Itália a változásra szavazott

Az exit poll eredmények a Romano Prodi vezette balközép Unione koalíció négy-öt százalékos előnyét jelzik az olasz parlamenti és szenátusi választásokon. Estére viszont bizonytalanná vált a helyzet, a beérkező részeredmények ugyanis azt sejtették, a szenátusban Silvio Berlusconi pártszövetsége kerekedhet felül, míg a képviselőházban Prodiéké a többség.

Tahitire megyek hajókázni, ha veszítek – jelentette be néhány hónappal ezelőtt Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, és most könnyen meglehet, hogy szaván fogják a médiamágnás politikust, ugyanis a vasárnap és hétfőn megtartott olasz általános szavazások exit poll eredményeinek ismeretében nagy valószínűséggel Romano Prodi alakíthat kormányt.
Vasárnap este tíz óráig a szavazásra jogosultak kétharmada járult az urnákhoz, ami azt jelenti, hogy a decemberben elfogadott választójogi törvény jól vizsgázott.
*
A plusz-mínusz két százalékos hibahatárral dolgozó exit poll adatok szerint az Unione 50-54 százalékot, míg Berlusconi Szabadságok Háza tömörülése 45-49 százalékot kapott. Így a felsőházban, a szenátusban 160-170 helyre számíthat az Unione a 140-150 jobbközép mandátummal szemben, s a 630 fős képviselőházban is hasonló arányú különbség várható. Így tehát paradox módon az ellenzék által mindvégig kritizált választójogi törvény végső soron a most nyerő pozícióban lévő Prodiéknak kedvezhet: a biztos kormányozhatóság érdekében ugyanis a Berlusconi-kabinet még decemberben úgy módosította a törvényt, hogy úgynevezett bónuszmandátumokhoz juttatva a legtöbb támogató voksot magáénak tudható szövetségeket, védőernyőt nyújt a kis pártok zsarolásának állandóan kitett többségi politikai erők számára.
A pártok egyenkénti szereplését tekintve az Unione legerősebb pártja, az exkommunista Demokratikus Baloldal 20 százalékkal zárt, amit az egykori kereszténydemokratákból alakult Margherita pártszövetség követ 13 százalékkal, a kommunista pártok pedig 10 százalékot értek el. A kormánykoalíció 2001-hez képest ugyan veszített táborából, de a tavaly áprilisi helyhatósági választások megalázó kormánypárti veresége után összességében meglepően jól magára talált.
Míg a kereszténydemokraták még szélesítették is szavazótáborukat, és a Gianfranco Fini külügyminiszter vezette Nemzeti Szövetség is megőrizte pozícióját, addig a legnagyobb veszteséget a szélsőséges Északi Liga könyvelhette el, nem utolsósorban a márciusban kirobbant Mohamed-karikatúrákkal díszített trikót viselő Roberto Calderoli reformügyi miniszter botrányát követően.
A vereséghez nagyban hozzájárult, hogy a „Lovag” pártja, a Forza Italia is hét-nyolc százalékpontot esett vissza 2001-hez képest, de még így is valószínűleg az első helyen végzett a pártok vetélkedésében. A bizalomveszteség jórészt annak köszönhető, hogy a kormányfő számlájára írták az utóbbi évek kedvezőtlenebb gazdasági folyamatait. Ezek közül a legfontosabbak: az eurózónához csatlakozás után a szerencsétlen líraátváltási árfolyamnak köszönhető elképesztő áremelkedések, a lelassuló tendenciát mutató gazdasági fejlődés, az exportorientált családi kisvállalkozásokat ellehetetlenítő távol-keleti import, illetve hogy a magas adók és energiaárak miatt napról napra versenyképtelenebbek a hazai termékek. A választások eredménye rámutat arra a problémára is, amellyel mindkét nagy tömörülés egyaránt kénytelen szembenézni: a szalonképtelen, kényszerkoalíciós társak puszta létével, amely a minimum 15 pártot számláló parlamenti csapatok dolgát finoman szólva is megnehezíti.
Silvio Berlusconi egyes minisztereinek számtalan botlását volt kénytelen elsimítani: legutóbb, a kampányfinis kellős közepén például Carlo Giovanardi parlamentügyi miniszter robbantott ki válságot Hollandiával, amikor arra tett utalást, hogy az eutanáziával a náci ideológiák tűnnek fel a németalföldi országban.
Nem tűnt túl hasznos partnernek a duceunoka, Alessandra Mussolini sem, aki szintén rengeteg voksot vitt el a Lovagtól, de maga Berlusconi is tett számtalan olyan kijelentést, amely enyhén szólva is megrökönyödést váltott ki országhatáron belül és nemzetközi viszonylatban is.
Az egykori európai bizottsági elnök, professzornak pedig a szélsőbaloldalon helyet találó anarchista, globalizációellenes vagy akár transzvesztita képviselőjelöltek okoztak nehéz pillanatokat, a koalíciójának erős oszlopát jelentő kommunistákról már nem is beszélve.