte elő azt a tragikus helyzetet, amelynek a végén ő maga az áldozata lett. Ettől elkülönítendő kérdés a bíró szerint, hogy lehetnek, akik becsülik emberi bátorságát.
Megdőlt az a vád is, hogy a csendőr őrmester annak idején részt vett emberek törvénytelen megkínzásában. Ezzel kapcsolatban felidézték, hogy Kristófnak elsősorban az illegális kommunista mozgalom résztvevőit kellett lelepleznie, kihallgatásokban nemigen vett részt. Az 1959-es ítélet szerint négy személyt gumibottal és elektromos eszközzel kínzott. Erről azonban semmi konkrétumot nem tartalmaz az akkori határozat. Az 1959-es ítéleti leírást elfogadva is csupán az mondható el, hogy a kínzás – az akkori büntető kódex szerint – ötévi szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény: hivatali hatalommal való visszaélés volt. A mai büntetőjog kényszervallatásnak nevezi az ilyen esetet. Ez nem háborús bűntett, akkor sem, ha abban az időben háború volt. A bűncselekmény, ha Kristóf elkövette is, öt év alatt elévült – 1959-ben már nem vehették volna figyelembe. Az LB e vádpont miatt, elévülés címén, megszüntette az eljárást.
A volt csendőrt 1959-ben csak úgy tudták bekísérni, hogy a lábán megsebesítették. Az utcán megpróbálta faképnél hagyni a rendőröket. Ez a Legfelsőbb Bíróság szerint pánikreakció volt – hiszen Kristóf ekkor már csaknem 15 éve háborítatlanul élt, dolgozott, beilleszkedett a társadalomba, és nem kellett gondolnia arra, hogy utánanyúlhat az igazságszolgáltatás. Az eljárást emiatt a „súlytalan részcselekmény”, a fogolyszökés vádja miatt is megszüntették.
A tanács elnöke végül arra a kérdésre válaszolt: mi értelme lehet az igazságszolgáltatásnak fél évszázaddal a történtek után. A halálbüntetést már nem lehet jóvátenni. A bíró úgy fogalmazott: a felmentő ítélet, a tisztázó eljárás arra jó, hogy aki tiszteli Kristóf László emlékét, anélkül tehesse meg, hogy emlékére egy nagyon súlyos bűncselekmény, a háborús bűntett árnya vetülne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.