Nem átlátható a költségvetés

Árt az ország hitelességének, hogy a költségvetés csúszásai miatt folyamatosan magyarázkodásra kényszerülünk – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki szerint hazánk államadósságának terhei, a kamatfizetési kötelezettségek már most olyan magasak, hogy forrásokat vonnak el a gazdaság más fontos területeiről. Az államháztartásban szükséges kiigazításokat illetően Szapáry úgy fogalmazott, jobb lenne elkerülni, hogy a reformokat a piacok kényszerítsék ki, ekkor ugyanis kevésbé átgondolt lépésekkel kell hirtelen csökkenteni a hiányt.

Mi indokolja annak a fiskális tanácsnak a létrehozását, amelyet ön Orbán Gábor kollégájával közösen jegyzett tanulmányában indítványozott? Nem jelent elegendő biztosítékot a Pénzügyminisztérium, illetve a kormány a parlament által elfogadott költségvetés betartására?
– Az utóbbi években hazánk államadóssága jelentős mértékben emelkedett, hosszú távon azonban az adósság folyamatos növelése nem fenntartható. A fiskális tanácsnak éppen az ad létjogosultságot, hogy hosszú távú célokat jelöl meg és tartat be, a kormányok ugyanis általában rövid távú politikai ciklusokban hajlamosak gondolkodni. A tanács négy évnél lényegesen hosszabb távú célkitűzéseket fogalmazna meg Magyarország számára. Ilyen cél az államadósság csökkentése, ezáltal pedig a testület olyan állampolgárok érdekeit is képviselné, amelyek ugyan még nem jogosultak a szavazásra, az adósság terheit azonban ők fogják viselni. A költségvetés méretét, szerkezetét, prioritásait természetesen továbbra is a mindenkori kormány, illetve a parlament határozná meg, tehát a demokratikus kontroll nem csorbulna.
– Kikből állna ez a testület? Kik tudják garantálni azt, hogy a tanács független legyen a pártoktól?
– Politikától független, nagy tekintélyű szakemberekből állna az 5 – de maximum 7 – fős testület, amelynek tagjait a parlamenti cikluson átívelő időtartamra neveznék ki. Fő feladatuk az lenne, hogy a költségvetés hiányára vonatkozóan állásfoglalásokat adjanak ki, jelezzék a költségvetésben látható kockázatokat. Sajnos az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a jelentős költségvetési csúszások nem a gazdasági folyamatok időközi változásából, hanem sokkal inkább a büdzsé téves tervezéséből adódtak.
– Mennyiben térne el akkor a testület hatásköre az Állami Számvevőszékétől?
– A testület bizonyos értelemben szélesebb jogkörrel rendelkezne, mint az ÁSZ, a parlament ugyanis minden esetben köteles lenne elfogadni a tanács álláspontját. A testület munkája kitérne ezen kívül arra, hogy megvizsgálja, mennyire átlátható a költségvetés, s hogy elszámolnak-e állami kiadásokat a költségvetési körön kívül. Az állami kiadások és elkötelezettségek ugyanis az államadósságot növelik, függetlenül attól, hogy a büdzsén kívül lesznek elkönyvelve azok vagy sem.
– Ezek szerint az Állami Számvevőszék megállapításainak jelenleg nincs megfelelő súlya? A számvevők az elmúlt évek költségvetéseiről például sorra megállapították a bevételek felül-, s a kiadások alultervezését, mégsem történt semmi…
– A különbség a két testület között az lenne, hogy a fiskális tanács előre határozhatná meg a hosszú távú államháztartási célokat, és azok betartása kötelező lenne a kormány számára. A testület egyik tagja egyébként éppen az ÁSZ elnöke lehetne.
– Ön felszólalásaiban gyakran hangsúlyozza, hogy a magas államháztartási hiány akadályozza a gazdasági növekedést. Milyen mértékben húzza most vissza a magas deficit bővülésünk ütemét?
– A magas hiány hosszú távon nem fenntartható, hiszen az államadósság nem növekedhet a végtelenségig. Az adósság terhei, a kamatfizetési kötelezettségek már most olyan magasak, hogy forrásokat vonnak el a gazdaság más fontos területeiről, tehát már most visszafogják a növekedést. Ami a jövőt illeti, jobb lenne elkerülni, hogy az államháztartásban szükséges kiigazításokat a piacok kényszerítsék ki tőlünk, ekkor ugyanis szűkül a lehetőség a stratégiai gondolkodásra, és kevésbé átgondolt lépésekkel kell hirtelen csökkenteni a hiányt.
