A jobboldal intellektuális megújítása

A brit konzervatív párt a hetvenes években – Thatcher asszony kormányra kerülése előtt – több választáson is kudarcot vallott. A vereség okát abban találták meg, hogy kampányaik során a munkáspárti szavazók fülében kedvesen csengő programot hirdettek. Taktikájuk mögött ugyanis az a meggyőződés állt, hogy a győzelmet csak a kissé nagyobb munkáspárti szavazótábor egy részének átcsábításával tudják megszerezni, s ennek egyetlen útja a jóléti ígérgetés. A vereségek bebizonyították, hogy a választók hiteltelennek tartották a konzervatívok szociális retorikáját, a jóléti vívmányok megőrzését szívesebben bízták a Munkáspártra. 1979-ben, hosszú évek után, Margaret Thatcher végül is azzal tudott győzelmet aratni és majd húszévi konzervatív kormányzást megalapozni, hogy kilépett a korábbi viták kereteiből, felhagyott a munkáspárti szavazók édesgetésével, s olyan kérdéseket és megoldásokat helyezett a politikai küzdelem fókuszába, amelyek kívül voltak az akkori jobb-bal megosztottságon.
Nem nehéz felfedeznünk némi párhuzamot a Fidesz 2006-os választási kampánya és a brit konzervatívok 1970-es évekbeli kampányai között: a rivális oldal szavazóinak fülében kedvesen és ismerten hangzó gondolatokkal, ügyekkel és fordulatokkal kívánták meglevő szavazóbázisukat szaporítani. Mindkét kísérlet kudarcba fúlt.
A külső szemlélőnek úgy tűnik, a Fidesz kampánystratégái a 2006-os választási tervet Medgyessy Péter 2002-es kampánya alapján állították össze: előbb a bizonytalan szavazókra szabott, ám a közepes jövedelműek helyzetértelmezésének nem megfelelő depressziókampány, majd a szociális jellegű ígéretekre épülő pozitív kampány, mindez kiegészítve a saját tábor mozgósításával. A kampányeszközök önmagukban jól tervezettek voltak, s az egész elképzelés azt a benyomást keltette, hogy nagyjából hasonlót csinálnak, mint az MSZP 2002-ben, csak sokkal jobban, ötletesebben, profibban.
Egy szépen kidolgozott kampányterv részben annyit ér, amennyit a választókerületi szervezetek meg tudnak belőle valósítani. Néhány helyi kampány tapasztalatai alapján azonban elmondható, hogy a mozgósításban és a speciális helyi üzenetek eljuttatásában csak néhány fideszes kampánystáb mutatkozott kellően innovatívnak, máshol ötlettelenség és szervezetlenség jellemezte a választókerületi vezetés munkáját. Igaz, a fiatalok, az első választók megnyerésére semmiféle központi anyag nem volt, a helyi rádiók és televíziók pedig – hasonlóan a nagy kereskedelmi adókhoz – heteken keresztül fideszes válasz nélkül sugároztak az „x millió román beözönlésével” rémisztgető MSZP-s hirdetéseket. S míg az MSZP-nek volt Orbán Viktort támadó, széles tömegekhez eljutó anyaga, addig Gyurcsány Ferenc bírálható ügyeire nem világított rá meggyőző fideszes hirdetéssorozat. A narancssárga plakátokon lévő arcok rezzenéstelenül nézték, hogy zakatol el előttük az ellenük irányuló negatív kampány.
Vita van arról, hogy a választási megméretést a Fidesz veszítette el vagy az MSZP nyerte meg. Korántsem mindegy a jövőre nézve, hogy e vitában melyik álláspont tud több embert meggyőzni. Én azok közé tartozom, akik Gyurcsány Ferenc és kampánycsapata jó és ötletes munkájában látják a végeredmény kulcsát. Gyurcsány Ferenc tehetsége és akarása győzelmet aratott, s folytatási lehetőséget adott az MSZP-nek, kampánycsapata pedig ötletesebb, a kampányeszközöket a fideszesnél alkalmasabban vegyítő stratégiát alkotott. Gyurcsányék stratégiája azon alapult, hogy ha csak néhány százezer fővel is, de baloldali szavazótáboruk nagyobb, mint Orbán Viktoré. A feladat szavazóik urnákhoz vitele volt.
