Van egy ember – és „az ő harca”

Decemberben még „csak” a cigány családok generációs láncát akarta megszakítani; most, februárban már egy emberként hirdette meg harcát a magyar miniszterelnök. Van egy ország, van egy ember, van egy program. Sőt, kiderült, hogy ennek a programnak része az utcára állítólag kizavart állítólagos kóbor kutyák befogása és telepre vitele is. „A városokat és az országot megvédjük” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A közlés a maga tömörségében is mutatja: harc ez a javából. Egy ember harca, ha úgy tetszik, „az én harcom”.
Gyurcsány megnyilvánulásai irracionálisak, képtelenek, olykor bohózatba illők – egy túlfűtött, infantilis ember nagyotmondásai. Voltaképpen nevetni kellene rajtuk. S legyinteni: ugyan kérem, ez nem KISZ-gyűlés. Majd letűnik ő is a színről, miként eltűnt a párt, vagyis a hajdani élcsapat ifjúsági szervezete. Ám ezt a nagyvonalúságot nem engedhetjük meg magunknak. A tapasztalat ugyanis óvatosságra int. Voltak bohócnak vélt, zavaros beszédű, hatalommániás emberek máskor is. Aztán a végén egy Führer meg egy Generalisszimusz állt a világ előtt. Emiatt bizonyos ügyekkel, tényekkel és összefüggésekkel sem kampányban, sem azon kívül, sem egyéb alkalommal nem lehet viccelődni. Az emberi, a polgári lét alkotmányos alapjai semmilyen cél érdekében nem kérdőjelezhetők meg.
A választási siker érdekében Gyurcsány Ferenc most ezeket a kereteket feszegeti. Az alapvető emberi-társadalmi-jogi normákat relativizálja szövegeiben. A veszélyt nem kisebbíti az, hogy ezt politikai szükségből teszi, mert a kormányzás négy kudarcos esztendeje nem ad muníciót a kampányához. Ő maga ráadásul kormányfőként csak jó egy évet tudhat maga mögött, de ez sem hozott sikert a számára; ahogyan a tanácsadói s miniszteri működése sem. Negatívumokon kívül nincs mit felmutatnia. Személyes kvalitásai, múltbéli pályafutása is inkább taszítja, mint vonzza az ingadozókat. Állításai, ígéretei hamisak, beszédei csapongók, követhetetlenek. Előadásmódja kételyeket támaszt vele szemben.
Győzni viszont muszáj, hiszen másképp nem kamatozna megfelelően az a szocialista kapcsolati, anyagi és politikai tőke, amit átmentettek, felhalmoztak az elmúlt időkben. Márpedig sokan ennek az osztalékából szeretnének megélni a jövőben is. Ha viszont a mostani választáson veszítenek, ez a kádárista párt- és KISZ-garnitúra politikai halálát jelentheti. Jönnek tehát a kampányban az érinthetetlen tematikák, amelyekhez ép erkölcsi érzékű ember semmilyen körülmények közt nem nyúl.
A miniszterelnök először a rasszizmust vette elő. Egy decemberi konferencián az úgynevezett mélyszegénységben élő mintegy 700 ezer ember kilátástalan helyzetéről beszélt. „Mi van itt?” – tette fel a kérdést. S így felelt: „Itt egyetlen dolog van: megszakítani a generációs láncot, és azt mondani, definiálni azokat az egyre inkább világos szegénytelepeket, bezáródó falvakat, ezeket kinyitni, közlekedést vinni, bentlakásos intézményt csinálni már óvodától, késő délutánig tartó napköziket tenni, ruhát adni a gyereknek, hogy a bölcsődében újra van ruha, és megpróbálni itt kisgyerekkortól újra visszavezetni a rendszeres felelősségvállalás, tanulás és munka világába.”
Na de hol a munka, mondjuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? Hová tud ott Gyurcsány visszavezetni bárkit is? A földjüktől egykor megfosztott szegény emberek (cigányok és nem cigányok) a szocializmusban még ingázhattak a fekete vonatokon a főváros és a megye között. Őfelsége bohóca, Hofi Géza ekkortájt bátorkodott előadni, hogy így sem fenékig tejfel ott az élet. Nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a mátészalkai cigányok, ó igen, ó igen, egész nap a ’pszavát és a Népszabadságot nézik, azt nézik, ó igen, ó igen, azzal van beragasztva az ablak.