– Mire alapozza azokat a megállapításait, hogy a magyar költségvetés jelenleg nem átlátható?
– Sajnos így van. Jó példa erre az autópálya-építések költségeinek kiszervezése a költségvetésből. Látnunk kell azonban, függetlenül attól, hogy az EU statisztikai hivatalával sikerül-e elfogadtatni ezt a könyvelési módszert vagy sem, ezek a tételek állami kiadásnak minősülnek, azaz emelik az államadósságot, s növelik az állam jövőbeli kötelezettségeit. Említhetném a folyamatos hiánnyal küzdő MÁV Zrt. példáját is, hiszen a társaság által felvett hitelek mögött rendszeresen állami bankgarancia áll, amelyet az elmúlt években minden esetben le is hívtak. S amilyen értékben lehívják a bankgaranciát, annyival nő az államadósság is.
– A legújabb érvágást a Gripen-beszerzések ügyében hozott Eurostat-döntés jelenti, az EU ugyanis a múlt héten kimondta: a költségvetésen belül kell elszámolni a honvédelmi kiadásokat. A döntéssel nemcsak az idei, de a jövő évi hiány is meglódul.
– Valóban, éppen ezért mondom azt, hogy rontja a költségvetés átláthatóságát, ha állami kötelezettségeket a költségvetésen kívül próbálunk elszámolni. Mindez azt eredményezi, hogy csökken a hazánk iránti bizalom, a csúszások miatt folyamatos magyarázkodásra kényszerülünk, ami árt az ország hitelességének. Ha nem transzparens a költségvetés, akkor a döntéshozókat is félrevezeti, mivel nem láthatják tisztán a valós helyzetet.
– Várható-e, hogy a magyar könyvelési módszerek tavalyi elutasítása után az Eurostat az idei PPP-programokat sem hagyja jóvá, és az autópálya-építések forrását biztosító kétmilliárd eurós kötvénykibocsátást is kénytelenek leszünk elszámolni a költségvetés kiadásai közé?
– Az Eurostat a szerződések tanulmányozása után hoz döntést az ügyben. Tudomásom szerint ezeket a szerződéseket az Eurostat még nem tanulmányozta. Ahhoz, hogy a tranzakciók megfeleljenek a PPP szabályainak, több követelménynek kell eleget tenniük. Az előírások közé tartozik például az, hogy az állammal szerződő félnek piaci szereplőnek kell lennie és bizonyos mértékű kockázatot kell vállalnia.
– Többször hangoztatta, hogy hiba elbagatellizálni hazánk leminősítéseit és az uniótól érkező figyelmeztetéseket. Milyen jelek utalnak arra, hogy ezeket a figyelmeztetéseket elkendőzik?
– A sajtóban gyakran jelent meg olyan vélemény, hogy a leminősítések és az uniós intők nem is olyan komoly figyelmeztetések. A könyvelési problémákat például azzal az érveléssel próbálják kisebbnek feltüntetni, hogy más országok is folyamodtak hasonló kreatív könyveléshez. Ez nem lehet ürügy, hiszen ahogy említettem, a saját döntéshozóink tisztánlátását akadályozzuk meg, azaz végül is saját magunkat csapjuk be. A leminősítéseket pedig úgy bagatellizálják el, hogy a hitelminősítők figyelmeztetései lényegében nem voltak negatív hatással a piacra. Ez persze nem így van, hiszen az államadósságunkat finanszírozó befektetők igenis figyelmesen követik a nemzetközi hitelminősítők megállapításait, s ezek alapján hozzák meg döntéseiket is. Az EU és a hitelminősítők figyelik a gazdaságunkat, és döntéseiket a tények figyelembevételével hozzák meg.
– Hogyan értékeli az elmúlt hetek igen hektikus pénzpiaci mozgásait, s a forint látványos gyengülését?
– Lehetett rá számítani, hogy ha az európai és az amerikai kamatlábak felfelé mozdulnak el, akkor a befektetők egy része kivonul a kockázatosabbnak tartott feltörekvő piacokról, mert megtalálja a magasabb hozamokat a fejlettebb, kisebb kockázatú országokban is. A befektetői hangulat megváltozásával a térségi feltörekvő piacok valutái gyengülésnek indultak. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy a rossz makrogazdasági egyensúlyi mutatók miatt a régiós országok közül hazánk rendelkezik a legsebezhetőbb valutával.