Reformhiány a politikában

Ötvenmilliárd japán jenes, vagyis a tervezetthez képest dupla összegű szamurájkötvény-kibocsátás az állam részéről, csaknem háromszázmilliárd forintos februári hiány, forintgyengülés és londoni aggódás a magyarországi gazdasági kilátások miatt – íme a tegnap produktumaiból néhány, amelyek talán ráirányítják a figyelmet még a választási kampány közepén is a kíméletlen magyar valóságra: immár nem kérdés, hogy a tavaszi parlamenti választások után gyorsan rendbe kell tenni az állam pénzügyeit. Pedig a magyar gazdaság számára kedvezően alakult az elmúlt év, a gazdasági növekedés több mint négyszázalékos volt. Igaz, ennek az a szépséghibája, hogy a növekedés részben az államháztartási hiány, az államadósság emelkedéséből táplálkozott.
Rendbe kell tenni a költségvetést, az államháztartás rendszereit, és újra kell gondolni az önkormányzatok finanszírozását. Hogy csak a javát említsük. Hiszen nagy valószínűséggel át kell fazonírozni majd az egészségügyet, az oktatást és egy sor más közszolgáltatást. Nemcsak azért, hogy a hőn áhított államháztartási reform címén bevezethessük az eurót, hanem azért is, mert a katasztrofális állami gazdálkodás – amiért cseppet sem mellesleg a kormány az első számú felelős – előbb-utóbb magával sodorja a magánszférát és a háztartásokat. De ne áltassuk magunkat, a 2006-os költségvetésben nyoma sincs a reformlépéseknek, bár a hazai közgazdász-társadalom többsége – jobbról és balról is – azt vallja, hogy nem halogatható tovább az államháztartás rendbetétele. A szóban forgó pénzügyi rendcsinálást egyébként nemcsak a nyugati elemzők, kutatóintézetek és bankok harsogják rendületlenül, hanem maga Veres János pénzügyminiszter is, ugyanis elismerte: 2008-ig bizony 800-1000 milliárd forintos lefaragásra lesz szükség ahhoz, hogy rá két évre bevezessük az eurót. S mint tudjuk, a közös nyugat-európai pénz átvétele érdekében megszabott pénzügyi feltételekhez fegyelemre van szükség az államigazgatásban. Persze a Veres-féle gazdaságpolitikai fordulatra rásegített a zsinórban érkező négy hitelleminősítés, továbbá a magyar konvergenciaprogram brüsszeli visszadobása. Eközben pedig a régiós versenytársak lényegesen jobb gazdasági teljesítményt produkáltak.
Ugyanakkor óriási problémát jelent, hogy nem tudni, milyen csontvázak esnek majd ki a szekrényből. Magyarán, a következő kormányt olyan pénzügyi kötelezettségek terhelhetik, amire álmában sem számít. Ilyen tétel lehet az autópálya-építés konstrukciójának néhány maradéka, vagy éppenséggel a MÁV és a BKV gazdálkodási lyukainak betömködése – az államkassza forrásaiból. A lényeg persze mit sem változik: a következő évek magyar gazdasági fejlődésére felettébb nagy hatással lesz a pénzügyi egyensúly helyreállítása.
De miért is? A többi között azért, mert a kimutatások alapján az Európai Unió huszonöt tagállama között a magyar gazdaság ikerdeficitje a legmagasabb, s a világgazdaság 25 sikeres felzárkózó gazdaságát vizsgálva is első a magyar ikerdeficit. Magyarán egyszerre nő a belső és a külső hiány. De egy kicsit még térjünk vissza a bevezetőben említett londoni aggódáshoz. Nos, az Economist Intelligence Unit (EIU) friss összegzése alapján csak lassan indul majd meg hazánkban a parlamenti választás után a költségvetési konszolidáció, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig nő majd. A brit jóslat szerint a magyar gazdasági mutatók aggodalomra adnak okot. A tavalyi 4,2 százalékos növekedés után hiába bővülhet 4,4 százalékkal idén a magyar gazdaság, ha a térség országai közül itt kell a legtöbb kockázati tényezővel szembenézni. Eközben a lakosság devizaadósságai folyamatosan nőnek. A folyó fizetési mérleg hiánya a következő két évben a GDP 7-8 százalékára rúg majd. Emiatt a forint tovább gyengülhet 2006-ban, ez a fogyasztói árakon és a devizahitel-törlesztésen keresztül súlyosan érintheti a lakosságot – véli az EIU.
Nagy lenne a baj? Mi az, hogy! A statisztika szerint például tavaly bekerültünk a tíz legnagyobb folyó fizetésimérleg-deficitet felmutató ország közé. S ha már említettük az „imponáló növekedést”: idén a régióban, az Európai Unió nyolc új kelet-közép-európai tagállamának táborában és a sikeres felzárkózó gazdaságok közül egyaránt nálunk várható a legkisebb GDP-bővülés. A friss februári hiányadat szerint az államháztartás deficitje tovább nő. Különböző modellek alapján a választási évben reálissá vált a 8-10 százalékos GDP-arányos deficitszint. A problémát tetézi, hogy a hiányt leginkább generáló államadósság tovább duzzad. Pedig a korábbi két év rekordnagyságú privatizációs bevételének – elméletben és a gyakorlatban is – meg kellett volna állítania az adósságspirált. Volt már ilyenre példa. Lásd az 1995-ös esztendő számait. S ha már magánosítás: a Budapest Airport privatizációjával és annak költségvetési hatásaival kapcsolatban továbbra is úgy tartjuk, hogy egy monopolhelyzetben lévő intézmény privatizálása bizony nem vezet sok jóra. Az elmúlt négy év makrofolyamatai alapján a magyar gazdaság gyors ütemben eltávolodott attól a lehetőségtől, hogy fejlett gazdasággá váljék.
Ilyenre egyébként van példa a térségben: Csehország. Ne csűrjük-csavarjuk: a kormányzat gazdaságpolitikája lejáratta a gazdaság megítélését és elbizonytalanította a befektetőket. Gondoljunk csak az euróbevezetés céldátumának többszöri módosítására, melynek gazdasági következményei is vannak. Ráadásul politikailag egy idő után nehéz lesz menedzselni, hogy a szomszédos országokban már bevezették az eurót. Az, hogy Magyarországon nem következett be pénzügyi válság, annak tudható be: a nemzetközi piacokon igen nagy továbbra is a befektetők kockázatéhsége, illetve töméntelen pénz van a kezükben. A világgazdaságban tudniillik jelentős összegű megtakarítás halmozódott fel mind Európában, mind az USA-ban és Ázsiában is, és ezek a megtakarítások befektetési lehetőségeket keresnek, s mivel nem találnak elég maximálisan biztonságos befektetési terepet, hajlandók kockázatokat is vállalni a befektetők. S nagy valószínűséggel uniós tagságunk is könnyített a helyzeten. Summa summarum: négy évvel ezelőtt csak Szlovénia tudott bennünket lekörözni. No comment. A kialakult szituáció következménye, hogy mostanra mindkét nagy párt gazdaságpolitikai fordulatot hirdet, ez természetes az ellenzék részéről, ugyanakkor változás a kormány térfelén. Csakhogy a gazdaság akkor fejlődik optimálisan, ha a költségvetés egyensúlyban van és ha az infláció alacsony.
Egy rossz gazdaság rendbetétele, az infláció és a költségvetési hiány leszorítása bizony áldozatokkal jár. Olykor a növekedés visszafogásával is. Nagy kár, ha mindezt a közvélemény a következő kormány kontójára írja majd. A hiba ugyanis a „jelenlegi” készülékben van.