Föld a láthatáron

E n c i k l o p é d i a é n e z e r

Talán megússzuk. Talán 2006-ban is sikerül megmenteni a folyót a víztől. Megússzuk nagyobb baj nélkül az árvizet. Szabályozott mederben végigzubog rajtunk az, ami augusztus tájékán már kellene és hűsítene. Heroikus küzdelem évente az úr, a víz ellen.
Katasztrófaturisták vagyunk a saját bolygónkon. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Ki emlékszik már a népdalra? Ki tudja ma már, hogy a víz nem pártos honfivér, de öntözni épp tudna, eredendő természete szerint. A tavaszi áradás hozzátartozik a természet rendjéhez, igaz, a soha nem látott árvizek az erdőirtás következményei, de tavasszal nem csak az árvíz a baj. Egyéb veszélyek is leselkednek ránk tavasszal. Mi Csernobil, mi Bhopál, avagy a kétüteműek füstgáza a mandulafa pollenjéhez képest? Bizony, bizony, kihajolni veszélyes, a fűre lépni tilos, tavasszal virágzani kezd a növényzet, és ez katasztrófa. Már Karády is megmondta: halálos tavasz. Csakhogy Karády korában még örültek a tavasznak. Karády korában még nem volt bevezetve a köztudatba az allergia. Futkároztunk akkor még a réten, puszilkodtunk az évmilliókkal, s az is jó volt akkor még, hogy a nyárfabolyhok által hóesést vetített ámuló szembogarunk elé a májusi szél.
Ma már nem így gondolkodunk. Felnőttünk szerepünkhöz, az allergiához. A tavasz ma már semmi mást mondani, üzenni nem tud, csak azt, hogy allergia. Saját eltorzult civilizációnkat a természetre vetítjük ki. E furcsa pánikkultúrában a civilizáció helyett a természet alapvető működése minősül természetellenesnek. A lehető legtermészetesebb virágporból így lesz pollensűrűség, amelyet mérni kell. A virágos rétből így lesz elborzasztó gyommező, amelyet űrfelvételek segítségével kell azonosítani, majd megsemmisíteni. A tettre kész parlagfűirtó kommandók semmiben sem különböznek a vietnami háború lombtalanító helikoptereitől. A MÁV halálvonatai vegyszerrel irtják a töltések biológiai sokszínűségét, mert az allergia-központú pánikkultúra szerint a méreg egészségesebb a virágnál. Ide jutottunk. Ide vezetett a hamis környezetvédelmi retorika.
Sok az eszkimó, kevés a fóka. Háromszázötvenezer példánnyal a szükségesnél mindenképp kevesebb, hisz Paul McCartney közbelépése ellenére ennyit bunkózhattak le az idén arrafelé, hol táncos lábú az északi fény. Kevés a kályha, és nagy az erőmű. Míg a városból kiszorultak a fatüzelésű kályhák, addig ma már bioerőmű címszó alatt egész erőműveket fűtenek tűzifával. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése: merénylet a légkör ellen, az élő erdők ökoholokausztja környezetbarát. Az erdő ugyanis a környezetvédelmi retorika szerint megújuló erőforrás. Az álkörnyezetvédőknek úgy tűnik, a szén békés nyugalma a föld alatt fontosabb az erdő békés nyugalmánál a föld fölött. A halott fontosabb nekik az élőnél.
Hasonló gondok mutatkoznak világszerte a bioenergiával. Amikor a demográfiai robbanás ellenére az emberiség megoldani látszik saját táplálékellátását további szűz területek meghódítása nélkül, amint arra példa korunk Európája, nos, akkor megjelenik a bioenergia. A mezőgazdaság ettől a perctől kezdve már nem biológiai létfenntartásunkat szolgálja, hanem ipari célokat. Saját gyomrunk igényén túl immár a kocsik benzinéhségét is mezőgazdasági alapokból kell kielégítenünk. Brazíliában és Malajziában immár környezetbarát energiaültetvények céljára irtják a maradék őserdőket.
Hadd mondjam ki: ma már a környezetvédelem a természetvédelemre leselkedő legnagyobb veszély, mert elaltatja az éberséget. A környezetvédelem a természetvédelem álmegoldása, félmegoldása, hamis prófétája. Úgy tűnik, másfél évtizeddel ezelőtti allegóriám a környezetbarát gépfűrészről egyre időszerűbb. Tudják amúgy, mi a környezetbarát gépfűrész? Hát a katalizátoros. Merthogy az nem szennyezi a levegőt. A környezetvédelmi álpróféták a motortól és nem a fűrész fogától rettegnek, a balgák. Mindegy, hogy napelemes lakópark vagy tifi-töfi kéményű gyártelep épül a lecsapolt mocsár helyén, a kócsag bánni fogja. Egy élőhely ismét megsemmisült, csak ezúttal nem természethódítás, hanem környezetbarát infrastruktúra címszó alatt.
Talán megússzuk az idén is. Lesznek még aszálykárok augusztusban. A Tisza visszavonul medrébe, de a világóceán vízszintje folyamatosan emelkedik. A huszonkettedik század hajóskapitányainak egyre távolabbi lesz a föld. Föld, föld a láthatáron. Föld napja, 2006. április 22-e.