Meghalt egy ember, aki egész életében nagyot akart alkotni, nagyot, szépet és fontosat, ami által nyomot hagy majd a világban. Írt e lap hasábjain is (Szőnyi Virág Imre álnéven), novellát, esszét, hogy elénk tárhassa legbelső élményeit és érzéseit. Faragott bútort, tanult japánul, hogy fordíthasson, mert ősi kapcsolatot vélt a két kultúra között. Tehetséges volt, mégsem sikerült neki semmi úgy, ahogy szerette volna. A sors úgy akarta, hogy nem alkotásai, hanem a becsülete lett az, amiért emlékezni fognak rá. A becsülete és a bátorsága, amivel szembeszállt a kádári rendőrséggel, és akkor is hajthatatlan maradt, amikor volt mit kockáztatnia, és mások meghátráltak. Ő lett a vesztes. Nem bántották, de nem engedték el oda, ahová vágyott: Japánba. Talán ez volt, amit nem tudott feldolgozni, talán az élet más küzdelmei és megaláztatásai. A Holt-Tisza partjára vonult, barátok közé, mégis magányba. Mert legbelül mindig magányos volt. Lassan, csöndesen emésztette fel önmagát. Hatvanhat esztendőt élt. Mára talán békességet és nyugalmat talált. Április 25-én 11 órakor temetik Kiskunlacházán református szertartás szerint.
Országos Mentőszolgálat
Na szia mentő! – most már a mentőautókon is megörökítették a négyéves kisfiú hőstettét
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!