A király gesztusa

Emlékeznek János Károly spanyol király gesztusára? Miután átadta a díjakat a barcelonai Forma–1-es autóversenyen, átölelte az első három helyezettet, Alonsót, Schumachert és Fisichellát, sőt a győztes spanyol pilóta csapatfőnökét, Briatorét is. Ritkán látni ilyen pillanatokat a sportpályákon, amikor a legfőbb méltóságok egyike nem éri be kézfogással, hanem valamilyen más gesztussal is kifejezésre akarja juttatni elismerését. Nálunk ez egyszerűen lehetetlen, mert a média mindjárt belemagyarázna a gesztusba valamit, hát még ha azt is tudni vélnők, hogy a bajnok melyik párttal szimpatizál. Hiába, egy beteg korszak nem tiszteli az örökkévalóságot.
Emlékszem, hányszor játszották vissza annak idején a baloldali tévécsatornák azt a pillanatot, amikor az eredményhirdetéskor Schmitt Pál átöleli az athéni dobogón álló kalapácsvetőnket, Annus Adriánt, akit később – doppingvád miatt – megfosztottak aranyérmétől. Azt sugallták, mintha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagjának is köze lenne a történtekhez.
Nálunk a gesztusokra nagyon kell ügyelni. Egy legfőbb méltóságnak, egy közéleti szereplőnek, egy politikusnak nem szabad örülnie, nem szabad kifejezésre juttatnia érzelmeit, nem szabad érzékeltetnie, hogy ő is – ember. Nálunk a királyt is kifütyülnék, ha 1946. január 31-én nem fogadták volna el a köztársasági törvényt, mint tették azt – emlékezhetünk –, amikor Orbán Viktor megjelent a Budapest Sportcsarnokban Kovács Kokó bokszmérkőzésén. „Sosem hittem abban, hogy kétféle erkölcs létezik – állította Thomas Jefferson amerikai államférfi –: egy a nyilvánosság számára, egy pedig a magánéletben.”
János Károlyról tudjuk, hogy rajong a sportért, és különösen kedveli a motorsportokat. Tudja, mit jelent egy Forma–1-es verseny, éppen ezért fejet hajt a bajnokok előtt. A kézfogással beérhetné, de ehelyett a latin-amerikai országok jellemző gesztusával, az abrazóval (öleléssel) juttatja kifejezésre nagyrabecsülését. Spanyolországban a kézrázás meleg és barátságos, és gyakran kíséri gyengéd hátba veregetés. De sok latin országhoz hasonlóan az abrazo is mindennapos a férfi barátok között. Azt írtam, hogy „a barátok között”. János Károly nem barátja sem egyik pilótának, sem a másiknak, de ezzel a gesztussal a barátaivá fogadta őket. S mindegyikhez volt egy-két szava. A néző gondolkozhat azon, a király mit mondhatott.
Gesztusok. Egy-egy szó csak sokszor, egy-egy mondat, egy-egy ölelés. Itthon meg irigykedhetünk. Hogy így is lehet. Magamutogatás nélkül. János Károly „öleléseit” mindenesetre nem feledjük. Mark Twain mondta egyszer: „Én két hónapig is képes vagyok elböjtölni egy jó bókon.” A pilótákat is meg kellene kérdezni, mit jelentett nekik a király abrazója.
Ezen a héten megalakult az új parlament. Kíváncsi volnék, hányan köszöntötték egymást baráti öleléssel? Félek, nemegyszer még a köszönés is elmaradt. S ha már a legfőbb méltóságokról, a közéleti emberekről, a politikusokról szóltunk, hadd idézzek Porzsolt Kálmán író, újságíró, színigazgató 1907-ben (!), tehát nagyjából száz évvel ezelőtt megjelent Esti levelei című kötetéből: „Egyáltalán mire olyan nagyon büszkék a magyar politikusok? Talán a politikájukra? Talán az elért sikereikre? Hát évtizedek óta egyáltalán volt a magyar politikában siker? Tudniillik olyan siker, ami az országnak használt? Hiszen az egész magyar politikát 1848-tól kezdve a sikertelenség, a meddőség, az eredménytelenség jellemzi! Hiszen borzalmas silányság, ahogy a politikusok dolgoznak. Mit alkottak? Mit csináltak? Miben vitték előre az országot? Ha minden szakmabeli mesterember úgy dolgozott volna Magyarországon, mint a képviselők és a miniszterek a politikában, már régen csődöt mondott volna az ország.”
Aki áthallást sejt, könnyen tévedhet.
János Károly gesztusából indultam ki és oda térek vissza. Henry Ford, a korszerű autóipar megteremtője állította: „A szokás egyfajta tehetetlenségi nyomaték, és minden eltérést tőle kellemetlenségként érzékelünk.” Ha minden ember csak azt tenné, amire kötelezve van, vagy amit a protokoll, a szokás előír, akkor már régen felfordult volna a világ. János Károly tudja, hogy az emberfeletti teljesítményt – akár a sportban, akár az élet más területén – honorálni kell. És ezt legjobban Barcelonában az abrazo fejezte ki.