Merítés

A magyar nemzetpolitika egyik sajátos vonása, hogy alig ejt szót a határon túli magyar közösségek nyelvhasználati jogairól. Ez elsősorban azért elgondolkodtató, mert a kisebbségben élő népcsoportok számára éppen az anyanyelv, illetve az anyanyelvhez kapcsolódó kultúra áll az identitás megőrzésének középpontjában. Így van ez Finnországban is, ahol Európa egyik legszervezettebb és legtudatosabban felépített kisebbségvédelmi rendszere működik.

Finnország csaknem hét évszázadon át, a XII. századtól egészen 1809-ig a svéd királysághoz tartozott. 1809-ben – jórészt a napóleoni háborúknak köszönhetően – az orosz cár fennhatósága alá került, majd 1917-ben nyerte el függetlenségét. Az országban jelenleg mintegy 290 ezer svéd él, a teljes lakosságnak megközelítően 5,5 százaléka. A közös múlt, a közös történelmi-kulturális örökség, valamint a finnek toleranciájának következménye, hogy az ország alkotmánya szerint a finn mellett hivatalos államnyelv maradhatott a svéd is.
A finn nyelvtörvény rendelkezése szerint egy település akkor számít kétnyelvűnek, ha az ott élő kisebbség számaránya eléri a nyolc százalékot vagy a 3000 főt. A 160 ezres Turkuban (Abo) mintegy 8000 svéd ajkú él, ez a város lakosságának csupán öt százaléka, ám mivel eléri a háromezer fős korlátot, a svéd nyelv Turkuban a finnel azonos státusú, s az élet minden területén hivatalosan használható. Külön érdekesség, hogy mivel a finn és a svéd nyelv Finnországban azonos jogokat élvez, a törvények értelmében vannak olyan települések is – így például a nyugati tengerparton fekvő kisváros, Närpes (Narpioo) –, ahol a finn nyelvet beszélők számaránya nem éri el sem a nyolc százalékot, sem a 3000 főt, s így csak a svéd nyelv használható hivatalosan! Kétnyelvű státusát csak akkor veszíti el egy település, ha a kisebb nyelvet beszélők száma hat százalék alá süllyed.
A finn parlamentben mindkét nyelv egyenrangúan használható. A svédek elsődleges politikai szervezete a Svéd Néppárt (Svenska Folkpartiet), amely 1979 óta folyamatosan a kormánykoalíció része, ám több más politikai pártban is vannak svéd képviselők. Az érdekképviselet további fontos szerve a finnországi svéd parlament (Finlands Svensk Folkting), amely folyamatosan vizsgálja a svédek helyzetét, s állásfoglalásaival gyakran hívja fel a figyelmet a svédek nyelvi jogainak betartására.
Finnország kétnyelvű területein az állami tisztségviselők számára mindkét nyelv ismerete kötelező, így a svéd nyelvű ügyintézés sehol sem ütközik akadályba. Hasonló a helyzet a szociális szférával is: az egészségügyi intézményekben, szociális otthonokban, idősek otthonában szintén mindkét nyelven biztosítani kell az ellátást.
A demokratikus elvek az oktatásban is jelen vannak. Ha a diák saját körzetében nem indul anyanyelvi osztály, közlekedési költségeit a másik körzetbe saját önkormányzata fedezi. Finnország 4300 iskolája közül 295 svéd tanítási nyelvű, az oktatási rendszer egyik sajátos vonása pedig az, hogy a finnek és a svédek kölcsönösen tanulják egymás nyelvét. Ez többnyire az általános iskola hetedik osztályától történik heti 2-3 órában. De léteznek egyéb technikák is. Ilyen például az úgynevezett „anyanyelv-megerősítési” program, amelyet többnyire a svéd tanítási nyelvű iskolák kínálnak azoknak a vegyes házasságban született gyermekeknek, akik odahaza a családban elsősorban finnül beszélnek, s ennek következtében svédnyelv-tudásuk alacsony szintű. Számukra az iskola az első két évben heti két órával többet biztosít svéd nyelvből. Jelentősek az úgynevezett „bemerítő” programok is, amelyek lényege, hogy a svéd többségi környezetben élő finn diákok az általános iskola első két évében intenzíven tanulnak svédül. (Hasonló bemerítő programok finn környezetben élő svéd diákok számára is léteznek.)
Hogy a finnországi svédek körében az identitás megőrzése milyen tudatosan történik, annak egyik szembetűnő jele, hogy míg az 1970-es évek elején a vegyes házasságokban született gyermekeknek csupán 40 százalékát regisztrálták svéd anyanyelvűként, s még ennél is kevesebbet írattak közülük svéd iskolába, ma nagyjából 60 százalékukat regisztrálják svéd nyelvűként, s csaknem 70 százalékukat íratják svéd tanítási nyelvű iskolába.
Finnországban három svéd tanítási nyelvű egyetem is van: a turkui Abo Akademi, a Svéd Közgazdasági Főiskola, valamint a Svéd Társadalomtudományi Főiskola. Ezekben az intézményekben a felvételi követelmények közé tartozik mind a diákok, mind a tanárok számára a svéd nyelv magas fokú ismerete. De léteznek kétnyelvű egyetemek is – például a Helsinki Egyetem, a műszaki egyetem, az állatorvosi egyetem, az Ipar- és Színművészeti Főiskola, illetve a Sibelius Zeneakadémia –, amelyeken meghatározott számú svéd nyelvű katedra működik, s a szemináriumokon, tesztek írásakor, szóbeli vizsgák alkalmával vagy éppen a szakdolgozatírásnál minden hallgatónak joga van a saját anyanyelvét használni.
A finnországi svédek kulturális életének egyik meghatározó eleme a sajtó. Finnországban svéd nyelven kilenc napilap jelenik meg, s ezek együttes példányszáma meghaladja a 140 ezret. Ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden második svéd anyanyelvű állampolgárra jut egy svéd nyelvű napilap. Finnországban ugyanakkor hat államilag, illetve önkormányzatilag finanszírozott svéd színház működik, amelyek közül a legjelentősebb a helsinki Svéd Nemzeti Színház.
A nyelvi szabályozás a vallást sem hagyta érintetlenül. 1923-ban borgai (Porvoo) székhellyel kialakítottak egy olyan egyházmegyét, amely – a svéd nyelvű területek meglehetős földrajzi szétszórtsága ellenére – az ország összes svéd vagy kétnyelvű településének egyházközségeit magába foglalja. Mivel a törvények szerint a hadköteleseket olyan egységhez kell irányítani, ahol anyanyelvükön vehetnék részt a kiképzésben, a svéd besorozottak számára Dragsvikban létrehoztak egy svéd vezénylési nyelvű laktanyát.
E számos kedvezménynek azonban a svéd nyelvhez és kultúrához való kötődésen túl további hozadéka is van. Finnországban a svédek körében lényegesen kevesebb a válás, alacsonyabb a munkanélküliség, és jóval magasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, mint a finneknél. Egy 2001-es tanulmány pedig bebizonyította, hogy a svéd nők átlagosan csaknem nyolc, a férfiak pedig hat évvel tovább élnek, mint a finnek. A jelenséget elsősorban azzal magyarázták, hogy a sűrű szövetű svéd intézményrendszer és kiterjedt civil szféra biztonságérzetet nyújt a svédek számára, s jelentősen növeli bennük a társadalmi öszszetartozás érzését, valamint az önbecsülést.