A muszáj-főpolgármester

Kénytelen-kelletlen ismét elindul az őszi főpolgármester-választáson Demszky Gábor. Egyelőre a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltjeként, de minden valószínűség szerint a vele koalícióban kormányzó szocialisták patronáltjaként is. A huzavona egyelőre tart, támogassák-e Demszkyt, vagy sem. A kerületek többségét és a Fővárosi Közgyűlést uraló MSZP a budapesti Városházán is szeretne nagyobb részt kapni a hatalomból, mert az idők múltával mind kevesebb jutott nekik. Demszky mellett nehéz, sőt, lehetetlen igazán kibontakozni. A szocialisták négyévenként rendszeresen fellázadnak emiatt, ám nem több ez jelentéktelen palotaforradalomnál.
Újraválasztásának lehetőségéről mostanában ugyan lelkesen nyilatkozik, valójában feltehetően úgy kell Demszkynek a sokak által irigyelt főpolgármesteri tisztség, mint púp a hátára. Nem feledhető ugyanis: az SZDSZ-es politikus több mint másfél évtizede áll a város élén. Ennyi idő alatt bármibe beleun az ember. Nem lenne meglepő, ha reggelente viszolyogva gördülne be kocsijával a Városháza udvarára, rémálmaiban pedig az Újvárosháza díszterme tárulna elé látványként. A közgyűlések helyszíne díszes, míves karzataival, csillárjaival, s a levezető elnökök monoton közlése: mit mond hasonló esetekben a szervezeti és működési szabályzat (szmsz). Meg hogy mennyivel emelkedjenek jövőre a közműdíjak, a szociális otthonok térítési költségei, s miért kéri már megint a kivitelező – mindegy, hogy melyik, mert majd mindegyik – a felújítás pénzügyi keretének túllépését. Ugyebár lehetőség szerint az olcsóbb ajánlatot fogadjuk el, csak később jövünk rá, hogy olykor így talán még drágábban építkezünk. A kerületek is minduntalan vitatják a forrásmegosztás terveit, az éppen regnáló kormány pedig nem ad elegendő pénzt.
A városvezető két malomkő közt őrlődik már 16 éve. Demszky méltán érzi és érezheti úgy, rég kinőtte a főpolgármesteri tisztséget. Nem azért, mert szakképzettség nélküli, szimpla jogi diplomája, s az ezt kiegészítő szociológusi végzettsége többre jogosítaná. Másról van szó – a főpolgármesteri poszt nem szakmai, hanem politikai megbízatás. Első vonalbeli pártpolitikusokon kívül senki sem pályázza meg ezt a funkciót. A szabad demokraták karizmatikus embere méltán érezheti úgy, más feltételek közt már rég miniszter, esetleg miniszterelnök lehetett volna.
Demszky voltaképp már 1990-ben, az első önkormányzati választás után alacsonynak találta a polcot, amelyet elfoglalhat. Akkor állt elő először azzal a javaslattal – amelyet később minden kormány alatt megismételt –, hogy a fővárost érintő ügyekben hívják meg őt a kormányülésre. Nem bolondság persze a felvetése, de hát mi nem érinti a fővárost? A javaslata valójában azt jelentette, legyen a főváros vezetője örökös kormánytag. Tölgyessy és Antall a rendszerváltozáskor ezt alighanem kifelejtette a MDF–SZDSZ-paktumból. Annak csak Göncz Árpád elnöki posztja vált alkotóelemévé.
