Nepáli elvtársak

A tüntetők nem adják fel, továbbra is azt követelik királyuktól, hogy állítsa vissza a demokratikus alapjogokat Nepálban. Az egy hete tartó zavargásokban szövetségben lépnek fel a maoista lázadók és hét ellenzéki párt, ám céljaik különbözőek: az utóbbi csoportosulás az alkotmányos monarchia visszaállítását követeli, az előbbi tömörülés vágyai között viszont a királyság megdöntése szerepel.

Nepál, a himalájai monarchia, amely a világon egyedüli hindu alkotmányos királyság, a meditáció vidéke. Égig magasodó hegycsúcsok, több ezer éves hagyomány és vallás – mind azt sugallják, milyen kicsiny az ember. A huszadik század második felétől turisták sokasága járt erre, hogy megcsodálja a világnak ezt az évezredeken át elzárt sarkát. Vajon hányan tették fel maguknak a kérdést: mi felé rohan úgy a világ? Voltak közöttük olyanok, akik kiábrándultak a fogyasztói társadalomból, és végleg itt maradtak.
Eddig olyan világ volt, ahol mindenki tudta a helyét, amelyet kijelöl neki a kasztrendszer. Ez ellen a lakosság többsége nem lázadozik, beletörődéssel éli életét, ahogy tették az ősök is. A több száz éve az országot uraló Sah-dinasztia egyenesen Visnu isten földi reinkarnációja – legalábbis sokan így tartják. A mélységes hindu hit és az a légkör, amely körülveszi őket, a sok ezer éves épületek, amelyeknek minden köve szent, megadják nekik a belső megnyugvást. Mostanában azonban a turistákkal együtt már itt is megjelentek a globalizáció jelei: elsősorban a városi fiatalság öltözködésében – baseballsapka, farmer, feliratos pólók –, de találunk a fejlett világ mintájára nyílt fagylaltozót is.
A hazánknál mintegy másfélszer nagyobb, 26 milliós ország a hosszú elzártság következtében a világ egyik legszegényebb állama. Az ENSZ által készített, a fejlettséget mutató listán, amelyet különböző mutatók összevetésével, például az egészségügyi helyzetből, az oktatás színvonalából, a szegénység állapotából számolnak ki, Nepál a 143. helyet foglalja el, Kamerun után és Pakisztán előtt áll. A lakosság alig hatvan százaléka tud írni-olvasni. Az egy főre számított nemzeti termék 1500 dollár. A népesség nyolcvan százaléka vidéken, mezőgazdaságból él, gyakorlatilag magának termel létfenntartásra.
Ha megszűnne a turizmus, a nepáliaknak rövid időn belül alig maradna devizájuk. Gyakorlatilag éppen erre hivatkozva állította vissza a hatalmát Gianendra király tavaly február 1-jén, ugyanis az ország legfőbb bevételi forrása került veszélybe. Az uralkodó az alkotmányos királyság intézményét mellőzve, az országban dúló maoista felkeléssel és a kormányban elharapódzó korrupcióval indokolta, hogy magához vonta Nepál irányítását. A nemzetközi közösség természetesen elítélte Gianendra intézkedését.
A múlt héten az utcán emlékeztek a nepáliak az 1990. április 8-i „népmozgalom napjára”. Tizenhat évvel ezelőtt arra sarkallták az akkori királyt a tartós tömegmegmozdulások, hogy a többpártrendszer engedélyezésével, az uralkodói jogkörök megnyirbálásával szerkezetében a nagy-britanniaihoz hasonló alkotmányos monarchiát vezessen be. Egy év múlva szabad választásokat tartottak az országban, s Nepál parlamentáris demokráciává vált.
Ezen a héten a hatóság által meghirdetett kijárási tilalom ellenére is folytatódtak a tüntetések. A nagyobb városokban több ezer, főként fiatal résztvevővel zajló megmozdulások halálos áldozatokat is követeltek, a letartóztatottak számát ezerre teszik. A fiatalok azt követelik a királytól, hogy állítsa vissza az alkotmányos monarchiát. A tüntetők mögött álló hét ellenzéki párt általános sztrájkot hirdetett meghatározatlan ideig. A rendőrség százszámra tartóztatta le a különböző tömörülések aktivistáit.
Gianendra 2001-ben történt trónra lépése nem volt megszokott, ugyanis az előző királyt, a bátyját, Birendrát a saját fia gyilkolta meg, aki utána magával is végzett. A nepáliak a másodszülött fiút mindig alacsonyabb rendűnek tartják, arról nem is szólva, hogy a ma 58 éves Gianendra jó üzletember hírében állt, de nem rendelkezett olyan tulajdonságokkal, amelyek egy uralkodóhoz illettek volna. Ráadásul széles körben ismert volt az a nézete, hogy bátyja túl gyenge király, ő nem engedte volna hatalmának jogi megnyirbálását. Tavalyi intézkedése éppen ebbe az irányba tett lépés. Fia, a harmincas éveiben járó Parasz, aki majd egyszer őt követi Nepál trónján, rendkívül népszerűtlen: hat éve részegen nyolc gyalogost ütött el gépkocsijával, a halottak közt volt egy közkedvelt nepáli énekes is.
