Kijátszható-e a választási törvény?

A kokárdát viselő voksolók több helyütt eleve érvénytelen szavazólapot kaptak – a dokumentumról hiányzott a pecsét. Az urnákban több szavazólap volt, mint ahány választópolgár megjelent a szavazókörben. Akadt gond a borítékokkal is – üreseket is találtak a számláláskor. Az Országos Választási Bizottság (OVB) egyik meghatározó döntését másfél évig „elfelejtették” nyilvánosságra hozni. Emiatt a köz nem értesülhetett arról, hogy az is titok: kik nem adták még le a szavazatukat. Őket tehát ilyen módon, összeírás révén, napközben nem lehet mozgósítani. Ha a két forduló között visszalépő jelölt után nem járt volna töredék szavazat, más lehetett volna a választás eredménye. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit kapacitálni kellett volna, mégiscsak jöjjenek el a most következő választásokra. Az ellenőrzés növeli a győztes párt legitimitását, s meggyőzi a vesztest arról, hogy valóban veszített. Egyebek közt erről beszélt lapunknak adott interjújában Cservák Csaba alkotmányjogász, az OVB volt tagja.

Az Országos Választási Bizottság az elmúlt négy évben számos választás eredményét hirdette ki. A 2002-es országgyűlési, majd önkormányzati voksolás mellett ennek az időszaknak az eseménye volt a kisebbségi önkormányzatok létrehozása, az Európai Parlament magyar tagjainak megválasztása, s az uniós csatlakozásról, a kórház-privatizációról és a magyar állampolgárságról tartott népszavazás. Ön a viták közepette többször kitűnt egyedi javaslataival. Miként tekint a mostani választások elé?
– Aggodalommal. Sokan megkérdezték tőlem korábban, volt-e csalás a választásokon. Bár groteszk, általában azt válaszoltam, nem tudom. Nagyon sok kiskapu volt, s van ma is a törvényben, s az OVB-hez számos beadvány érkezett. A testület azonban nem tehetett meg mindent a visszásságok felfedéséért. Hatásköre és lehetősége szűkre szabott, ám szerintem ennél többet tehetett volna.
– Mi volt a leggyakoribb panasz?
– Legtöbbször azzal a megjegyzéssel találkoztunk, hogy a kokárdás voksolók nem lepecsételt szavazólapot kaptak, emiatt a szavazatukat nem vehették figyelembe. Sok szavazat azért volt érvénytelen, mert két keresztet vagy ikszet írtak rájuk – némelyek úgy vélték, emögött szándékosság volt. Ezeket a jogsértéseket azonban nem lehet utólag teljes bizonyossággal felderíteni. Fölvetődött az is – amit én a rendszer egyik fő hibájának tartok –, hogy pár körzetben több szavazólap volt az urnákban, mint ahányan szavazóként regisztrálták magukat.
– A választópolgároknak alá kell írniuk a névjegyzéket – a jelenléti ívet –, mielőtt leadnák a voksukat. Mi a következménye, ha az urnában végül több szavazólapot találnak, mint ahány polgár részt vett a választáson?
– A törvény azt a borzalmas szabályt tartalmazza, hogy a többletet minden jelölttől, párttól le kell vonni. Ezzel azt érhetjük el, hogy akinek a javára csaltak, a levonás után nullszaldós lesz, a többiek pedig mínuszba kerülnek az eredeti szavazatszámukhoz képest. Magam azon az állásponton vagyok, hogy ahol akár eggyel több szavazólap kerül az urnába, mint ahányan szavaztak, ott meg kell semmisíteni az eredményt. Ahová ugyanis egy pluszszavazat bekerül, oda bekerülhet száz is. A mai megoldás nem fogadható el.
– Az újraszámolást is számosan követelték.
