Az ukrán Vladimir Klicsko múlt hét szombaton lett az IBF, a fehérorosz Szergej Ljahovics április 1-jén a WBO, az orosz Nyikolaj Valujev december 17-én a WBA nehézsúlyú világbajnoka. A WBC még tartja magát, ott momentán az amerikai Hasim Rahman az úr, ám hivatalos kihívója az a kazah Oleg Maszkajev, aki egyszer már kiütötte őt. Ennek alapján 2006-ra az öszszes nagy formációnál volt szovjet tagköztársaságból érkezett ökölvívó kerülhet a trónra. A boxrec szakhonlap szervezetektől független nehézsúlyú világranglistáján Klicsko az 1., Valujev a 2., Maszkajev a 9., Ljahovics a 10. helyen áll; az élcsoportban található még az üzbég Ruszlan Csagajev (17.), az ukrán Vladimir Vircsisz (21.) és az orosz Szultan Ibragimov (26.).
Megállítható-e a „szovjet” hódítás? A jelek szerint csak nagyon nehezen, ugyanis a jelenleg élen állók mögött ott toporognak a még náluk is tehetségesebbek. Valujevnek, Maszkajevnek vagy Ljahovicsnak nincs számottevő amatőr múltja, Vladimir Klicsko ellenben olimpiai bajnokként lépett 1996-ban a profik közé. Természetesen a kiemelkedő amatőr eredménysor nem közvetlen feltétele a későbbi hivatásos hódításnak, de valamit jelez: a tehetséget és a szakmai iskolázottságot. Ebből a volt szovjet tagköztársaságokban nincs hiány. Az amatőr ökölvívást jelenleg két náció uralja, a kubai és az orosz, előbbiek a tavalyi vb-n négy, a 2004-es olimpián öt aranyérmet nyertek, utóbbiak Mienjangból és Athénból egyaránt három-három győzelemmel tértek haza. A többieknek csak a maradék jutott… Európán belül hatalmas az orosz fölény, a 2004-es pulai Eb-n például kilenc diadalt arattak a lehetséges tizenegyből.
Ami a profi folytatást illeti, a karibiak egyelőre csak disszidálás árán tehetik ezt meg, ellenben az oroszok és posztszovjetek számára évekkel ezelőtt valamennyire megnyíltak a kapuk. Ha csak a nehézsúlyt nézzük, a már említett Csagajev és Ibragimov világbajnok, a nemrég hivatásossá lett orosz Alekszandr Povetkin olimpiai, világ- és Európa-bajnok volt fejvédős amatőr korában. S akkor még akadnak olyanok (az ukrán Olekszandr Dimitrenko, vagy az orosz Gyenisz Bojcov), akik már juniorként profi útra léptek. S folyamatos fejlődés esetén magasabbra juthatnak, mint akik jelenleg az élen állnak.
A királykategória eddigi utolsó egyértelmű uralkodójának a brit Lennox Lewis számított, ő a négyből három nagy szervezetnek (WBC, WBA, IBF) is viselte a világbajnoki övét. Őt kvalitásai alapján az idősebb Klicsko fivér, Vitalij követhette volna, aki viszont „csak” a WBC címét szerezte meg, majd krónikus sérülése miatt idejekorán visszavonult. Öccse, Vladimir éppen múlt szombaton Mannheimben tért vissza régi önmagához három zaklatott, kiütéses vereségekkel tarkított év után. Ha hosszú távon hozza ezt a formáját, évekig uralhatja a nehézsúlyt, pontosabban addig, amíg korábbi „honfitársai” a fejére nem nőnek. No nem feltétlenül a csak fizikai paramétereiben félelmetes Valujev, a veterán Maszkajev, vagy a klasszisnak nem igazán nevezhető Ljahovics, hanem inkább az említett feltörekvők.
Más náció nemigen rúghat labdába. Az amerikaiak közül a szombaton nagyon megvert Chris Byrd lejárt lemez, a középsúlyból felhízott James Toney soha nem lesz igazi nehézsúlyú, John Ruiz sótlan-ízetlen, Hasim Rahman jó, de nem elég jó. A veretlen Calvin Brock vagy Joe Mesi még nem égett eleget a tűzben, utóbbi ráadásul hosszú kihagyás után kezdte újra. A nigériai Samuel Peter nagyütő, de kevéssé iskolázott, a kubai Juan Carlos Gomez tehetségét elnyomja lustasága, a németek (Luan Krasniqi, Timo Hoffmann) képességei behatároltak. Ugyanez vonatkozik a britekre (Danny Williams, Matt Skelton, Audley Harrison) is.
Egy szó mint száz, a keleti terjeszkedés hosszú távú folyamattá válhat, miközben az amerikaiak a közelmúlttal ellentétben, amikor fehérbőrű sztárok után kutattak, kereshetik a Nagy Fekete Bombázót. Vagy bármilyen színűt, aki megállíthatja a posztszovjeteket. Szinte lehetetlen feladatnak tűnik.
origo.hu
Nagy Márton további árcsökkentést helyezett kilátásba