A királyi család a főváros, Katmandu központjában lévő palotájában, fényes elszigeteltségben él. A gazdagság e szigete kiáltó ellentmondásban van az ország állapotával. A királyi gyermekek természetesen amerikai egyetemekre járnak. Minden délután pontban öt órakor szolgálják fel a teát, Londonból hozatott csészékben.
A hét ellenzéki párt és a fegyveres lázadó maoisták együttműködése tavaly novemberben jött létre. Az elemzők szerint az ördöggel szövetkeztek, hogy hangjukat hallassák; szót sem ejtenek a maoisták által elkövetett gyilkosságokról. Tizenháromezerre teszik a tíz éve tartó polgárháború áldozatainak számát, ebből a kormányhadsereg számlájára írható több mint nyolcezer. Az eltűnteket, a lakhelyükről elüldözöttek tömegét a helyszínen lévő emberjogi szervezetek is csak felbecsülni tudják: 200–300 ezerre teszik számukat. Többségük egyszerű parasztember.
Bár Nepál Kínával és Indiával határos, a maoista lázadók korántsem a hatalmas keleti szomszédtól kapják a létfontosságú fegyver- és lőszerutánpótlást. Az indiai szélsőbal az a csoport, amelyik anyagi támogatásban részesíti nepáli elvtársait, ugyanis a Kínai Kommunista Pártot Nepálban revizionistának tartják, amely elárulta a forradalom ügyét. Ők – amint vezetőjük, Pracsanda mondta egy nyilatkozatában – inkább a perui Fényes Ösvény – ez szintén maoista szervezet – nyomdokain kívánnak járni. Ám megfigyelhető némi ideológiai változás a fegyveres maoisták között is. Az első számú gerillaparancsnok egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a nepáli társadalom túlságosan feudális, ezért nem teszi lehetővé a kommunista állam létrehozását. A szervezet elfogadná azt a megoldást, hogy összeülne egy alkotmányozó tanács, amely ha a királyság folytatása mellett dönt, azt a maoisták is elfogadnák, és beilleszkednének a társadalomba.
Úgy tűnik tehát, mintha kezdenék felismerni, hogy a maoista ideológia teljességgel idegen a nepáli társadalomtól. Ez jelentős előrelépés a tíz évvel ezelőtti állásponthoz képest, amikor hallani sem akartak a királyságról.
Mi történt azzal a könyörtelen szervezettel, amely minden eszközzel harcolt a monarchia megdöntéséért? A tízesztendős háborúskodás valószínűleg felőrölte az erejét, s külföldi támogatói is óvatosabbak lettek. Vezetői egy-két éve rádöbbentek, milyen ostobaságot követtek el, amikor a vidéki lakossággal szemben alkalmaztak erőszakot: nem maradt olyan réteg, amelyik dalolva állt volna soraikba, ezért fiatal fiúkat, lányokat voltak kénytelenek elrabolni, hogy feltöltsék a létszámot. Pracsanda maga tiltotta meg a továbbiakban a civil lakosság zaklatását, de ez természetesen nem zavarja a szervezetet abban, hogy „forradalmi adót” szedjen minden nagyvárosban a legeldugottabb élelmiszerárustól is.
Mostanában a maoisták veszteségei egyre nőnek, csak rendőrök által védett településeket támadnak meg, ugyanis tartanak azoktól a helyektől, ahol katonaság állomásozik. A nepáli fegyveres erők – különösen az utóbbi években – sikert sikerre halmoznak a maoista lázadókkal szemben. Gianendra király is eltökélten szembeszállt a tüntetésre buzdítókkal és a résztvevőkkel. Nem véletlenül keresik a fegyveres lázadó csoportok a politikai kapcsolatot az ellenzéki pártokkal. A maoista mozgalom nagyon árnyalt és jól strukturált Nepálban, a központi szerv, a Nepáli Kommunista Párt (maoista) mellett számtalan női, diák- és etnikai csoportosulás működik.
A maoisták, ha csak ideiglenesen is, de ellenőrzésük alatt tartják az ország felét. Az elfoglalt településen nyomban kirakják a sarló-kalapácsos vörös zászlókat, amelyek Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Mao és Pracsanda portréit övezik. Létrehozzák a falutanácsot, földet osztanak, felügyelik, hogy a tanár bejárjon az iskolába, ugyanis errefelé inkább a tanítók szoktak hiányozni. Aztán mintegy a falusiak szórakoztatásaként népbírósági üléseket tartanak, amelyeken a nyilvános megszégyenítéstől a halálos ítéletig lehet büntetést kiszabni. A lakosság túsz a maoista fegyveresek és a kormányhadsereg kezében, attól függően, hogy éppen kik irányítják a települést.
Egy katmandui szociológus úgy értékelte a helyzetet, hogy az ellenzéki politikai pártok még nem hozták meg a döntést a királyság sorsáról. Ingadoznak, hogy neki merjenek-e vágni a köztársaság létrehozásának, ami szintén idegen Nepál népétől. És akad még egy fogas kérdés: vajon lehet-e hinni a maoisták többpárti elkötelezettségének? Ha a nem is oly régi történelmet nézzük, aligha.