A vármegyei főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indítványozta a karcagi férfi letartóztatását.
Az interneten hirdette a barátnőjét a kitartott karcagi férfi, aztán jött a nagy fordulat
Elrendelte a Szolnoki Járásbíróság egy karcagi, a barátnőjét prostitúcióra kényszerítő férfi letartóztatását – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség.

Az indítvány szerint a 38 éves férfi tavaly augusztusban párkapcsolatot létesített egy 28 éves helyi nővel, akit egy hónappal később prostitúcióra vett rá. Az interneten hirdette a párját, aki egy mosonmagyaróvári lakásban kezdte meg a tevékenységet. A férfi a lakás másik helyiségéből vagy egy közeli szálláshelyről
felügyelte és rendszeresen elszámoltatta őt.
A karcagi nő két hét alatt egymillió forint bevételre tett szert, amit a férfi maradéktalanul felélt. A nő ekkor jelezte neki, hogy nem akarja ezt folytatni, ezért a férfi megverte. A bántalmazás hatására a nő új helyszínen folytatta a szexuális szolgáltatást, a két nap alatt keresett 600 ezer forintot átadta a férfinak.
További Belföld híreink
A kitartott férfi bántalmazással fenyegette meg a nőt és családját, így kényszerítette párját az általa elvárt jövedelem megszerzésére – szerepel a közleményben.
A megfélemlített nő 2025 novemberében Bécsben dolgozott prostituáltként, ezt a Magyarországon tartózkodó férfi telefonon felügyelte és pénzküldő szolgáltatáson keresztül vette át az ebből származó pénzt. Tavaly december elején a nő hazautazott a párjához,
majd a hónap végén egy ismételt bántalmazás után a rokonságához menekült.
További Belföld híreink
A főügyészség a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a többszörösen büntetett előéletű, külföldi kapcsolatokkal rendelkező férfi letartóztatását, amelyet a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében
Reban Zsolt szívbeteg volt, az utcáról vitték el egy kiképzőközpontba, ahol nem sokkal később elhunyt.

Tavaszias idővel búcsúzik a meteorológiai tél
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.

Továbbra is titkos Magyar Péter választási listája, bukott balosokat is a parlamentbe röpíthet a Tisza Párt
Hamarosan színt kell vallania a Tisza Párt vezetőjének.

Megszereztük a Tisza belső mérését: vidéken nincs protest hangulat, a helyi jelöltek dönthetik el a választást
Információink szerint kifulladt a kettős listás szavazás ötlete, egyre inkább felértékelődik a jelöltek személye.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében
Reban Zsolt szívbeteg volt, az utcáról vitték el egy kiképzőközpontba, ahol nem sokkal később elhunyt.

Tavaszias idővel búcsúzik a meteorológiai tél
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.

Továbbra is titkos Magyar Péter választási listája, bukott balosokat is a parlamentbe röpíthet a Tisza Párt
Hamarosan színt kell vallania a Tisza Párt vezetőjének.

Megszereztük a Tisza belső mérését: vidéken nincs protest hangulat, a helyi jelöltek dönthetik el a választást
Információink szerint kifulladt a kettős listás szavazás ötlete, egyre inkább felértékelődik a jelöltek személye.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!