– Valóban sok ilyen kérelem érkezett. A törvény, a mai helyzettel ellentétben, akkor még kifejezetten nem engedte meg a szavazatok újraszámolását, ám én levezethetőnek tartottam, hogy legalább részleges újraszámolás legyen. Az OVB ugyan nem utasíthatja a választási bizottságokat, de az országos testület feladata, hogy megállapítsa a végeredményt. Ezt szerintem nem lehet úgy értelmezni, hogy a jogköre csupán az adatok matematikai öszszegzésére terjed ki, a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján. Úgy gondoltam, az eredmény megállapításában egyfajta vizsgálati hatáskör is benne rejlik. A választási bizottság ugyanis független, pártatlan, kizárólag a törvénynek alárendelt testület. Végeredményben morális hatalom, tehát általános felügyeleti jog illeti meg a választások tisztaságának megőrzéséért. Ebből következően számos esetben lett volna lehetősége vizsgálatokra.
– Az OVB hogyan ítélte meg ezt?
– A választási eljárásról szóló törvény azt mondta, újra kell számolni a szavazatokat, ha az első két helyezett közötti szavazatkülönbség kisebb, mint az összes leadott szavazat egy százaléka vagy az érvénytelen szavazatok száma. Az OVB ezzel kapcsolatban azt a megdöbbentő álláspontot foglalta el, hogy újraszámolásra csak a legkisebb egységekben, vagyis a szavazókörökben van mód. Szerintem szinte nincs is jelentősége, ha egy kis szavazókörben az első jelölt mondjuk 103, a második 101 szavazatot kapott. A különbségnek ott van jelentősége, ahol a szavazatok alapján mandátumot osztanak ki. Vagyis az egyéni választókerületek szintjén, s a megyei listák esetében. Ez azonban nem érvényesülhetett. Üdvös, hogy a törvénybe most bekerült a kétszeri számolás lehetősége.
– Sokan kárhoztatták az úgynevezett láncszavazást, mint a szavazatvásárlás egyik lehetőségét is. Hogyan lehetne ezt megakadályozni?
– Úgy, hogy a borítékot a hozzá tartozó szavazólappal együtt azonos sorszámmal látnák el. Ezt többedmagammal már korábban javasoltam, ám nem valósult meg. Emiatt most sem kizárt, hogy mondjuk az egyik választópolgár csak a borítékot dobja be az urnába, a szavazólapot kihozza magával a szavazóhelyiségből. Itt azután egy másik választópolgár a megrendelő igényének megfelelően kitölti a lapot, majd odabent az általa átvett borítékba helyezve az urnába dobja. Az üres szavazólapjával pedig utóbb egy újabb személy szavaz.
– A panaszok nyomán gyakori volt az a hivatalos megjegyzés: tetszettek volna biztosokat küldeni a szavazatszámláló bizottságokba. S való igaz, négy évvel ezelőtt a jobboldali pártok nagyon hézagosan képviseltették magukat az ellenőrző testületekben. Vagy nem küldtek senkit a szavazókörökbe, vagy a delegáltjaik napközben hazamentek, esetleg nem figyeltek eléggé, olykor pedig nem tudták, mire kellene figyelniük. Mi erről a véleménye?
– Nagyon fontos, hogy minden pártnak legyenek delegáltjai, vagyis a szavazatszámláló bizottságok összetétele kiegyensúlyozott legyen. A szavazást és annak eredményét csak így lehet megfelelően ellenőrizni, az eredményt megnyugtatóan megállapítani. Ugyanakkor föl kell vetni néhány ellentmondást. Az egyik az, hogy bár a delegált tagok a választott résztvevőkkel azonos jogállásúak, nem kapnak tiszteletdíjat egész napi munkájukért. Tudni kell azt is, hogy végső soron a választott tagokat is a pártok jelölik, hiszen a megyei közgyűlés választja meg őket. A delegáltak ugyanúgy esküt tesznek, mint a választott tagok, onnantól kezdve ők is pártatlan, független közjogi tisztségviselők. Az egész testület független. A kettősség tehát nem állhat fenn. A szavazatszámláló bizottságoknak a tiszteletdíj mellett infrastruktúrára, technikai háttérre is szükségük volna. Ezt most a választási irodák adják, ami távolról sem ideális.
