Árulkodó légköri füttyök

Lichtenberger János több mint huszonöt éve az ELTE űrkutató csoportjának munkatársa, egyik fő területe a felső légkör – ionoszféra, magnetoszféra –, az itt előforduló elektromágneses jelenségek, hullámterjedés, illetve az űridőjárás kutatása. Az Antarktiszon, a dél-afrikai SANAE–IV bázison február közepéig a légköri füttyöket, az úgynevezett whistlereket vizsgálta, és üzembe helyezte a magyar űrkutató csoport által kifejlesztett egyedülálló automatikus whistlerdetektor-rendszert, amely jelentős lépés lehet az űridőjárás-kutatásban.

Még tavaly novemberben indult Dél-Afrikába a kutató, majd Fokvárosból december elején hajózott ki egy sarkvidéki kutatóhajóval, amellyel 14-én érték el az Antarktiszt. Atka Buktát, az eredeti úti célt, a német kutatóállomás közelében lévő öblöt a vastag jég miatt azonban nem tudták megközelíteni. Közel egyhetes kísérletezés után a Pingvin-öbölben értek partot, azonban a havazás és a rossz látási viszonyok miatt a helikopterek nem tudtak felszállni a hajóról. Végül december 27-én érkeztek a kutatók a dél-afrikai SANAE–IV (South African National Antarctic Expedition) antarktiszi kutatóállomásra.
A bázis 160 km-re van a parttól. Az első tábort a norvégok által átadott területen 1962-ben építették a dél-afrikaiak, amelyet több követett. A jégfalon épültek, így annak mozgása, valamint az évi többméteres hó miatt már régen „eltűntek”: a SANAE–III körülbelül 40 méter mélyen van. A jelenlegi bázist 1997-ben adták át, és egy sziklára épült, négy méter magas lábakra. Három kétszintes, összekapcsolt blokkból áll, 175 méter hosszú és 14 méter széles, az alapterülete mintegy 3300 négyzetméter. A bázison az ózonlyuk és a globális klímaváltozás vizsgálata mellett geo- és űrfizikai kutatások folynak. Ez utóbbiak közé tartozik több, a sarkvidéki ionoszféra állapotát vizsgáló kísérlet, ezenkívül felső légkört vizsgáló elektromágneses hullámkísérleteket is végeznek.
– Az ELTE úrkutató csoportja több mint tizenöt éve áll munkakapcsolatban a durbani KwaZulu-Natal Egyetem Űrfizikai Intézetével. A kapcsolat hosszú ideig személyes ismeretségen alapult, 2001-től részévé vált a Magyar–Dél-afrikai Kormányközi Tudományos és Technológiai Együttműködési programnak – mondja Lichtenberger János. Az együttműködés alapja a közös kutatási területeken túl a két ország sajátos és egyedülálló földrajzi – pontosabban geomágneses – helyzete. Mivel a whistlerek (légköri füttyök) a Föld körüli térségben a föld mágnesestér-erővonalai mentén terjednek, ez a körülmény lehetőséget nyújt a gerjesztő forrás (villámok) és a terjedési út együttes vizsgálatára. A kutatási program célja a whistlerek keletkezésének és terjedésének megértése. Az űrkutató csoport az űridőjárás-kutatásokon belül magnetoszféra- és ionoszféra-kutatással foglalkozik. Komoly eredményeket értek el a felső légköri elektromágneses jelenségek vizsgálatában, melyeknek egyik fontos része a whistlerek vizsgálata. Ezek alacsony frekvenciás elektromágneses hullámok, melyeket villámok keltenek. Azért ezt a nevet kapták, mert a hangszóróban egy mélyülő füttyhöz hasonlítanak. E jelek a földi mágneses tér erővonalai mentén terjedve átjutnak a másik féltekére is. Fontosságukat az adja, hogy a terjedés során a jelalak eltorzul, és ebből a torzulásból következtetni lehet annak az anyagnak a sűrűségére, amelyben a whistlerhullám terjed. Jelen esetben ez a tartomány a plazmaszféra, a magnetoszféra belső tartománya.
A naptevékenység változása a mindennapi életre, az emberre is hatással van: megjelenik a közlekedési balesetek számában, de például a fertőző betegségek arányában is. Ahhoz, hogy megértsük, mi történik a fejünk felett, illetve előre tudjuk jelezni a várható zavarokat, károkat – azaz az űridőjárást –, ismernünk kell azt a közeget, amelyen keresztül ezek a hatások bennünket elérnek, a plazmaszférát. Különösen értékes adatokat lehet szerezni a nagy mágneses szélességen történő mérésekkel. A magyar űrkutató csoport kifejlesztett egy egyedülálló, automatikus whistlerdetektorrendszert, amely nagy lépés lehet az űridőjárás-kutatásban. – A whistlerek észlelése és elemzése igen fárasztó és alacsony hatásfokú folyamat, a klasszikus módszer folyamatos emberi tevékenységet igényel. Az automatikus whistlerdetektor-rendszer segítségével lehetővé válik a plazmaszféra állapotának folyamatos nyomon követése. Ez lesz az első ilyen kísérlet az Antarktiszon, és egyben ez az első önálló magyar tudományos kísérlet is itt.
Meglepő, de ennek a programnak sem hivatalos neve, sem hivatalos támogatása nincs. Azok az eredmények, melyekre az itteni program épül, annyira újak, hogy a benyújtott pályázatok még nem jutottak el a döntési szakaszig. Lichtenberger János antarktiszi munkájában az űrkutató csoport tagjai, illetve egy hazai űrelektronikai cég, a BL-Electronics segít. Folyamatos és fő kutatási támogató a Magyar Űrkutatási Iroda, valamint pályázatokon keresztül az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram, az IHM és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. Dél-afrikai részről a durbani egyetemen kívül a SANAP, a dél-afrikai nemzeti antarktiszi program biztosít minden feltételt az utazástól a ruhákon és a teljes ellátáson keresztül. – A magyar állam több évtizede támogatja az űrkutatást, ezen belül is a csoportunk kutatásait különböző csatornákon. Ezek a hosszú ideje folyó kutatások vezettek el idáig. Nem lehet, vagy legalábbis nem szabadna évente-kétévente az épp aktuális divatnak megfelelően irányt változtatni az űrkutatásban, ez a szívós, kitartó emberek pályája. A konkrét magyar hozzájárulás most egyébként a Fokvárosig szóló repülőjegy és egy speciális mérőberendezés volt. A többi költséget a dél-afrikaiak fedezik. Nekünk űrkutatóknak az a véleményünk, hogy a magyar űrkutatás messze a támogatottsága felett teljesít. Ezek az eredmények, amelyek a csökkenő támogatások ellenére is rendre megszületnek főleg a tudósok elkötelezettségének és lelkesedésének köszönhetők, de a végtelenségig ez nem folytatható. Megfelelő támogatás nélkül mind a kutatók, mind az eredmények előbb-utóbb elfogynak, márpedig a fejlett országokban az űrkutatás a gazdaság húzóágazata, amit a hazai kutatás-fejlesztés támogatóinak nem szabadna szem elől tévesztenie! – véli Lichtenberger János, aki a napokban hagyta el az állomást. – A most telepített rendszer fontos mérföldkő lehet a kutatásokban, több antarktiszi állomást működtető ország jelezte, örömmel telepítenének ilyen rendszert itteni állomásaikra, amire szükség is van, mert egyetlen állomás nem képes a folyamatos monitorozásra.