Fura fintora a sorsnak, hogy míg a Fidesz a Medgyessy-kampány 2002-es elemeinek átvételével kívánt sikert elérni, addig Gyurcsányék 2004 óta a Fidesz 2002-es szervezet- és identitásépítő munkájából merítettek ötleteket, s az új MSZP-s azonosságtudatot és szimbólumrendszert a Fidesz nyomdokain haladva építik. Horn Gyula káderpártja most alakul át épp Gyurcsány Ferenc mozgalmává, s feltehetőleg a következő lépés új szavazói tömbök megnyerése lesz. Lassan napi rendszerességgel jelennek meg azok az írások, vitabejegyzések, elektronikus üzenetek, amelyek szerzői az 1998 előtti jobboldali pártszerkezet visszaállítását javasolják. Érvelésük szerint a Fidesz alkalmatlan a vidéki és a nagyvárosi protestszavazatok összességének begyűjtésére, s e célhoz szükség van a jobboldalon egy városi és egy vidéki radikális hangvételű pártra. Ha tetszik, új MIÉP-re és új FKGP-re. E javaslat mögött tulajdonképpen az a meggyőződés húzódik meg, hogy a Fidesz nem kampányvereséget szenvedett, hanem maga a nagy egységpárt alkalmatlan a jobboldali és a kormánypártoktól eltávolodott protestszavazatok begyűjtésére. A Szövetség szétbomlasztásának, szűkítésének azonban sokkal nagyobb veszélyei vannak, mint az egység megőrzésének. Egyrészt azért, mert a nagy és komoly támogatottságú párt hatékonyabban tudja képviselni és megvédeni azoknak a szervezett szavazói csoportoknak az érdekeit és autonómiáját, amelyek a jobboldal magcsoportjainak tekinthetők. Másrészt egy széttöredezett pártstruktúra szereplőit nagyon könnyű egymás ellen kijátszani, s a baloldal a hatalmon maradásáért mindent el is fog követni a széttagoltság, a széthúzás és a viták állandósítása céljából. Harmadrészt a koalíciókötés a radikális jobboldali pártokkal parlamentbe kerülésük esetén is nehezen vállalható.
Meg aztán ma nem 1996-ot írunk, hanem 2006-ot. Triviális persze, de mégis: eltelt jó tíz év a polgári oldal újjászerveződésének kezdete óta, seregnyi új intézmény jött létre, állandósult a szereplők és szerepek köre. Botorság és a konzervatív életszemlélettel meglehetősen nehezen összeegyeztethető lenne az eltelt tíz év építkezésének eredményét ledönteni, s újra elhinni a radikális újítások lehetségességét. Mindez persze nem jelenti azt, hogy mindent úgy kell hagyni, ahogy most van. Építkezni kellene, mégpedig a jobboldal intellektuális megújulását szolgáló módon.
Sok igazság van azokban a kritikákban, amelyek szerint a hazai jobboldal számos érve elavult, nyelvezete több elemében megújulásért kiállt. Ha tetszik, a jobboldali alapértékek: a nemzet, a vallás, a család, a közösség fontossága és erősítése mellett a jobboldal képviselői rosszul, a kívülálló számára gyakran taszító módon érvelnek. Nyilvánvaló, hogy ezek a kritikák gyakran túlzók, ám annyi igazság mindenképpen van bennük, hogy a jobboldali politikai identitás kulcselemei mellett új, a mai kor elvárásaihoz és lehetőségeihez illeszkedő érveket kell felsorakoztatni. Amelyeket érdemes lenne kiegészíteni olyan ügyekkel, kérdésekkel, amelyek méltán tarthatnak számot érdeklődésre a posztszocialista–antikommunista törésvonal mindkét oldalán elhelyezkedők körében (EU-fejlesztések, regionalizmus, környezetvédelem). A kampányban több helyütt is látványosan megmutatkozott a Fidesz intellektuális felkészületlensége. Az egyik ilyen feltűnő hiány az EU-csatlakozás értékelésének elmulasztásából fakadt. Nem történt meg sem az előző két év változásainak értékelése, sem a fejlesztési források kormányzati menedzselésének kritikája, sem a Gyurcsány-féle fejlesztési ötletelés elhibázottságának bemutatása.
