A hatalom, ha kell, belátásra bírható

A Fidesz vereségének elemzésekor a felszíni tünetek helyett sokkal mélyebben kellene a társadalom sokak számára érthetetlen és furcsa reagálásának okát keresni. Az elmúlt kormányzati ciklus véglegesen megerősítette azt a gyanút és feltételezést, hogy a politikai formát és tartalmat mélységes szakadék választja el egymástól, vagyis a demokratikus külső egy teljesen más szubsztanciát takar, ezt pedig a katonás fegyelmezettséget tanúsító média igyekszik elfedni. Ehhez képest maguknak a pártoknak a politikai programja és azok különbözősége csaknem másodlagossá vált, mivel nem ez hat döntően a folyamatokra.
2006-ra odáig jutottunk, hogy kimondhatjuk: nem a jobboldal veszített, hanem a magyar demokrácia és a magyar demokraták szenvedtek súlyos vereséget, tekintet nélkül társadalmi, politikai, vallási, érzelmi hovatartozásukra. A magyar demokrácia másfél évtized alatt olyan sebeket volt kénytelen elszenvedni, amelyek mára teljesen elfekélyesedtek és szinte kóros állapotot idéztek elő. Az utóbbi években ennek veszélye már jól láthatóvá vált, az idei választások körül tapasztaltak pedig a folyamat betetőzését jelentik.
A demokrácia testén az első és máig kigyógyíthatatlan sebet a nyilvánosság kizárásával kötött és titkosított kerekasztal-megállapodás ejtette. A társadalmi felhatalmazás nélkül asztalhoz ülő személyek megállapodása a demokrácia írott és íratlan törvényeibe ütközött. A demokrácia ellen a második és a rendszerváltozás őszinte szándékát megkérdőjelező súlyos merényletet a politikai elit a privatizációval, vagyis a nemzeti tulajdon teljes és kontroll nélküli áruba bocsátásával követte el, miközben elmaradt a bevételekkel való felelős elszámolás.
Szétzilálta a demokráciába vetett hitet az a tény, hogy a rendszerváltozás második kormányával a régi rendszer, vagyis a diktatúra emblematikus figurái visszaerőltethették magukat a hatalomba, és megszerezhették az állami és gazdasági élet szinte összes kulcspozícióját. A demokratikus közéletbe és a jogállamiságba vetett hit szöveteit semmisítette meg az elhatalmasodott korrupció, amelyet a politikai elit egy része a kádári hatalomtechnikával az állami hivatalnokok közreműködésével követett el.
Végül utoljára, de nem utolsósorban a magyar közélet egyik legnagyobb sérelmét a média kiegyensúlyozatlansága miatt szenvedte el, ezzel az egyik legalapvetőbb emberi, demokratikus jog, a tájékozódáshoz való jog csorbult folyamatosan, olyannyira, hogy más vélemény, ellentétes nézet szinte üldözendőnek nyilváníttatott, a szélsőségesség legkülönfélébb megbélyegzéseivel. Ezeket a körülményeket egyetlen, magát demokratikusnak mondott társadalom sem lenne képes elviselni. Az eredmény a kiábrándultságban, az állam és gazdaság állapotában jól látható.
Mindezek természetesen nemcsak a demokrácia válságát jelentik, hanem a demokraták súlyos fiaskóját is. Mert nem éltek a tiltakozás legkülönfélébb eszközeivel, nem kényszerítették ki a demokratikus változást, hanem elviselték, és, példamutatás hiányában, elviseltették a társadalom tagjaival is.
Az elmúlt négy év számtalan olyan politikai eseményt szolgáltatott, amikor a demokratáknak nem lett volna szabad meghátrálniuk. Medgyessy bukásakor kellett volna új választásokat kikényszeríteni, elérve ezzel, hogy a demokrácia játékszabályainak felrúgói kivonuljanak a közéletből, a kormányból, egyértelművé téve ezzel, hogy nem lehet büntetlenül bármit elkövetni.
Felvetődik továbbá a kérdés, kifizetődő, hasznos volt-e példának okáért naponta megjelenni antidemokratikus tévéműsorokban, ahol mélységes megaláztatásban volt részük az ellenzéki politikusoknak, csak azért, mert másként gondolkodtak az ország ügyeiről; vagy jobb lett volna demokrata módjára inkább távol maradni ezektől a „lehetőségektől”, amelyeket még meg is köszöntek? Szemlélheti-e demokrata nyugodtan azt, hogy tizenhat év alatt másodszor ürítették ki ugyanazok az államkasszát, és adósítják el az országot, vagy tán mégiscsak illő lenne már a demokráciáért felelős tömegnek demonstrálnia, hogy nem lehet vele bármit elkövetni? Végül pedig súlyos a demokraták felelőssége azok megtévesztettségéért is, akik az ország jelenlegi hatalmasait visszaszavazták a hatalomba. Tölgyessy Péterrel szemben most nem a demokraták trónfosztása a legaktuálisabb, hanem éppen ennek ellenkezője; a demokraták határozottabb fellépésének kikényszerítése.
Magyarország demokráciáért kiált. A párizsi fiatalok példája is megmutatta: a hatalom belátásra bírható.
Bíró Géza
Budapest

