A megsértődött miniszter

Megsértődött kedden Lamperth Mónika belügyminiszter, mert a választások tapasztalatait összegző beszámolója után Balsai István és Rubovszky György képviselők vitába szálltak vele. Mindketten hangsúlyozták, nem kérdőjelezik meg a választás eredményét – nem ezért kértek szót –, a miniszter beszámolóját azonban nem fogadják el. A kormány ugyanis szerintük nem gondoskodott megfelelően a választások korrekt lebonyolításáról, a feltételek maradéktalan megteremtéséről. Úgy vélték, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke sem vázolta fel, miként lehetne kiküszöbölni a választási eljárás anomáliáit. Emiatt – tették hozzá –, számukra és frakcióik számára Szigeti Péter beszámolója is elfogadhatatlan.
A felszólalásokra adott válaszokból arra lehetett következtetni, Szigetit zavarba hozta, Lamperth Mónikát pedig mélyen felkavarta az eset. A belügyminiszter azt mondta, a rendszerváltozás óta nem volt rá példa, hogy a képviselők vitát nyissanak ilyen alkalomkor. Simán zárult mindig ez a napirendi pont az Országgyűlés alakuló ülésén. Amolyan formaság volt tehát a két összegzés. A képviselők talpig ünneplőben, emelkedett lélekkel hallgatták: a választás rendben, törvényesen zajlott le, köszönjük szépen. Most ez másként alakult. Két megválasztott képviselő, Balsai és Rubovszky dolgozni kezdett – felszólalt – már az első összejövetelen. A Fidesz és a KDNP a végén nem szavazta meg a beszámolókat.
Ünneprontás történt, a legenyhébb megítélés szerint is – ez csendült ki a belügyminiszter válaszából. Ám Lamperth Mónika nem érte be annyival, hogy ezt kifejezésre juttassa. A végrehajtó hatalom még hivatalban lévő, ügyvezető minisztere a képviselők terhére rótta, hogy nem vonták vissza felszólalási szándékukat. „Amikor megláttam, hogy a program szerint hozzászólásra jelentkeztek, még azt hittem, elállnak szándékuktól, de nem így történt” – közölte. Ez sem volt azonban elég. A rendőrség munkáját felügyelő tárca vezetője feltette azt a kérdést: honnan veszik a képviselők az erkölcsi alapot, a bátorságot ahhoz, hogy elmondják, amit elmondtak? Majd Orbán Viktorhoz intézve szavait, felidézte az ásotthalmi esetet. Azt, hogy a Fidesz vezetője egy zárt körű rendezvényen azt mondta: minden aktivista vigye el szavazni a rábízott választókat, ha kell traktorral is, hogy a belvizes területről is eljuthassanak a polgárok szavazóhelyiségbe.
Szigeti Péter, az OVB elnöke az MSZP-s mintaszavazólapok esetére tért ki válaszában, közölve, az irat nem volt jogsértő, a lapokat pedig a posta juttatta el a választókhoz a hivatalos értesítőkkel együtt. Rubovszky Györgynek arra a megjegyzésére, hogy a helyi választási bizottságok sok zavaró körülményt kiszűrhettek volna, az elnök úgy reagált: a bizottságok nem jogászokból állnak, hanem óvónőkből, pedagógusokból például. Tanulságos volt a többek által azóta botrányosnak, érthetetlennek minősített eset. A két beszámoló a felszólalásokkal, a válaszokkal és a szavazással együtt. Mert kicsiben, de megmutatta: miképpen viszonyul a szocialista kormányzat, s részben az OVB elnöke a jogegyenlőséghez, a szólásszabadsághoz, a parlamentáris demokráciához.
Szigeti Péternek a postára és az óvónőkre, pedagógusokra tett megjegyzéseiről külön vitát lehetne ugyan nyitni, elég azonban, ha csak a fő kérdést tesszük fel: hogyan függnek össze ezek a választási beszámolóval? Az állami vállalat faxolási, adatkezelési elveit más ügyből már ismerjük. A kézbesítési gyakorlatát most nem vizsgálták meg – a cég szerint abban nem volt kivetnivaló. Erről tehát emiatt kár volt szót ejteni. Hogy az óvónőkkel, pedagógusokkal mint a helyi választási bizottságok tagjaival mi a gond? Talán az: nem elég, hogy nők, még pedagógusok is. Nem árt óvatosabbnak lenni ilyen esetekben.