Azóta csak romlott a helyzet. Lakásuk a Beregben ma azoknak a cigány családoknak van, amelyeknek a putriját elsodorta a tiszai ár, s az Orbán-kormány emberi léptékű otthont épített részükre. Munka azonban az elmúlt négy év ígéretei ellenére sincs. Infrastruktúra a végeken nem épült, a vonatok is mind ritkábban közlekednek. Jöhet persze – megváltásként – a generációs lánc megszakítása, a gyerekek elvétele a családoktól, nehogy öröklődjön az, aminek nem kellene. Jön a bentlakásos intézet már óvodáskorban. Mert nyilván a szegény tehet arról, hogy ő szegény. Miért nem igyekezett, mint más szegény emberek, miért nem költözött be ő is az elkobzott zsidó vagyonba – ott terpeszkedhetne máig is. Aztán ha az így megszerzett ház előtt országgyűlési képviselők tájékoztatót tartanának, az édesanya éppen kilépne gyermekével a villa kapuján, közölve, hogy ő most nem ér rá, mert anya-lánya programot tart.
A nyomorban élők ilyesmire nem gondolnak. Egyrészt nem lízingeltek, privatizáltak semmit mondjuk az ingázók által összegürcölt állami javakból. Nincs budai villájuk. Másrészt valószínűleg mit sem tudnak arról, hogy létezik külön anya-lánya program. A nők többsége abban a hitben él, hogy ha szül egy vagy több gyereket, onnantól kezdve anya-gyerek program lesz az élete egészen a sírig. De ezt balgán nem programnak nevezi. Egyszerűen családi együttlétnek, köteléknek tekinti a kapcsolatukat. Úgy látszik, ez a felfogás már nem korszerű.
Ebből is tanultunk azonban. Sőt, nagyon is! Egy hete rájöhettünk, hogy a program kivételes valami. Van egy ország, van egy ember, van egy program. Gyurcsány ebben az országban azért küzd, hogy boldogítson minket, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Ez az ő harca. Vezéri törekvéseit a napokban újabb kijelentéssel erősítette meg. Eszerint nem veszi fel a sértést, hanem megrázza magát és továbbmegy. S „ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, akkor erre a válasz nem az, hogy mi pedig veszett rókákat, a válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük, a városokat és az országot megvédjük”.
Már most kik a kóbor kutyák és ki zavarja ki őket az utcára? S hol a telep? Mi lesz ott a befogott ebekkel? Lelövik őket, mint a veszett rókát? S vajon a kóbor jószágokkal tele van a legtöbb város és az egész ország – ennyire elszaporodtak volna? A fő kérdés azonban az: kik azok, akik majd a rendcsinálást véghezviszik?
A miniszterelnöki fejtegetés azonban csak azoknak új, akik netán elfelejtették, hogy Gyurcsány sportminiszter korában azt állította, a Fidesz árnyékállamot épít ki – ezt később rendszeresen hangoztatta is. Felvetése szerint az ellenzéki párt nem árnyékkormány felállítására törekszik, hanem a rendszerváltás kompromisszumainak felmondására tesz kísérletet. Úgy vélte, a független intézményeknek az előző koalíció idején megbízott, kinevezett, megválasztott tisztségviselői árnyékállamként a köztársaság ellen dolgoznak.
Gyurcsány Ferenc gondjai nyilvánvalóan egyetlen forrásból erednek. Abból, hogy plurális társadalomban, polgári demokráciában élünk. Ennek a politikai rendszernek az a sajátossága, hogy van benne kormánypárt és van ellenzék – utóbbi arra hivatott, hogy ellenőrizze, alkalmasint leváltsa a másikat. Van hatalommegosztás is: az állami intézmények, hatalmi ágak nincsenek egymásnak alárendelve, hanem egyensúlyban tartják egymást, visszabeszélhetnek a másiknak. Nincs viszont élcsapat, vagyis egyetlen olyan politikai erő, amely a többi fölé kerekedhetne, s kizárólagos hatalmat gyakorolhatna. Nem ártana ezt most már nemcsak szavakban, de ténylegesen is tudomásul venni.