– A rendszerváltozás óta kérdés: helyes-e, hogy a választási bizottságok titkársági teendőit, döntés-előkészítő tevékenységét a választási irodák látják el? Az OVB esetében a Belügyminisztérium égisze alatt működő Országos Választási Iroda, a helyi szinteken pedig a polgármesteri hivatalok jegyzői irodái. Ebben sem hozott változást a legutóbbi törvénymódosítás.
– Legutóbb az EBESZ-megfigyelők is rámutattak: tisztázatlan a választási bizottságok és a választási irodák kapcsolata, csakúgy, mint a felsőbb és az alsóbb szintű választási bizottságok egymáshoz való viszonya. A felsőbb bizottságok nem utasíthatják az alsóbbakat. Hallani, most mégsem küld az EBESZ megfigyelőket. Szerintem kapacitálni kellett volna őket egy kicsit, hiszen ebben az ügyben például semmiféle előrelépés nem történt.
– Mennyiben tudna ezen segíteni az EBESZ? Hiszen a változás a törvényhozóktól függ.
– Szerintem a demokráciának jót tenne a megfigyelők jelenléte, ezzel senkinek sem ártanánk. Egész OVB-s tevékenységemnek az volt a vezérelve, hogy ha fokozottabban vizsgálódunk, s jogot nem vonunk el, a győztes legitimációja erősebb lesz, a vesztes pedig kevéssé vonja kétségbe, hogy veszített.
– Hatalmas vitát váltott ki négy éve az úgynevezett Vecsernyés-ügy is. Ez a töredék szavazatok számolásának módjával függött össze. Hogyan ítéli ezt meg?
– A kérdés az volt: jár-e töredék szavazat a két forduló között visszalépő képviselőjelöltek után. Szerintem nem jár, az OVB szerint igen. Ha az én álláspontom érvényesül (amit tagtársaim közül Sándorfi György és Pécsváradi János is aláírt), más összetételű lehetett volna a parlament. A dilemmát a törvény hézagos szabálya és az értelmezés ellentmondásossága okozta. A választási eljárási törvény nem is engedi meg kifejezetten a visszalépést, csak azt mondja, hogy aki írásban lemond a jelöltségről, az kiesik, s a kiesett jelöltre leadott szavazat érvénytelen. A velem ellentétes álláspontot vallók azt mondták, azért jár töredék szavazat a kieső jelölt után, mert az ilyen szavazatokat az első forduló eredményei alapján számítják ki. Erre én úgy válaszoltam, hogy mindez az első forduló eredményeinek alapul vételével, de csak a második fordulót követően történhet meg, a győztesnek ugyanis nem jár töredék szavazat. A viszszalépés a rendszer fő irányaitól való eltérés a mi választójogunkban, hisz a jogalkotó célja – eltérően más választási rendszerektől – nem az volt, hogy a második fordulóba csak két jelölt jusson be. Az én álláspontomat támogatta Sólyom László, Zlinszky János és Pokol Béla. Érdekes egyébként, hogy az OVB nem állásfoglalást fogadott el az ügyben – az ilyen döntés ellen ugyanis nincs jogorvoslat. Ehelyett határozatot hozott, amely a Legfelsőbb Bíróságon (LB) megtámadható. Az LB viszont úgy ítélkezett, hogy az OVB döntése tartalma szerint állásfoglalás, a bíróságnak ebben nincs felülvizsgálati joga. Tehát visszakerült a felelősség az OVB-hez.
– Volt a választási bizottságnak egy olyan döntése, amelyet „elfelejtettek” a nyilvánosság tudomására hozni, holott ez kötelező és nagyon fontos is lett volna. Ez arról szólt: a szavazóhelyiségben meg nem jelent polgárokról nem lehet névsort készíteni, hogy azután mozgósítsák őket. Az előzmény az az állítás volt, amely szerint az MSZP ilyen módon hívott az urnákhoz egyes szavazókat.
