Ami nincs lebetonozva

Nem megállítani kell a privatizációt, nem is lezárni, hanem folytatni és végigvinni – mondta Kuncze Gábor „liberális” pártelnök a köztévében. Ezt a lókupec-filozófiát jellemezte az össznépi amnéziával eltörölni kívánt tavaszi kampányban Orbán Viktor valahogy úgy, hogy újraválasztásuk esetén a kormánypárti hölgyek és urak mindent állami vagyont el fognak adni, ami nincs lebetonozva.
Azok a szocialista szimpatizánsok, akik előre megfontolt szándékkal listán már megint átszavaztak az SZDSZ-re, hogy Kunczéék átlépjék az ötszázalékos parlamenti küszöböt, úgy vélhették: történelmi missziót teljesítenek. Megvédik az országot a sátánvigyorú Orbán Viktor visszatérésétől, amivel definíció szerint legfeljebb egy atomcsapás vetekedhet. Ám miközben fejüket előreszegve hatoltak az urnák felé, elfelejtettek kisandítani a szemellenző mögül. A szocialisták konglomerátumában ugyanis változatlanul él az igazságosság illúziója, aminek viszont az SZDSZ az élő, háromdimenziós tagadása. Ez a szociális nosztalgia nem valami forradalmi jelenség, amit tűzzel-vassal érvényre kellene juttatni: inkább édesbús történelmi sírva vigadás. Ez nem adja fel a társadalmi haladás letéteményesének baloldali önképét, nem számolt le végleg a kommunisztikus utópiákkal sem – ám a szellemi-ideológiai kiüresedés folytán örömest veti a pártot és a tábort agilis milliárdos kizsákmányolók karjaiba, ha azok az átmentett médiatúlhatalomra támaszkodva illúziókeltő ellenségképet tudnak felvázolni.
Az illúziókeltés sikeres volt, és az istenadta nép jóvoltából a mágnások vezette „szociálliberális” hatalmi elit most kényszerű lehetőséget kap arra, hogy helyrehozza mindazt, amit a Medgyessy-Gyurcsány-kormányzat (tehát ugyanez a kalandor elit) 2002 óta tönkretett. A jelenlegi átmeneti fázis látszólag a kormány (újjá)alakításról szól (ezzel indokolják a lényegi információk demokráciában szokatlan stopját is, amely a kormányfői blog figyelemelterelő látszatdemokráciájában csúcsosodik ki); valójában azonban a nyelvpolitikai irányváltás időszaka. Tudatosan valótlanságot állítva jobb életkörülményeket, jobb országot ígértek a kampányban – miközben ezt a neoliberális gazdaságfilozófiát követve szükségképpen rosszabb jön. Az MSZP lényegében hazudott a választóknak – s most a médiahegemóniára támaszkodva próbálja lenyeletni velük a békát: hogy a csomag nem csomag, a megszorítás nem megszorítás, sőt a reformfrazeológiát újraélesztve a nép újabb sanyargatása voltaképpen a feltartóztathatatlan haladás velejárója. Arról kevés szó esik, hogy a brüsszeli diktátumok eddig is ismertek voltak, sőt ugyanez a koalíció alkudta ki őket; teljesítésük pedig a balpopulista osztogatás nélkül sokkal fájdalommentesebb lehetett volna – igaz, ez esetben aligha választják újra ezt a garnitúrát. A végeredmény mindenesetre az, hogy a szocialisták a jelenlegi helyzetben gyakorlatilag a szabad demokraták pénzügyi és gazdaságpolitikáját, világlátását teszik magukévá. A farok csóválja a kutyát, Gyurcsány Ferenc meg voltaképpen az SZDSZ miniszterelnöke, s akár a Kuncze nevet is felvehetné.
