Hajdúsámsont sokáig az ország legnagyobb falujának titulálták, aztán két éve városi rangot kapott a tizenkétezer fős, csaknem nyolcszáz éves múltra visszatekintő település. A tizenhárom kilométerre fekvő megyeszékhely, Debrecen felől érkezve Sámsonba, két hívogató kocsma között kell balra fordulni a Radnóti utcába, s az első ház mellett különös jellegzetességként egy távolsági busz áll. A pinceszinten berendezett tanteremben éppen vöröskeresztes oktatáson vesznek részt a jogosítványra vágyó helyi fiatalok, a plafonon egy kampó, amelynek funkcióját házigazdánk magyarázza: „Ha éppen nincs tanfolyam, ide rakjuk a bokszzsákot.” Máté Attila ugyanis egyrészt járművezetés-oktató, másrészt ökölvívóedző, legeredményesebb tanítványa a korosztályos bajnoki címek után tavaly decemberben felnőtt ob-t, idén februárban Bocskai-emlékversenyt nyert, a 2005-ös kínai vb-t is megjárt Varga Miklós.
Akinek hivatalosan tavaly óta nemcsak trénere, hanem gyámja is Máté Attila. A történet szinte hihetetlen tragédiák sorozatából áll öszsze, az érintetteknek érthető módon nehezen áll rá a szájuk az elbeszélésére. A nevelőapa és fia kicsit később érkeznek haza a vártnál, mert Debrecenben különbankszámlát intéztek az ifjú bunyósnak, hogy az őt illető eredményességi ösztöndíjak és egyéb pénzek felett maga rendelkezhessen. A két Máté gyerek, Krisztina és a kis Attila, valamint a feleség, Erika már otthon várja a családfőt és Mikit. Utóbbi szobájában trófeák és érmek között zajlik a beszélgetés, Máté Attila viszi szót. Az összes relikviáról tudja, honnan való, a mindezt megszerző ifjú bunyós viszont csak szerény mosollyal vonogatja a vállát: „Fogalmam sincs, ez melyik kupa…”
A szomorú valóság is a boksz mentén nyílik meg lassan, ahogy a tréner mondja, „két héttel a tragédia után a Harangi Imre-emlékversenyen egy súllyal nehezebb, erős ukránt egyszerűen kivégzett a ringben.” Mindez 2003 őszén történt, Miki alig töltötte be a 15. életévét. „Suliban voltam”, mondja szinte magában, amikor a nevelőapja (szülei már korábban elváltak) késsel megölte az édesanyját… A gyilkos börtönbe, ő pedig egyik bátyjához került, édesapja sem tehetett sokat érte, mert bár magához szerette volna venni, 2004-ben ő is elhunyt. S még nem értek véget a szörnyűségek, majdnem pontosan egy éve, 2005. március 19-én kigyulladt a házuk, amelyben bennégett a bátyja, akivel egy háztartásban élt. Máté Attila már az üszkös romoknál döntött: „Senkije nem maradt Mikinek, akivel olyan kapcsolatban volt, mint velem, úgyhogy ott a helyszínen mondtam neki, magunkhoz vesszük. Mindent megbeszéltem itthon, először édesanyámnál lakott, majd már nálunk, a két gyereket felnyomtuk a tetőtérbe, így lett neki külön szobája. Az önkormányzat feltérképezte a helyzetet, a debreceni gyámügy pedig hamar, egy hét alatt döntött.”
Egymás mellett ül két ember, egy vibráló 41 éves és egy hallgatag 18 esztendős. A vér nem, de a sors úgy hozta, hogy apa és fiú lettek. Szerencse a szerencsétlenségben – mondhatnánk sztereotip kifejezéssel élve, ha ebben a történetben bármi olyasféle elférne, ami szokványosnak hat. Varga Miklós ránézésre és elmondása szerint is harmóniában él hirtelen jött családjával. Újdonsült húga, Krisztina vezette azt a szurkolótábort, amelyik telekiabálta-sikítozta a debreceni Hódos Imre-sportcsarnok légterét februárban a Bocskai István-emlékversenyen. Meg is lett az eredménye: Miki megnyerte a nagy nemzetközi viadal küzdelmeit az 57 kilósok között. Novemberben megjárta a mienjangi felnőtt-világbajnokságot, s várhatóan ott lesz idén júliusban a plovdivi Eb-n is.
Eközben végzi iskoláit, a debreceni Povolny Ferenc szakképző intézetben burkolónak tanul. „Hoszszú távra gondolkodom neki, a boksz már csak olyan, hogy jöhet egy sérülés, és akkor is embernek kell maradnia. A pénze különbankszámlára megy, ott a telek, amire majd építkezhet, ha eljön az ideje” – mondja „apaként” Máté Attila. Edzőként egyébként hat éve, 2000-ben kezdett Mikivel foglalkozni, ő maga 1980 és 1990 között tíz éven át űzte ezt a sportot. 1996-ban az Európa-bajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes Váradi Jánossal alapított egyesületet, amely néhány kacskaringó után 1998-ban alakult újjá, s Harangi Imre nevét viseli. Hajdúsámson híres szülöttje, mit ád az ég, az 1936-os berlini olimpia könnyűsúlyú bokszbajnoka, a győzelméért kapott facsemete ma terebélyes tölgyként áll a város központjában. „Ha Miki is olimpiát nyer, átkereszteljük a klubot Vargára” – fogalmazza meg félig tréfásan, félig komolyan vágyait a mester, aki idén februárban megkapta a Magyar Ökölvívásért kitüntetést. Tanítványa földhözragadtabb módon fejezi ki kötődését: „Jól érzem magam itt, megvannak az edzőpartnereim, a barátaim, nem mennék fel Pestre nagyobb klubhoz.”
Szobája polcain bokszról szóló könyvek, no meg rengeteg érem és trófea. Mind nincs itt, amiket a régi, leégett házban tartott, most egy dobozban porosodnak, hogy ne emlékeztessék a korábbi szörnyűségekre. Amikor példaképről kérdezem, annyit válaszol: „Shane Mosley nagyon tetszik, no meg mindenki, aki elért valameddig.”
Ő elért, máshonnan, mélyebbről, mint egy átlagos ifjú sportoló, és a pályafutása szinte csak most kezdődött. Példaképért pedig nem kell elnéznie Amerikáig, akad közelebb, Hajdúsámsonban, a családi házban. Talán nem bokszolt úgy, mint Mosley, de példát adott, nemcsak Varga Miklósnak, hanem mindenki másnak.
origo.hu
Nagy Márton további árcsökkentést helyezett kilátásba
