Az angyal, fehér köpenyben

A cím beszédes: Lazarescu úr halála. A hatvanas éviben járó férfi nem is kerüli el a sorsát. Miután a mentőautó kórházról kórházra szállítja, az utolsó állomáson már teljesen egyedül marad, amikor az Angyal elindul felé. Egy film betegekről, orvosokról, de leginkább az emberi kiszolgáltatottságról, bezártságról, egoizmusról, önzőségről, apró hatalmi harcokról. Miközben Valaki haldoklik.

Lazarescu úr egyedül él, családja messze, macskái közelebb. Ennél többet szinte alig tudunk meg róla, csupán környezetéből, el-elejtett mondataiból sejlik fel valami a múltjából. Lakása lepusztult, rendetlen, szinte érződik az áporodott szag, egy magányos ember illata. Ruházata szegényes, támasz sehol, csupán az üvegben, valahol mélyen. Egy napon rosszul lesz, szomszédai segítenek, míg hosszú órák elteltével végre kiérkezik a mentő. De ez még csak a kezdet egy keserű úton, ahol a végállomás a végső magány, a halál.
A román Christi Puiu egy interjújában kifejtette, abból indult ki, azt próbálta elképzelni, hogy milyen lenne egy román Vészhelyzet. A dinamikus, látványos sorozatot hiteltelennek érezte. A válasz megszületett. A kép nem fest túl kedvező képet a román kórházakról: pénztelenség, nemtörődömség, túlzsúfoltság a falaik közt, ahol a karrierista, egoista, öntelt, fáradt orvosok az élet-halál urai. Mindazonáltal valószínűleg nem csupán ennek bemutatása volt a rendező célja. Hosszú percek, órák telnek el, amíg a mentő kiérkezik Lazarescu úrhoz, aki erős fejfájásra panaszkodik, vért hány. Leheletén alkoholszag érződik, így már az első kórházban az őt megvizsgáló orvos folyamatosan alázza, majd egy másikba küldi. Mindenhol akad kifogás, amiért tovább kell szállítani a következő intézménybe. Az idő múlásával eme éjszakai utazáson Lazarescu úr egyre közelebbi társává válik a mentősnő. Aki szintén esendő, de egyre inkább kiáll a magáról mind kevesebbet tudó Lazarescu úr mellett. Azonban sokszor hiába akar segíteni a nála „többet tudó”, de a beteget nem ismerő orvosoknak, azok szakmai fölényükre hivatkozva elutasítják azt.
A film mégsem csupán a sanyarú kórházhelyzet szinte dokumentarista jellegű bemutatása. Egy egyre kiszolgáltatottabb ember kálváriája, egy példázat az emberek közti párbeszédről, illetve annak hiányáról, kiüresedő kapcsolataikról, az emberi esendőségről, az ego hatalmáról, a közönyről, a szeretet, megértés, empátia hiányáról. Kis túlzással szinte valós időben követhetjük végig a hatvanas éveiben járó férfi utolsó útját, megpróbáltatásait. A „háttérbe húzódó”, olykor el is bújó kamera visszafogottan rögzített képei még inkább e távolságtartást, közönyt emelik ki, szinte sehol egy közeli arc, egy megértő pillantás. Hajnalra Dante Remus Lazarescu végre műtőasztalra kerülhetne, ám ekkor véget ér a pokol bugyrain át vezető isteni színjáték, s a nővérek már hívják is doktor Anghelt. Asszisztálásból jeles.
(Lazarescu úr halála, színes, feliratos román film, 153 perc. Rendezte: Christi Puiu. Forgalmazza a SzimplaFilm.)