– Az OVB nagyon bölcs döntést hozott ebben az ügyben. Abból indultunk ki, hogy a választójog titkos. Ebben pedig – állásfoglalásunk szerint – az is benne foglaltatik: titok az is, ki élt a választójogával, és ki nem. Sem a szavazóhelyiségben, sem azon kívül nem figyelhető és rögzíthető a voksolástól távolmaradók kiléte. Ezt az állásfoglalást a Magyar Közlönyben közzé kellett volna tenni, hogy már akkor mindenki megismerje. Másfél év múlva derült ki, hogy a közzététel elmaradt. Az Országos Választási Iroda mosta kezeit, nem az ő felelőssége a mulasztás, hanem a Miniszterelnöki Hivatal illetékes osztályáé, amely nyomdába küldi a szöveget. Álláspontom szerint az irodának figyelemmel kellett volna kísérnie a nyilvánosságra hozatalt. Ismét megmutatkozott, milyen következménnyel jár, ha a választási bizottságnak nincs saját apparátusa, hanem az irodára van utalva. Ráadásul az OVB-nek az irodával szemben nincs fegyelmi jogköre. Más jogállamokban fejek hullanak sokkal kisebb hibákért is. Ennek az esetnek nem volt következménye.
– Végül arra kérem, szóljon a kampánnyal és a kampánycsendsértéssel kapcsolatos esetekről.
– A jogszabály szerint tilos étel, ital osztogatása, a szavazók szállítása, de csak a jelölő szervezetek, vagyis a pártok részéről. Ennek megsértése viszonylag könnyen megítélhető. Komplikáltabb annak a keretszabálynak az értelmezése, amely szerint kampánycsend idején tiltott minden olyan magatartás, amely a választói akarat befolyásolására alkalmas. Az Egerszegi Krisztináról készült filmet említeném ebből a körből. A filmben nyilatkozott – a főpolgármester-választás idején – Schmitt Pál, a MOB elnöke. Az MSZP kampánycsendsértést kiáltott. Ekkor, mint az OVB kézilabdát kedvelő tagja, észrevettem, hogy ugyanebben a filmben nyilatkozott Vass Károly, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke is, aki akkor 32. helyen szerepelt az MSZP fővárosi listáján. A bizottságban kialakult egy kis elméleti vita. Felvetődött, ha mind a két oldal érintettjei nyilatkoznak, az annál nagyobb kampánycsendsértés-e, vagy a megszólalások kioltják egymást. A panaszt elutasítottuk, hiszen Schmitt részvételének nem volt semmiféle politikai vonatkozása. A lényeg, hogy mindig esetenként kell vizsgálni, hogy ami történt, alkalmas-e a választói akarat befolyásolására.
– Tapasztalataik nyomán az elmúlt évben több helyütt módosult a választójogi törvény. Mit emelne ki ezek közül?
– Újdonság, hogy a választási bizottság eljárhat akkor is, ha a médiumok megsértik a kampánycsendet. Megtilthatja a további jogsértést. Ez dicsérendő, de nagyon kis elmozdulás. Az egyik fő gond ugyanis jelenleg az, hogy a választási bizottságnak csupán kétféle szankcionálási lehetősége van. Az egyik: megállapítja a jogsértést, de nem alkalmaz joghátrányt. Idetartoznak a kampánycsendsértés esetei. A másik, amikor a választási bizottság megsemmisíti a választás eredményét, mert a törvénysértés alapvetően befolyásolta a választás eredményét. Utóbbira alig van példa, a teljes bizonyítottság ugyanis csak ritkán válik lehetővé. Elképzelhetőnek tartanék más következményt, például pénzbírságot is. Megítélésem szerint az 1997. évi törvény, mint oly sok másban, ebben is korrekcióra szorul.