Vitathatatlan: Balsai és Rubovszky a munkáját végezte, a közmegbízatását teljesítette, amikor felszólalt a parlamentben. Érdemes ehhez felidézni, hogy az Alkotmánybíróság egy hete döntött arról: a házszabályban nincs kellően kimunkálva, milyen időkeretben fejthetik ki a képviselők a véleményüket. A hiányt pótolni kell – mondták a bírák –, hiszen a demokrácia alapjaihoz tartozik, hogy a honatyák, köztük különösen a kisebbségben lévő ellenzékiek részt vegyenek az ország dolgainak, ügyeinek megvitatásában.
Sem a kormányzat, sem a parlamenti többség nem akadályozhatja meg tehát a képviselőket abban, hogy hozzászóljanak fontos kérdésekhez. A választások lebonyolításának rendje, menete, tapasztalata mindenképpen ilyen kérdés. Legyen róla jó vagy rossz véleménye a politikusnak, azt mindenképpen elmondhatja. Miért ne közölhette volna például Balsai, hogy szerinte nincs elegendő információ az igazolással lakóhelyüktől távol szavazók, vagy utóbb mégis otthon voksolók számáról, amikor tényleg nincs? Miért ne lehetne megbeszélni – tisztázni –, hogy a pártok amúgy szabályos szórólapjait miért kézbesítették az állami értesítőkkel együtt? S miért titok az, hogy a második fordulóra szóló értesítőt több helyütt nem kapták meg a polgárok, noha valóban nem kapták meg? Miért ne vethetné fel valaki, hogy a helyi választási bizottságok több hibát is kiszűrhettek volna? Mert minden tökéletes? Távolról sem, hiszen a szabályok is ellentmondóak. A belügyminiszter kifogásolt rendelete sem tabu azok után, hogy az Alkotmánybíróság az előző önkormányzati választást követően megsemmisítette a pártlogók méretét meghatározó belügyminiszteri rendeletet. Lamperth Mónikának nem is volt hatásköre, hogy szabályozza, mekkora emblémák kerülhetnek a szavazólapokra. A Fidesz emblémája valahogy a többinél kisebbre sikeredett.
Ártatlan, ártalmatlan – tárgyszerű – kérdések hangzottak el az első parlamenti napon. Csak egy rossz miniszter, egy alkalmatlan hatalom gondolhatja ilyenkor: levon a rangjából, a tekintélyéből, ha a megvitatásukba bocsátkozik. A közügyek megbeszélése, a tisztázatlan kérdések megválaszolása alkotmányos kötelessége annak, aki köztisztséget visel. Miniszter különben sem sértődhet meg, fegyveres testületet felügyelő tárcavezető különösen nem. Ez ugyanis egy kissé disszonáns. Az pedig egyenesen visszatetsző, ha válasz helyett a kérdés, a kérdező erkölcsi alapjairól, tőkéjéről érdeklődik a végrehajtó hatalom illetékese. Több mint kétezer éves jogelv, alapigazság, amit a belügyminiszter mint szakképzett jogász nyilván jól tud, hogy a más felróható magatartására az is hivatkozhat, aki maga is vétkes. Itt most természetesen nem erről van szó, hiszen a parlamenti vita nem perpatvar, akkor sem, ha néha úgy néz ki.
Az alakuló ülésen csupán az történt, hogy felszólalt két ellenzéki képviselő. Elfogadva a választás eredményét, és megköszönve a lebonyolításában közreműködők munkáját, tett néhány jobbító észrevételt. A miniszternek tárgyszerűen és érzelemmentesen kellett volna válaszolnia. Annál is inkább, mert – mint nyilván jól tudja – utalása Orbán Viktor ásotthalmi kijelentéseire teljességgel alaptalan volt. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis, az OVB döntését megváltoztatva, úgy határozott: nem történt jogsértés. A bírósági végzés szerint a Fidesz elnöke a választópolgárok egymás közötti kommunikációjára hívott fel, amikor azt javasolta az aktivistáknak, vigyék el szavazni a rájuk bízott választókat. Az MSZP kampányfőnöke három eljárást kezdeményezett emiatt, sikertelenül. Fölösleges volt ezt most felmelegíteni, méghozzá a felszólalások erkölcsi alapját megkérdőjelező eset gyanánt. A képviselők a jog alapján szólaltak fel, s aszerint várhatták el a választ is.