Túrmező – 1848

Volt szerencsém már e hasábokon megemlíteni, hol található ez a táj, amelynek a horvát neve Turopolje, és kis túlzással a kilenc évszázados magyar–horvát testvériség egyik fontos földrajzi hátországának nevezhetjük. A Zágráb melletti Túrmező nemesi közössége ugyanis a reformkorban elkötelezett híve volt a magyar–horvát uniónak. Az illír párttal szemben ők meg kívántak maradni a horvát népnév mellett, és aggodalommal szemlélték a délszláv népek összetartozásáról szőtt romantikus álmokat. Több garanciát láttak a horvát és a nemesi szabadság védelmére, ha kitartanak a Szent Korona közössége mellett.
Így azután 1848 tavaszán, a magyar–horvát ellentétek kiéleződése idején nehéz választás elé kerültek. Tegyük hozzá, persze nem csak a horvátoknak kellett megélniük a válaszkényszer kínjait. Hiszen ekkor még nem volt teljesen egyértelmű, hogy mit fog jelenteni a Magyarországon a létrejövő modern nemzet, hogy lehetnek-e, lesznek-e nem magyar anyanyelvű tagjai. Nem véletlen, hogy annyi nem magyar vállalta 1848–49-ben a közös haza és szabadság ügyét. Ők nyilvánvalóan abban bíztak, hogy németként, szlovákként, románként, horvátként lehetnek majd a nemzet tagjai. Ahogy a Kossuth-bankókon olvashatták anyanyelvükön a fölírást. Egyoldalú és történelmietlen ezért magyarok és nem magyarok korabeli szembenállását kizárólagosnak tekinteni. Branyiszkó hősei nem kis részben szlovákok voltak, a kormány mellett állt a bánsági románok jelentős része. Josipovich Antal (Antun Danijel Josipovic), a túrmezei közösség vezetője pedig megtagadta az engedelmességet Jellasicsnak, és átjött Magyarországra. Amikor pedig a császár nevében Magyarország ellen indult a bán, Nagykanizsán szervezte Josipovich az ellenállást. A kormány Zágráb megye főispánjává nevezte ki. A szabadságharc leverése után halálra ítélték, de kegyelemből csak 10 esztendőt raboskodott. 1860 után térhetett vissza szülőföldjére.
1848-ban Pesten szerenáddal köszöntötték, a XXI. század magyarja már semmit sem tud róla. A horvát fővárostól egy ugrásnyira, Velika Goricában a Túrmezei Múzeumban tekinthetjük meg a Josipovich Antalról készült festményt. El tudnám képzelni, hogy a márciusi napok táján fölkeresi a zágrábi magyar nagykövetség egy diplomatája a múzeumot egy csokor virággal.