Nemzeti identitás nélkül nincs jövő

Könnyen az lehet a benyomásunk napjaink tendenciáit figyelve, hogy a globalizálódó társadalom testén csak felesleges ballaszt az identitás. Magyarán: az önazonosság-tudatot káros, retrográd rosszként tüntetik fel a tömegkommunikációban, álértelmiségi közbeszédben. Hogy ez a pszeudomodern, felülről vezényelt téveszme milyen óriási deformációkat okoz egy nemzet jövője szempontjából, arról képet alkothattunk azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a budapesti Kodolányi János Főiskolán rendeztek.

A társadalomtudósok és a beszélgetésbe bekapcsolódó főiskolai, egyetemi oktatók mégsem látják visszafordíthatatlannak a folyamatot, s felvillantották az önvédelmi nemzetstratégiákat. Gazsó Ferenc, Ludvigh Károly, Pethő Bertalan és Vass Csaba kiterjedt vitát folytattak a kérdéskörről a Nemzetstratégiai alappillérek diskurzussorozat keretében. Megjegyezzük: a vita szó talán nem is fedi teljesen az igazságot, hiszen az alapvető gondolati tartalmakban egyetértés volt köztük és a hallgatóság között. A nemzeti identitás nem valakikkel szemben, hanem egy közös összefogás céljaiért valósul meg – kristályosodott ki a beszélgetőpartnerek álláspontja. Az is megfogalmazódott, hogy a nemzeti önazonosságtudat lejáratása, agresszív attitűdként való bemutatása éppen azért fontos bizonyos körök számára, hogy gyengítsék a társadalom szövetét, s így manipulálni tudják a közgondolkodást. De vajon sikeres lehet-e ez a mégoly erőszakos törekvés? A résztvevők nem rejtették véka alá, hogy a globalizmus az a külső erőtényező, amely a társadalmi dezintegrációban érdekelt. Mégsem kell főgonoszként aposztrofálni, hanem el kell fogadni a kihívást, és az intellektualitás erejével kell fellépni vele kapcsolatban. Gazsó Ferenc rögtönzött definícióját is adta a globalizációnak: a deviáns nemzetközi tőke és a hatalom törekvése egy olyan társadalom kialakítására, amelyben a piaci logika és a tőkeérdek minden mást maga alá gyűr. Az MSZP háttérbe szorított társadalomtudósának szavai nyomán szinte édeni állapotnak tűnik az a korábbi helyzet, amikor a profitszerzés öncélja mellett még a szociális érdekeket is figyelembe vették. Gazsó értékítélete kíméletlen: mára felmondták ezt a szerződést, s Magyarország legnagyobb szerencsétlenségére az új, álkorszerű paradigma éppen nálunk érvényesült modellértékű teljességgel. A társadalompolitikus a másik súlyos károkozást abban látja, hogy a globális tőke a magyar gazdaságnak éppen a legvirulensebb részét ragadta magához. Azt feltételezhetnénk a hallottak alapján, hogy a magyar társadalom védtelenné vált a művi behatásokkal szemben. Koránt sincs így, s erre többen is rávilágítottak. A kis közösségek szerepe óriási lehet a jövőben, nem véletlen, hogy éppen a falvakat, kistelepüléseket igyekszik szétrombolni a hatalom, amely már farizeus ígéretekkel sem próbálja az ellenkező hatást kelteni. Veszélyes azonban ez a játék, derült ki Ludvigh Károly más népekkel történő, öszszehasonlító elemzéséből. Érdekes módon ugyanis egy nemzetközi felmérés szerint a magyarságban a függőség elfogadása és az autonómiára, függetlenségre való törekvés egyaránt hallatlanul erős. Paradoxon ez? Bizony az, ám a szolgasorba kényszerített szovjet utód- és szatelitállamok történetének ismeretében egyáltalán nem meglepő adalék. Elég, ha az 1956-os forradalomra és szabadságharcra gondolunk, hogy a látszólagos ellentmondás feloldódjon. Ludvigh konklúziója az, hogy szinte puskaporos hordón ülünk, s így a mindenkori hatalmi elitnek nem a lekicsinylés, a bagatellizálás lenne a feladata, hanem a kiáltó társadalmi anomáliák megszüntetése. Figyelmeztető lehet e tekintetben Gazsó Ferenc megállapítása: az elfojtott vagy túlfokozott nemzeti identitásnak szörnyűséges is lehet a motiváló hatása, ilyen volt a kommunizmus és a fasizmus. Náray-Szabó Gábor, a közös gondolkodás moderátora arra hívta fel a figyelmet, hogy az identitás a lét javításának az eszköze. A Professzorok Batthyány Körének elnöke alapvető ösztönként, a fajfenntartás kritériumaként határozta meg a fogalmat, de arra is rámutatott, hogy a jövőben az ideológiáról áttevődik a hangsúly a kulturális értékcserére.
A globalizáció és a hatalom összefonódik tehát a jelenben, s ha a pontos anatómiáját nem ismerjük, kiszolgáltatottá tehet bennünket. Vass Csaba előadása ebbe az irányba mutatott, s azokat a motivációkat is feltárta, amelyekkel szándékosan relativizálnak minden értéket. Végeredményben az emberek önállóságának elvételéről van szó, s aztán az identitás nélküli ember tetszés szerint formálható a fogyasztói társadalom hatalmi érdekeinek megfelelően. Minden bizonnyal ezért célozzák meg a legifjabbakat az oktatás gyengítésével, a reklámok rájuk szabásával, mivel elsősorban vásárlóként, mozgatható marionettfiguraként van rájuk szükség – vihetjük tovább a gondolatsort. Vass Csaba úgy fogalmazott: egy nemzet addig él, amíg van eredettörténete, szenvedéstörténete és üdvtörténete. A magyaroknak a folyamatos aknamunka nyomán szinte csak a szenvedéstörténet maradt, ám még ezt is gúny tárgyává teszik. Aki az összefonódott hatalom ellen tesz, rögtön valamilyen „-ista” lesz, s az ideológiai diktatúra odáig megy, hogy még azt is diszkreditálják, aki a nemzeti kérdésekről szólni merészel. A végkövetkeztetés: a Szovjetunió helyét a globalizmus foglalta el. A hatalom valódi célja a globális peremtársadalom kialakítása, ám szándékait gondosan titkolja, mert ha őszinte lenne, soha nem szerezne a választásokon többséget.
Pethő Bertalan felvetései is illeszkedtek az előbbiekhez. Szerinte a retrospektív, vagyis a múltból táplálkozó identitást éppúgy el akarják tüntetni, mint a jövőre építőt. Az a kitűzött céljuk, hogy a fogyasztói tudat legyen a mindenható, amely még négyéves választási ciklusokban sem képes számolni, és sem a múlt, sem a távolabbi jövő nem érdekli. Úgy vélte: nem szerencsés, ha egy választási kampány politikai identitásról szól. S hogy mi lehet a modern nemzeti válasz a hatalom törekvéseire? Vass Csaba úgy jelölte ki az utat: az erővel erőt kell szembehelyezni, ez azonban nem az arrogancián, hanem a széles társadalmi összefogáson alapszik majd.