Túrmező – 1848

Kiss Gy. Csaba
2006. 03. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volt szerencsém már e hasábokon megemlíteni, hol található ez a táj, amelynek a horvát neve Turopolje, és kis túlzással a kilenc évszázados magyar–horvát testvériség egyik fontos földrajzi hátországának nevezhetjük. A Zágráb melletti Túrmező nemesi közössége ugyanis a reformkorban elkötelezett híve volt a magyar–horvát uniónak. Az illír párttal szemben ők meg kívántak maradni a horvát népnév mellett, és aggodalommal szemlélték a délszláv népek összetartozásáról szőtt romantikus álmokat. Több garanciát láttak a horvát és a nemesi szabadság védelmére, ha kitartanak a Szent Korona közössége mellett.
Így azután 1848 tavaszán, a magyar–horvát ellentétek kiéleződése idején nehéz választás elé kerültek. Tegyük hozzá, persze nem csak a horvátoknak kellett megélniük a válaszkényszer kínjait. Hiszen ekkor még nem volt teljesen egyértelmű, hogy mit fog jelenteni a Magyarországon a létrejövő modern nemzet, hogy lehetnek-e, lesznek-e nem magyar anyanyelvű tagjai. Nem véletlen, hogy annyi nem magyar vállalta 1848–49-ben a közös haza és szabadság ügyét. Ők nyilvánvalóan abban bíztak, hogy németként, szlovákként, románként, horvátként lehetnek majd a nemzet tagjai. Ahogy a Kossuth-bankókon olvashatták anyanyelvükön a fölírást. Egyoldalú és történelmietlen ezért magyarok és nem magyarok korabeli szembenállását kizárólagosnak tekinteni. Branyiszkó hősei nem kis részben szlovákok voltak, a kormány mellett állt a bánsági románok jelentős része. Josipovich Antal (Antun Danijel Josipovic), a túrmezei közösség vezetője pedig megtagadta az engedelmességet Jellasicsnak, és átjött Magyarországra. Amikor pedig a császár nevében Magyarország ellen indult a bán, Nagykanizsán szervezte Josipovich az ellenállást. A kormány Zágráb megye főispánjává nevezte ki. A szabadságharc leverése után halálra ítélték, de kegyelemből csak 10 esztendőt raboskodott. 1860 után térhetett vissza szülőföldjére.
1848-ban Pesten szerenáddal köszöntötték, a XXI. század magyarja már semmit sem tud róla. A horvát fővárostól egy ugrásnyira, Velika Goricában a Túrmezei Múzeumban tekinthetjük meg a Josipovich Antalról készült festményt. El tudnám képzelni, hogy a márciusi napok táján fölkeresi a zágrábi magyar nagykövetség egy diplomatája a múzeumot egy csokor virággal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.