Évtizedek óta sem gyógyuló, mély sebek

Az idő a legjobb orvosság. Begyógyítja a legmélyebb sebet, és enyhíti a legelviselhetetlenebb fájdalmat is. A csernobili tragédia sebének és fájdalmának sajgása azonban valahogy évek múltán sem akar csillapodni. Lehet, hogy rosszul láttunk hozzá a kezeléshez? – teszi fel a kérdést a Kijevszkij Telegraf című hetilap elemzője. De egyáltalán van-e esélye annak, hogy a társadalom kiterjedt infarktusaként emlegetett atomkatasztrófa által okozott roncsolást valaha is kikezeljék, hiszen az orvosok szerint ha az az emberrel történik, csodára van szükség?

Az eltelt húsz esztendő alatt Ukrajna csaknem tizenötmilliárd dollárt költött a csernobili atomkatasztrófa következményeinek a felszámolására, ám mindez nagyon kevésnek bizonyult – jelentette ki hétfőn az évforduló alkalmából Kijevben kezdődött háromnapos nemzetközi fórumon felszólalásában Viktor Juscsenko. Az államfő szerint 2015-ig 170 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy a kidolgozott programokat megvalósíthassák, ám ezt az összeget önerőből az ország jelenlegi gazdasági helyzetében egyszerűen képtelenek előteremteni. Juscsenko arra emlékeztette a fórumon jelen lévő nemzetközi szervezetek és országok képviselőit, hogy Ukrajna a maga részéről minden kötelezettségének eleget tett, ugyanakkor ez nem mondható el azokról a szervezetekről és államokról, amelyek felajánlották a segítségüket. Ukrajna gyakorlatilag szinte egyedül maradt a tragédiájával, amelynek következményei még most, húsz év elteltével sem ismeretesek teljes egészében, hiszen az akkori parancsuralmi rendszer még évek múltán is mindent elkövetett azért, hogy az emberiséget érő legnagyobb technogén katasztrófa igazi okait, annak méreteit és következményeit eltitkolja.
Tény és való: Csernobilról ma is nagyon sok olyan legenda kering, amelyekből fölöttébb nehéz kikövetkeztetni, hogy azoknak mekkora a valóságalapjuk. Az átjárhatatlan dzsungellé változott erdőket benépesítő, nyolclábú, kétfejű csodalényekről, óriásira nőtt madarakról és egyéb különös mutánsokról szóló történetek a köztudatban keringenek, és gyakran visszaköszönnek a szenzációra éhez újságok oldalain is, ami korántsem véletlen. Ha ugyanis hiányoznak a konkrét, tudományosan megalapozott tények és ismeretek, akkor az így keletkezett vákuumot törvényszerűen mindig az emberi képzelet által teremtett legendák töltik ki. 1986. április 26. után pedig, amikor a halál övezetévé vált a csodálatos Polesszje erdős-sztyeppes vidéke, százezreket kényszerítve otthonuk elhagyására, önmaga inspirálta az embereket a mitológiába illő történetek alkotására.
