Nyakig ülünk a hitelben és az adósságban

Hasznos lenne egyszer összeadni azt a kölcsönmennyiséget, amelyet állami, önkormányzati és lakossági szinten a nyakunkba veszünk napról napra. Olyan családhoz hasonlít az ország, amelynek tagjai nem beszélnek egymással. Mindenki szalad a bankba, és veszi fel a hiteleket, a gond csak az, hogy ugyanarra a fedezetre hivatkozunk.
Az MSZP kétszer négy éve alatt láthatatlanná vált kétezermilliárd forint privatizációs bevétel, és letagadhatatlanná vált négyezermilliárd forintnyi kölcsön felvétele. Hol a pénz? Mivel ezek a hatalmas összegek nem kerültek be az ország vérkeringésébe, nem fejlődtünk, nem szépültünk, nem gazdagodtunk, feltételezhető, hogy a hatalom gazdasági és politikai hálózatának magánszférájába landoltak. A balliberális oldal nem ismeri a mértékletességet. Akár a privatizációra, akár a médiauralomra, akár az államháztartás üzemeltetésére gondolok, s most az ország összeszámolatlan eladósítása zajlik.
Az állam és az önkormányzatok működtetésére vagy a beruházásokra (PPP) felvett pénzeket ugyanúgy az adófizetőknek kell kitermelniük, mint a lakásra és autóra magáncélból felvett hiteleket. Ha nem akarjuk is tudomásul venni, de létezik a terhelhetőségünknek egy határa. A nemzetgazdaság is összeomolhat. A többség számára jelenleg mindez még csak érthetetlen közgazdasági mutatókban és grafikonokban jelentkezik. De ha valóban családi szintre egyszerűsítjük le a gazdálkodást, láthatjuk, hogy a vagyonunkat már eladtuk, hogy a számolatlanul felvett kölcsönök törlesztéséhez újabb kölcsönöket kell igényelnünk. Most kell eldöntenünk, milyen jövőt szánunk maguknak, a gyermekeiknek.
Nézzük például a Panelprogramot. Bármilyen jó szándékú is a kezdeményezés, a kedvezményes kamatozású kölcsönök bevonása csak a hitelező bankoknak jelent újabb piacot. Természetesen nem vitatható, hogy szükséges az elöregedett és korszerűtlen épületek felújítása. Ha a gazdaság nem az eladósodás, hanem a gyarapodás útján járna, most nem csupán egy-egy északi homlokzat vagy pincefödém szigetelésének félmunkájára telne, hanem olyan komoly építésekre, amelyek valóban energiatakarékos és szép házakat eredményeznek. Ugyanakkor már ez is túlterheli az önkormányzatokat. Kerületünkben a tavalyi év utolsó négy hónapjában befutott igénylések alapján kétszázmillió forintos kölcsön felvételére kényszerül a városháza. Hozzáteszem, többségében a fent felsorolt részmunkákról van szó. Az idén a pályázati összeg milliárdos méretet is ölthet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kerületi önkormányzatunk az idei költségvetését másfél milliárdos, a működéséhez szükséges kölcsönnel tudja csak kiegyensúlyozni, ez előrevetíti a következő évek további hatalmas hiteleinek árnyékát. És akkor a törlesztéssel még nem is számoltunk. Önkormányzati szinten ez kitermelhetetlen és ledolgozhatatlan adósságteher. A hivatalok az eltelt tizenöt év alatt jóformán már minden vagyonukat és ingatlanjukat értékesítették. Ki fogja az újabb hiteleket kifizetni? Az állampolgárok, akik az államilag vállalt kölcsönterheket is törlesztik? Félő, hogy a csökkenő számú munkavállaló által befizetett pénz nem lesz elég mindenhol helytállni.

Brockhauser Edit
Budapest