Kérdéseim Tölgyessy Péter Második megintés című írása kapcsán: létezik-e a politikai közéletben az igazmondás minimumát érvényre juttató, színvonalát biztosító erkölcsi norma? Mit tett a szerző nyilvánvalóan fokozatosan kialakult nézetei érvényesítése, közreadása érdekében az írásában érintett szervezetek és személyek meggyőzése, befolyásolása érdekében? Miben látja annak okát, hogy kizárólag a jobboldali pártokon belül alakultak ki nézetkülönbségek? Lehettek-e ennek kívülről előre megtervezett és időzítve végrehajtott stratégiai és taktikai okai?
Horváth Béla
Miskolc

A Magyar Nemzetben publikált Tölgyessy-cikk hasznos ahhoz, hogy megbeszéljük a Fidesz, illetve a jobboldal kudarcát. Bár Tölgyessy Péternek sok jó meglátása van, szerintem mégsem ragadta meg az igazi okát annak, hogy miért nem sikerült a Fidesznek nyernie. Kétségtelen, hogy nem tudott a párton kívüli szövetségest maga mellé állítania, mint az MSZP tette az SZDSZ-szel. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az 1990-es választásokat kivéve listán mindig az MSZP nyert az első körben, hol több, hol kevesebb százalékkülönbséggel. Még a hírhedt Bokros-csomaggal terhelt Horn-kormány is. Tehát nem csak a Fidesz elmúlt négyéves politikájában kell az okokat keresni.
Sohasem látott magasságokba emelkedett a munkanélküliség. A Fidesz kampányának egyik fő üzenete volt ennek a csökkentése. Mégis a munkanélküliséggel leginkább sújtott területek vörösödtek be a leginkább ismét. Az ott élők attól várják a helyzetük javulását, akik alatt elvesztették az állásukat? A válasz az, amit néhány elemző a rendszerváltozás bukásaként is aposztrofált korábban. Az úgynevezett rozsdaövezetekben, volt nehézipari központokban élő emberek kilátástalan helyzetüket egyértelműen a rendszerváltozás rovására írják. Nagy részük ma is elégedett volt azzal a szerény életszínvonallal, amelyen a Kádár-rezsim alatt éltek. Alacsony fizetésért ugyan, de volt állásuk. Ha nem politizáltak, békén hagyták őket, sőt háromévenként utazhattak Nyugatra is. Értelmezésükben ezt az élhető és nyugodt világot, hagyományt tette tönkre a rendszerváltás a gyárbezárásokkal, leépítésekkel, munkanélküliséggel. Ezt a hatalmas választói kapacitást kellene tudnia a Fidesznek megszólítani.
Fehér Endre
tanár, Budapest

Felteszem a költői kérdést Tölgyessy Péternek, aki Orbán Viktor mielőbbi lelépését sürgette cikkében: Orbánnál szerényebb képességű politikusok, volt pártállami vezetők, politikusok, miniszterek 20–30 év után sem égtek volna ki a politikában? Vagy az SZDSZ legalább tíz éve változatlan vezetői garnitúrája? Az MSZP-s voksokkal (!) a parlamentbe kerülő, elhasználódott Kuncze vagy Pető? Csak Orbánnal van baj? Nem vagyok öntelt, csak egy 77 éves, sokat tapasztalt ember. De az elkötelezett nemzeti oldal egysége áll vagy bukik azon, ki áll a 2,2 millió ember mögött, ki lehet az egyetlen számbajöhető politikus.
Paál István
Budapest

