Az elfelejtett alkotmány

Egy évvel ezelőtt a franciák nemet mondtak az európai alkotmányra. Tették ezt mindenekelőtt a munkanélküliségtől való félelmükben, amely a mai napig tíz százalék körül mozog. Így nem csoda, hogy ha újra szavaznának, akkor ismét a „non” győzedelmeskedne.

Tavaly februárig minden rendben volt. A közvélemény-kutatások 60 százalékos győzelmet jósoltak az igennek. Ekkor azonban Valéry Giscard d’Estaing volt köztársasági elnök és az alkotmány egyik atyja szerint olyan elemek kerültek a kampányba, amelyek nem voltak közvetlen összefüggésben a népszavazással. Emelkedett a munkanélküliség, több fontos cég is az országon kívülre szándékozta költöztetni központját az olcsóbb munkaerő miatt, és kiderült, hogy nem várható olyan gazdasági növekedés 2005-re, mint azt addig gondolták. A kampány így egyre inkább az alkotmány harmadik részére koncentrált, amely a már érvényben lévő szerződésekről szól, és amelyről emiatt gyakorlatilag nem szólt a szavazás. Háttérbe került az első, konkrétan alkotmányjellegű rész, valamint a második, az emberi jogok kartája. Előtérbe került mindeközben a liberalizációtól való félelem és az a vélemény, hogy egy „jobb” szerződésről is lehetne majd szavazni a jelenlegi tervezet elvetése esetén.
Az érveknek meglett a hatásuk. A franciák 54,67 százaléka szavazott nemmel. Az eredmény nem maradt következmény nélkül a kormány számára. Jean-Pierre Raffarin kormányfőt június elején váltotta fel Dominique de Villepin, aki azóta ritkán szólal meg az uniót érintő kérdésekben. De nemcsak ő nem nyilatkozik a témáról, az egész országban csönd uralkodik az EU jövőjével kapcsolatban. Egy esetleges vita mély sebeket tépne fel a baloldalon is, amely kettészakadt a népszavazásra készülve. A Szocialista Párt második embere, Laurent Fabius több társával a párt hivatalos állásfoglalása, az „igen” ellen kampányolt.
Egy közvélemény-kutatás (Libération–LH2) kimutatta, hogy ha most lenne a népszavazás, akkor az eredmény szinte ugyanaz lenne, mint egy évvel ezelőtt. A nemmel szavazóknak csak egy százaléka bánta meg döntését, míg az igennel szavazók 10 százaléka tette ezt. Ez azt jelenti, hogy még mindig nem sikerült a kormánynak megoldania azokat a problémákat, amelyek az akkori bizalmatlanságot szülték. Az októberi külvárosi események és az első munkavállalási szerződés körül kialakult megmozdulások is ezt támasztják alá. Az elutasítók úgy érzik, hogy szavazatuk semmit nem változtatott sem Franciaországban, sem az EU-ban. Megjegyzik, hogy az unió nem dőlt össze, nem szűnt meg attól, hogy a franciák visszautasították az alkotmányt, pedig sokan ezzel az érvvel próbálták a szerződés elfogadására buzdítani az állampolgárokat.
A francia „nem” után nem volt meglepő, hogy június elsején a hollandok is így szavaztak. Igaz, őket más motiválta. A félelem attól, hogy Brüsszel beleszól liberális politikájukba a könnyű drogok, a homoszexuálisoknak engedélyezett házasságok és az eutanázia részleges engedélyezése terén.
A két alapító ország elutasítása után kiderült, hogy valójában nincsen semmilyen „B terv” arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha egy vagy több ország nem fogadja el az alkotmányt. Az EU 2008-ig akar magának „gondolkodási időt” adni, s ezen időszak után újra kell vizsgálni a szerződés sorsát. Ez először csak egy év lett volna 2005 júniusától számolva, és most telne le. Azonban már csak egy év van hátra a holland és a francia választásokig. Addig Párizs nem fog érdemben foglalkozni a kérdéssel, mert pillanatnyilag ezzel a témával nem lehet megnyerni a választásokat. Mivel az állampolgárok szempontjából semmi konkrét és érezhető következménye nem lett az elutasításnak, amíg nem muszáj, nem tartják lényegesnek, hogy újragondolják döntésüket.