Levelet írtam Göncz Kingának

Az átgondolatlan, kapkodó nyugdíjtörvények miatt a szocialista kormányok saját magukkal is ellentmondásba kerülnek, de ők mindent megoldanak, csak mi vagyunk az áldozatok. 1997-ben az LXXXI. törvénnyel és a 168/1997 (X. 6.) kormányrendelettel kezdték. Az üres nyugdíjkasszára hivatkozva fölemelték a nyugdíjkorhatárt, mintha az ország munkaerőhiánnyal küszködött volna, pedig már akkor is munkanélküliség volt. Ki költötte el az ötven évig fizetett pénzeket?
Aztán azt mondták, aki betöltötte a 57. évét, és legalább 38 év munkaviszonya van, az választhat, tovább dolgozik, vagy nyugdíjba megy. A gyakorlatban azonban szó sincs választásról. Kényszernyugdíjazás van ilyen esetben, csak eddig előre hozott nyugdíjnak nevezték. Könnyű utánanézni a statisztikában.
Most Gyurcsány úr megint a világmegváltó ötleteivel jön: aki két éve munkanélküli, és 55 éves, elmehet nyugdíjba. Ezzel mindjárt nem lesz annyi munkanélküli, ilyenkor az se számít, hogy üres a nyugdíjkassza. Könnyebb, mint munkahelyet teremteni. Tudom, hogy a tartósan munkanélkülinek ez még mindig jobb megoldás, mert dübörgő gazdaságunkban munkahelyet találni nem lehet. A másik ötlete – mert, ugye, szociálisan érzékeny –, hogy fölemeljük a nem saját jogú nyugdíjat. Nem bánom, de rosszmájúan mondhatnám, nem estefelé kell rájönni arra, hogy reggel talán el kellett volna menni dolgozni! Kik is büntettek 45 évig munkakerülésért? Megérteném, ha azoknak a nyugdíját emelnék, akik 5-10 gyereket neveltek, de az nem számít.
1997 óta az özvegy nyugdíjasok sem egyformák. Aki úgy-ahogy egészségesen elérte az akár előre hozott (kényszer-) nyugdíjkorhatárt, hiába dolgozott le 41-42 évet, csak annak jár özvegyi nyugdíj is, akit leszázalékoltak. Nem sajnálom tőlük, de akkor mi már büntetésben vagyunk? Én annak veszem. 1947-es születésű vagyok. Több mint 41 év munkaviszony után elküldtek nyugdíjba. Nyolc éve vagyok özvegy, de én soha nem leszek jogosult özvegyi nyugdíjra, mert nem százalékoltak le. Statisztikában könnyű utánanézni, hányan kínlódunk özvegyen, kevés nyugdíjból. Ha a szocialisták azt mondják, a Fidesz levette a nyugdíjasok 19 000 forintját, akkor én azt kiabálhatom: havonta körülbelül 30 ezer forintot lopott el a szocialista kormány. És nem csak tőlem.
Miután a nyugdíj-igazgatóság elutasította özvegyinyugdíj-kérelmemet, írtam az esélyegyenlőségi minisztériumba: a sóhivatalba, mert eredményei után csak az lehet. Arra a kérdésemre, hogy hová lett az a pénz, amit a férjemtől nyugdíjra levontak 38 évig, Göncz Kinga azt válaszolta: a nyugdíj nem örökölhető. (Ha nem írja, bután halok meg.) Léptem volna be az önkéntes nyugdíjpénztárba. Egyidősek vagyunk, tudhatná: negyven éven felülit nem is engedtek belépni, nehogy idő előtt kiderüljön, hogy ez a pénz is eltűnt.
Szóval 38 évi kötelező befizetés után egyharmadnyi özvegyi nyugdíjat sem érdemlek. Azt írta, a nyugdíj szolidaritási alapon működik: amit a férjemtől levontak, azt a szüleimnek kifizették. Szolidaritás? Az apám 51 évesen halt meg. Öten voltunk testvérek. 1964-ben, apám halála után a bátyámat 27 hónapra bevitték katonának. A nővérem és én dolgoztam 16 évesen, három műszakban. Két általános iskolás testvérem után anyám nem kapott se özvegyit, se családi pótlékot, se árvaellátást: tsz-ben ilyen nem volt az emberarcú szocializmusban.
Azt írta Göncz Kinga, 51 évesen még változtathattam volna az életemen. Csak találgatni tudok, mire gondolhatott. Kerestem volna jobban fizető állást ott, ahol semmilyen nincs? Vagy menjek újra férjhez? Kihez? A korosztályom férfijai a temetőben. Különben se avatkozzon be a magánéletembe! Vagy esetleg akkor a többi özvegynek is mondja ezt, és akkor ők sem kapnak majd özvegyi nyugdíjat. Szerinte a törvény így igazságos. 1997-ben az édesapja, Göncz Árpád is.
Szóval mi igen jól jártunk: dolgozni öregek, nyugdíjasnak fiatalok vagyunk. Kitüntetik figyelmükkel azt, akinek soha nem volt munkaviszonya, de megbüntetik azt, aki ledolgozott 41-42 évet, és még csak le sem százalékolták.
Azért kíváncsi lennék, hogy tudott ilyen ellentmondó törvényt aláírni az akkori köztársasági elnök úr? Vagy hol volt az Alkotmánybíróság?
Szégyellem, hogy még ezért is panaszkodni kell.
Szőcsényi Józsefné
Dunaújváros