Az SZDSZ-re szívességből átszavazó „szociáldemokrata” szimpatizánsok – ha nem változatlanul Orbán mumus politikai jövőjével foglalkoznának – esetleg azon is eltűnődhetnének: vajon az állam elhalásának (illetve aktív eutanáziájának) elméletét manapság nem a Gizella utcában ápolják-e a leghívebben? A vulgárpropaganda azt harsogja, hogy Nyugaton is megbukott a szociális állam eszménye – ám elég átlépni a Lajtán, hogy lássuk: ez egyelőre messze nem igaz. Nálunk, ahol a svéd, német vagy akár osztrák értelemben soha nem volt jóléti állam, nem is a kiigazítás vagy a modellváltás a tét, hanem a lopakodó latin-amerikanizálódás kivédése. Az SZDSZ (s velük szövetségbe forrva az MSZP) mind kevésbé takargatott jövőképében az államháztartási, közigazgatási, egészségügyi és oktatási reform bűvszavai mögött az a sematikus gondolat rejlik, hogy az állam szabaduljon meg minden koloncnak ítélt alkotmányos kötelezettségétől. Ekkor radikálisan csökkenthetők a költségvetési kiadások, papíron hat-hét év alatt tán még a vágyott euró is bevezethető – igaz, cserébe a fogyatkozó népesség alig részesül egészségügyi és oktatási szolgáltatásban, s kiteheti a kirakatba koldusbotra juttatott önkormányzatait is. A neoliberális elitnek emiatt nem fáj a feje, hiszen pozitív kórházgettókban megvásárolhatja az egészségét, s csúcsiskolákba küldheti gyermekeit. Közszolgálat helyett megelégszik a szolgáló médiával, komprádor szolgálataiért cserébe pedig Brüsszel fejlesztési támogatásai biztosítják neki a kirakati ellen-Széchenyi-tervek illúzióját, s így a folyamatos újraválasztást. Forradalmi helyzet nincs és nem is lesz, hiszen az ország nagy része tizenöt év alatt leszokott az önálló gondolkodásról, segélyezésre rendezkedett be; a szocialisták pedig mindig értették a módját, hogy átmeneti „kompenzálással” szédítsék a megsarcolt tömegeket. Akik pedig ezt a szép új világot rendszerkritikának vetik alá, azokat ellehetetlenítik, kiszorítják, szétperelik, leszélsőségezik, náci hírbe keverik vagy egyszerűen kiröhögtetik a talaj menti kabarékommandóikkal. Ez a „véleményformáló” ipar soha nem fedezi fel, hogy a hajdani éltanuló uniós sereghajtóvá züllött.
A kormányprogram részletei egyelőre titkosak, de az autópálya-privatizáció ötlete jól mutatja, merre van Latin-Amerika. Az Orbán-kormány nagy kínkeservvel vette vissza az M5-öst és az M1-est. Ha Gyurcsány nem a sztrádaépítéssel, hanem a sztrádaeladással kampányol egy hónapja, ma nyugodtan mehetne akár egyéves világ körüli nászútra is. Kuncze és pártja szerint privatizálni lehetne ezenkívül azokat az állami vagyontárgyakat is, amelyek „nem szükségesek” az állami alapfeladatok ellátáshoz. Ez jelenti náluk a MÁV egy részét, a Volán-társaságokat vagy a hipernyereséges Szerencsejáték Rt.-t. Indoklásként újfent az szerepel, hogy ezek a piacon jobban működtethetők – nyilván megnőne a lottózási kedv, ha tudnánk, hogy mondjuk egy Kóka-érdekeltség söpri be az extraprofitot.
Mint mondta, ha privatizálják ezeket a vagyontárgyakat, akkor az adófizetőknek a racionálisabb gazdálkodás miatt nem kerül pénzükbe a működtetésük, és a politikának sem válhatnak játékszerévé. Könnyű belátni, hogy például a privatizált Szerencsejáték Rt. szabad belátása szerint támogathatná például az SZDSZ vagy az MSZP kampányait, azaz a politika válhatna a Szerencsejáték Rt. játékszerévé – amit még egy demokratikus választáson sem tudna korrigálni a kijózanodott választó. Akinek már magántársaságokkal kéne vitatkozni a vonat- és a buszjegyárakról. Beleértve az iskolabuszokat is, hiszen a hamvaiból újjáéledt Magyar Bálint szerint „azokon a településeken, ahol nincs elegendő gyerek, és pénz sem jut elegendő az intézmények fenntartására, nem szabad fenntartani az iskolát, mert az csak konzerválja a hátrányokat”. A metrót is nyilván előbb megépítik közpénzből, s csak aztán privatizálják. Ha ehhez még hozzávesszük a zártkörű részvénytársasággá alakítandó Országos Egészségbiztosítási Pénztárt is, végképp eléri célját az államtalanító lobbi: se tanulni, se gyógyulni, se utazni nem tudunk állami keretek között.
Ha azonban a kormány minden közüzemet privatizál, nem lesz joga adót szedni tőlünk. Azért, hogy fizessük a temérdek munkátlan minisztert meg az MSZP és az SZDSZ számláit, valóban nem érdemes az államot fenntartani.