A jobboldal érveinek, szóhasználatának és programjának megújulása nem várható sem a pártszervezésben magukat kitüntetettektől, sem a kampánymenedzselés tudoraitól. Az intellektuális megújulás, ha tetszik, a pártprogram új szellemi alapokra helyezése csak az értelmiségi holdudvar újjászervezésétől, a külföldi tapasztalatok meghonosításától és a magyar társadalom működésének jobb megismerésétől várható. S ennek együtt kellene járnia a jobboldali belső nyilvánosság megerősítésével, a viták és a párbeszéd terének bővítésével. Nagy valószínűséggel e megújulás nem valósítható meg a jobboldali politikai elit mélyreható átalakítása nélkül.
Amennyiben nem teremti, illetve erősíti meg a jobboldal átalakuló politikai vezetése azokat a műhelyeket, ahol a szellemi megújulás munícióját megalkothatják, akkor valóban erős veszélye van annak, hogy a sérelmi politizálás, a magába fordulás válik a jobboldali politikai közösség meghatározó tapasztalatává és érveinek, megszólalásainak kiindulópontjává. Ez esetben nem kell majd csodálkozni az ismétlődő választási kudarcokon, igaz, lesz indok a búslakodó tettnélküliségre.
A Fidesz választási vereségét követően a jobboldal tehát újra választási lehetőségek előtt áll. A szövetségi szervezeti keretek nem szorulnak mélyebb átalakításra, s vétek lenne a vereség okait a nagy nehezen kiépített politikai intézményrendszerben keresni. A kampánytechnikákban, a megválasztott eszközökben, a tervek megvalósításában már jócskán akadt volna kiigazítandó, de a vereség mélyebb oka a Fidesz intellektuális felkészületlensége, programjának gyengesége és érvrendszerének elavultsága volt. Intellektuálisan is versenyképes jobboldalt kellene tehát alkotni.

Tölgyessy Péter vitaindító cikkéhez (Második megintés, Magyar Nemzet, április 29.) eddig hozzászóltak: Kiszelly Zoltán (Taszítások és vonzások, május 3.); Dobránszky János (Piros lap a választásokon, május 3.); Vaszil György (Újragombolni a mellényt, május 4.); Rockenbauer Antal (A helyzet súlyosabb, mint Bokrosék idején, május 4.); Horváth Béla (A kisgazdák szerepe a választásokon, május 6.); Szabó A. Ferenc (A Fidesz hiányzó társadalomismerete, május 8.); Tóth Gy. László (Politikai csendélet a vereség után, május 10.); Kiss Gy. Csaba (Politikai térképünk újabb alakulásáról, május 11.); Halmos Károly (A választást a költségverseny döntötte el, május 11.); Boros Bánk Levente (A Fidesz és a jobboldal három tennivalója, május 12.); Tőkéczki László (Egy körmönfont elemzés margójára, május 12.); Molnár Tamás (A nemzeti radikálisok válsága, május 15.); Nagy Ferenc József (Bennünk van tizenöt százaléknyi voks, május 16.); Csikós Attila (Ilyen arcátlan a történelem, május 16.); Somogyi János (A kegyelmi pillanat elillant, május 17.); Bonifert Donát (Van lehetőség a táborok közötti átjárásra, május 17.); Czakó Gábor (A csodafegyver, május 19.); Bogár László (Orbán Viktor három választási lehetősége, május 19.); Keresztes Lajos (A körítés fontosabb volt a tartalomnál, május 22.); Körmendy Zsuzsanna (Nyolc év parkolópályán nagyon hosszú idő, május 23.); Achs Károly (Akasztás alulnézetből, május 25.); L. Simon László (A jobboldali kultúrpolitika hiánya, május 26.); Sebeők János (Döbrögi harmadszor, május 26.); Egei Antal (Pokorni Zoltán birodalmat épít, május 29.); Tóth Norbert (Ellentmondások választása – avagy a kudarc okairól, május 30.); Simó Zoltán (Téves diagnózis után hibás következtetés, május 30.).