A terror katedrálisa

E N C I K L O P É D I A É N E Z E R

Abu Graib. Nem Abu-Dzabi, hanem Abu Graib. Jól megjegyeztük. A csuklyák helye. Genius loci. Ez az a hely, ahol az amerikaiak csuklyát húztak a kihallgatott és elhallgattatott iraki rabok fejére. Ez az a hely, ahol Lynndie England, a kutyás lédi megsétáltatta vala arab ember ebeit. Eb ura fakó. A hely, amely azóta is világszerte közfelháborodásnak örvend és elborzasztó példa gyanánt szolgál. A hely, amelynek csupán legutolsó stádiumáról, stációjáról készülhettek nyilvánosságra kerülhető fotók, kerülhetett úgymond homokszem a gépezetbe. Abu Graib tudniillik Irakban az, ami nekünk az Andrássy út 60. Abu Graibot korántsem az amerikaiak tették Abu Graibbá. Ők csak folytatták ott, ahol az irakiak abbahagyták. Nemzetközi felháborodás és videoillusztráció nélkül ezrek haltak kínhalált és tízezrek nyomorodtak meg Szaddám Huszein által az Abu Graib falai közt. Csak az fáj a világnak, aki tud kiáltani. Aki legalább annyira hír, hogy valahol hamva is legyen.
Úgy tudom, épp a nemzetközi felháborodás hatására nemrég az Egyesült Államok az Abu Graib börtön bezárásáról döntött. Érdekes, hogy nem korszerűsítéséről. A hely önmagáért beszél. Úgy tűnik, az effajta helyek eleve megreformálhatatlanok. Lehet, hogy Abu Graibból is múzeum lesz. Az iraki terror háza, tárlókkal, szobákkal, s ki-ki ott érezheti kicsi kék szakállú hercegnek magamagát.
Amikor Abu Graib, illetve más, effajta „jobb” helyek kapcsán a mélységből a felelősség, e furcsa bálna felmerül, s az Úrért kezd gőzölögve, hagymázosan kiáltani, akkor legtöbben a coltunkhoz kapunk és azt hisszük: politika. Hogy ez valahol politika. Úgy gondoljuk, embert kínozni csak politikai és történelmi távlatban lehetséges. Úgy gondoljuk, hogy a börtönökért, a táborokért, a szögesdrótokért csak valamiféle nagystílű önkény felelhet. Ha egy börtönben a fal adja az egyiket, akkor Himmler és Berija adja ott a másikat. Irodalmi mesterek által is megerősített előképünk szerint az ember csak az embertelenségben embertelen. Amúgy – ember. Előfeltevésünk szerint az embert a szabadságelvonás, a szabadságvesztés, tehát az önkény körülményei teszik rosszá, a szabad ember nem szörnyeteg. Most pedig, szíves engedelmükkel, sajtószemle következik.
„Egy mobiltelefon kamerája rögzítette, amint a 12 éves Török Jancsit összeverik és megrugdossák osztálytársai. A felvételen a hat-hét percig tartó verésnek az első másfél perce látható. Ebből is kiderül az a riasztó tény: a gyerekek kimondottan élvezik társuk megverését. Többen közülük nevetnek és harsányan biztatják egymást, amint a földre tepert Jancsi hasába, hátába, veséjébe belerúgnak. Csak egyetlen kislány kiáltja azt: hagyjátok már. Ekkor a mobiltelefon kamerája Jancsi elkínzott arcát mutatja közelről. A felvételt később az egész osztályban másolták és terjesztették, a gyerekek meg nevettek rajta.” Népszabadság, 2006. március 23.
Spanyolországban 2004-ben három 12 éves fiú megerőszakolt egy négyéves kisfiút a Huelva közelében levő Villanueva de Los Castillejos településen. Romániában egy hétéves kisfiút egyébiránt kitűnő tanuló tinédzserek megerőszakoltak, amikor nem volt hajlandó védelmi pénzt fizetni nekik. Egy dél-svédországi városban egy öt- és egy hétéves gyerek megölte négyesztendős társát. A sor folytatható. Tizenkét éven aluli nézőinknek csak nagykorú felügyelete mellett.
Hátha nincs is olyan messze az az Abu Graib. Abu Graib lehet, hogy nem a halál fia és a nagybetűs történelem gyermeke, amint a békevágy hamisan prófétálja nekünk, hanem a mi saját fiunk. Meglehet, közelebb van hozzánk, semmint gondolnánk. A történelem nem idegen személy és nem műszaki baleset. Amikor kisiskolások szabad akaratból teszik pokollá mások életét, és fényképezkednek SS-tiszt, illetve kutyás lédi módjára áldozatukkal, akkor nem kell a szomszédba mennünk a történelemért, mert az itt lakozik köztünk. A szabad ember is lehet rossz, és ez irtóztató. Irtóztató, mert a felelősség soha nem látott súlyát rakja ránk. Vajon gondolnánk-e, hogy emberiség elleni bűncselekmények, a „razglednicák” és „srebrenicák” zajlanak gyermekközösségekben, tőlünk karnyújtásnyira, csak épp nem vesszük észre, mert, akárcsak a gyermekek, aprók? Úgy meg tud lepődni a tanár néni a kegyetlenség láttán, pedig az ő kötelessége volna észlelni, hogy az osztályban kőkemény a hierarchia, és a zsenge látszat mögött folyamatos a beavatás, a szívatás. Bizony sok gyereknek fején a csuklya, de szólni nem mer. Fiad hazajön az iskolából, és azért ugat vissza, mert megsétáltatták. Szóösszetétel: a szív katedrálisa. Szóösszetétel: a terror háza. Szóösszetétel: a terror katedrálisa. Helyek a nap alatt. Helyünk a világban. Szabadság és önkény. Valamennyien valahol lakók vagyunk.