A választást megelőző fél évben több száz lakótelepi lakásban volt szerencsém több alkalommal is megfordulni. Első alkalommal inkognitóban, később fideszesként. Beszélhettem elkötelezett baloldaliakkal és jobboldaliakkal, de a jelentős többség az úgynevezett bizonytalanokhoz sorolható. A bizonytalanok szerint mindenüket a kádári időkben szerezték. Sőt. Azóta rákényszerültek, hogy eladják a telkeiket. Az autók a parkolóban állnak, csak nélkülözhetetlen esetben használják. Nyaralásra gondolni se mernek. Azért, hogy megvédjék magukat, vasrácsok mögé kényszerültek. Az elmúlt 16 év alatt nem lehetett egyről a kettőre jutni, ráadásként folyamatosan retteghetnek, hogy meddig lesz még munkahelyük. Azt gondolják, hogy az államháztartás hiánya, a forint árfolyamváltozása nincs hatással a mindennapjaikra. Nem vágynak az euróra. Nem járnak sem Gyurcsány, sem Orbán gyűléseire. Többségük végül az MSZP-re szavazott, úgy, hogy az a kisujját se nyújtotta feléjük. Vidéken nemcsak a gazdatársadalom él, hanem a lakótelepiekhez hasonló vagy még rosszabb helyzetű százezrek is. Ezek megszólítását elmulasztotta a Fidesz.
Kocsán Géza
nyugdíjas villamosmérnök, Budapest

Nagyon csodálom, és kifejezetten csalódást okozott sokunknak, hogy közölték Tölgyessy Péter ún. vitaindító cikkét, majd több hasonló hangnemben írott hozzászólást. Ezek a cikkek az ÉS-be vagy a Népszavába valók, mert nyilvánvalóan nem tárgyilagos értékelések, hanem a Fidesz, illetve személy szerint Orbán Viktor lejáratása és a nemzeti oldal elbizonytalanítása a céljuk. Az egyetlen, eddig magunkénak érzett polgári napilap ne adjon helyet az úgymond tárgyilagosság nevében ilyen ellenséges megnyilvánulásoknak. Aki „többoldalúan” akar tájékozódni, erre bőven van lehetősége, „hála” a baloldal lehengerlő médiafölényének.
Wingert Mária
Budapest

Bár a Voks 2006 Vitafórumban megjelenő írások szerkesztőségük álláspontját nem szükségszerűen tükrözik, mégis megrökönyödéssel olvastam lapjuk április 29-i számában Tölgyessy Péter Második megintés című sorait.
Aki Fidesz-képviselőként a parlamenti időszak alatt rendületlenül hallgatott, most megszólalt, és a következőket mondja: „Bármennyire fájdalmas is milliónyi tisztelőjének, Orbán Viktor végleges és visszavonhatatlan távozása nélkül nincs valódi kilátás az érdemi fordulatra. Ma láthatóan a személyéhez kötődő heves ellenérzések adják a szocialistáknak a legtöbb esélyt a több cikluson átívelő kormányzásra.” Tölgyessy kellő közgazdasági ismeretek megszerzése után bizonyosan másképpen látná gazdaságunk romos helyzetét. Tudhatná azt is: Orbán Viktor karizmatikus vezető, és éppen távozása adná a legtöbb esélyt a volt kommunista vezérkarnak a magyar élet több cikluson átívelő, végérvényes szétrombolásához.
Dr. Kindler József
professor emeritus, Dunakeszi

A Magyar Nemzetben Voks 2006 Vitafórum címen Tölgyessy Péter írt hosszú cikket: látszólag pontos diagnózist adott a nemzeti oldal és Orbán Viktor politizálásának hibáiról. Egy-két dologról azonban mintha elfeledkezett volna. Talán részletesebben taglalhatta volna az MDF vezetőségének viselkedését, aztán az iszonyatos médiaellenszelet, azt, hogy tíz éve mást sem tesz a baloldal és sajtója, mint hogy Orbán Viktort démonizálja. Nagyon egyoldalú, átlátszó volt ez a cikk. A Fidesz leszalámizása volt benne szakszerűen leírva: szétoszlatni a 2,2 milliós Fidesz-tábort, a baloldal eminens érdekében.
Bús Jánosné
Tapolca