Félre azonban az iróniával – az első négy évben a főpolgármester sikerre vitte feltétlen önérvényesítő törekvéseit: eredményesen vívta meg háborúját a jobboldali kormánnyal. Látszólag elfogadta a budapesti világkiállítás tervét, korabeli közlések szerint az igenért „csak” a Lágymányosi híd megépítését kérte cserébe. Mindjárt hivatalba lépése után így adhatta át Horn Gyula a 18 milliárd forintért éppen elkészült alkotást. Aztán az új Országgyűlés az első ülésén hatályon kívül helyezte a világkiállítás megrendezéséről szóló parlamenti határozatot. Közben persze az Antall által beígért összes terv megvalósult a kisföldalatti és a Nagyvásárcsarnok felújításától a Közraktár-telkek rendbetételéig és a gellérthegyi víztározó fejlesztéséig, a 2-es villamos vonalának renoválásától a nagykörúti vízcsövek cseréjéig. Nem kezdődött el viszont az új metróvonal építése – a közgyűlés az utolsó pillanatban érvénytelennek nyilvánította a meghirdetett pályázatot. Feltevések szerint azért, mert a beruházás Barsiné Pataky Etelka akkori frakcióvezető nevéhez fűződött volna, s nem a főpolgármesteréhez. Hogy mit hozott ezután a Horn-éra? A Tocsik-időkben a többi önkormányzatnak a Vektor Rt.-t, a fővárosnak pedig az Ezres Ügyvédi Irodát. Évekig tartó pereskedést az állammal – másképp nem juthattak hozzá a privatizációs bevételből őket megillető összeghez. Ennek a négy évnek a hozadéka volt azonban a megállapodás is, amelyet Demszky egy hónappal az 1998-as országgyűlési választás előtt írt alá az akkor pénzügyminiszteri tisztet betöltő Medgyessy Péterrel. Amolyan zsebszerződés volt ez a négyes metró megépítésének pénzügyi feltételeiről. A Legfelsőbb Bíróság utóbb ennek kapcsán fejtette ki: a köz pénzét nem lehet magánjogi szerződések aláírásával elkölteni. A több évig tartó beruházások fedezetéről törvényt kell elfogadnia az Országgyűlésnek.
Bár 2002 áprilisa óta szabad a jogi út a négyes metró építése előtt, a tervet – nyilván pénzhiány miatt – parkolópályára utalta az MSZP és az SZDSZ kormánya. Mostanában azonban elkezdték a kijáratok építését. A főpolgármester egy interjúban azt mondta, fontos, hogy lássák, történik valami. Történni pedig történik. Az előző kurzus vége felé, ez év március 29-én – hátha megint Orbán következik – Demszky Gábor ismét szerződést írt alá, de már Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Ez a dokumentum is fővárosi fejlesztéseket tartalmaz. A főpolgármester egyik MSZP-s helyettese a napokban azt nyilatkozta: az uniós tervek nem tartalmazzák a megállapodásban megjelölt tételeket. Azt pedig ki tudja, mi kerül bele ezután a Nemzeti fejlesztési tervbe? A kormányprogram is most alakul, ám ez – mint a négyes metró peréből tudjuk – önmagában nem ér semmit. Újfent törvényt kellene elfogadni ahhoz, hogy a szerződésben foglalt terv megvalósítását megkövetelhesse a főváros.
Itt azonban még nem tartunk. Egyelőre arról van szó, hogy Demszky újraindul, Gyurcsány pedig előbb-utóbb kormányt alakít. Kettejük karaktere között feltűnő a hasonlóság. A szellemi összpontosítás készségének feltűnő hiánya miatt mindkettejük alkalmatlannak látszik a konkrét munkára. A reprezentálás, az állandó jövés-menés, a teljesítmény nélküli folyamatos nyüzsgés, a feltétel nélküli önérvényesítés – ez jellemzi őket. Együttműködésük emiatt nyilván gyümölcsöző lesz.
A főpolgármester immár úgy hozzátartozik Budapesthez, mint a kutyapiszok. Ráadásul a város e kétes jellegzetessége okozati összefüggésben van az ő működésével. Demszkynek távoznia kellene ahhoz, hogy kitakarítsák végre lakhelyünket. Megszűnjön a kosz, a káosz Pesten és Budán. S mondjuk, a sokat emlegetett prágaihoz hasonló feltételeket teremtsen itt egy arra vállalkozó aspiráns.
Apropó: Prága. Példának okáért Deutsch-Für Tamás, aki korábban a hatóságok jóvoltából kényszerűen időzött ott egy pár napig, már rég megpályázhatta volna a főpolgármesteri tisztséget. Felkészültsége, tudása semmivel sem kisebb Demszkyénél. Emellett ránézésre sem mutatkozna nagy kontraszt a két politikus között. Ami mégis, az Deutsch-Für javára szólna. Jóval fiatalabb kora miatt a fideszes képviselő alkalmasabb lehet arra, hogy érvényre juttassa az uniós feltételeket idehaza.
Egyébként, ha nem lesz tényleges kihívója, kénytelenek leszünk további négy évig Demszky panaszait hallgatni: miért nem sikerült már megint semmi. Pedig ő aztán – egyik új keletű közleményét idézve – még zöldszemléletű programokat is bevezet. Minden választás előtt ezt teszi: kiadja a jelszót, védjük a természetet. Dübörög a kampányépítkezés is. A városvezetőnek igaza van. Végtére is muszáj főpolgármesternek lennie.