A csernobili atomerőmű 4. számú blokkjában bekövetkezett robbanás ugyanis olyan méretű tragédiát idézett elő, amelyhez hasonlót korábban nem ismert az emberiség. A robbanás nagysága nyolcszázszorosa volt annak, mint ami 1945 augusztusában Hirosimát és Nagaszakit együttesen érte. Szakértők szerint az okozott kár, beleszámítva az atomerőmű leállítása következtében kieső villanyenergiát is, 385 milliárd dollárra tehető. Összesen 155 ezer négyzetkilométernyi, s ebből 52 ezer négyzetkilométernyi mezőgazdaságilag hasznosított terület fertőződött meg és vált teljesen alkalmatlanná a földművelésre. A kitelepítettek száma meghaladja a 404 ezer főt, jóllehet még ma is milliók élnek a fertőzött területeken. Közvetlenül a katasztrófa után 31-en haltak meg az erős sugárzástól, ami akkor 237 embert ért. 2003 végéig számuk 52-re emelkedett, ami azonban a szakemberek szerint messze nem tükrözi a valóságot. Azt ugyanis senki nem tudja pontosan megmondani, hogy a sugárfertőzés hány embernek károsította meg az egészségét és idézte elő a halálát. Némi eligazítást adnak viszont az ENSZ szakemberei által készített felmérések adatai, amelyek szerint 8,5 millió embert, közöttük hárommillió gyermeket érhetett a fertőzött területeken olyan mértékű radioaktív sugárzás, amely potenciális veszélyt jelent az egészségükre. Egyes feltételezések szerint közülük néhány 10 ezer és 250 ezer közé tehető azok száma, akiknek a halála közvetlenül kapcsolatba hozható Csernobillal. A pontos adatok pedig elsősorban azért hiányoznak, mivel a katasztrófát követően a szovjet szervek szándékosan meghamisították az erre vonatkozó statisztikai adatokat, másrészről pedig még napjainkban is vannak olyan erők – mint a Magate –, amelyeknek aligha állhat érdekében, hogy a reális adatok közzétételével maguk alatt vágják a fát, vagyis az atomenergia felhasználása ellen fordítsák a közvéleményt.
Pedig itt lenne az ideje annak, hogy szembenézzünk végre a tényekkel, ha valójában az a célunk, hogy megpróbáljuk legalább mérsékelni a tragédia következményeit – állítja Valerij Glazko professzor, aki kollégáival egyetemben éveket töltött az övezetben a radioaktív sugárzás állatokra gyakorolt hatásának a tanulmányozásával. A közelmúltban Berlinben tartott előadásában Glazko mindenekelőtt arra igyekezett felhívni a tudományos világ figyelmét, hogy mára már éppen elegendő tényanyag gyűlt össze annak megállapításához, hogy a katasztrófa következményei valójában sokkal súlyosabbak annál, ahogyan azt eddig feltételezték. Annak idején például Dániában egy átfogó vizsgálódással bebizonyították, hogy a légtérben felrobbantott első atombombák után született gyermekek elvesztették az elvont (absztrakt) gondolkodási képességüket, amit nem volt nehéz észrevenni a csernobili katasztrófát követően napvilágra jött gyermekeknél sem. Ezzel együtt számos külföldi kutató is rámutatott a fiatalkori elhalálozások, a halva születések és a spontán vetélések számának növekedésére is. A fehérorosz kutatók pedig a meddőségi mutatók drasztikus emelkedésére hívták fel a figyelmet. Glazko és csoportja az erre vonatkozó megfigyeléseket a „holt övezetben” élő állatokon, köztük is elsősorban a teheneken végezte, kimutatva a meddőség és Csernobil közvetlen összefüggését, határozottan leszögezve, hogy az atomsugárzás ilyen jellegű kihatása érvényes a homo sapiensre is. Hiszen a környezeti krízis globalizációjának körülményei minden bizonnyal negatívan hatnak ki az élővilág minden képviselőjére, beleértve magát az emberi fajt is. De aligha lehet például csupán az emberek romló anyagi helyzetére, a szegénységre fogni például azt, hogy Ukrajna lakossága az utóbbi másfél évtized során mintegy ötmillió fővel csökkent, noha sem háború, sem pedig járványos megbetegedések nem pusztítottak errefelé. Hogy azonban mindebben milyen szerepe volt és van Csernobilnak, azt valójában csak évek múltán lehet igazán lemérni Ukrajnában és Európa-szerte, mivel a csernobili atomkatasztrófa után született nemzedékek tagjairól csak ezután derül majd ki, hogy mennyiben képesek az utódok létrehozására. Ebből következően – vélekedik Glazko –, bármilyen fájó is, de ki kell jelenteni: Csernobil még előttünk van.