Az értelmiség átérzi felelősségét

Felfalja önmagát az ember . Azt hisszük, ha ezt kimondjuk, ha ki merjük mondani, egyben el is hárítottuk a rontást. Lehet-e foganatja az értelmiség figyelmeztetésének, vagy az emberiség jövőjéért érzett aggodalom az elitklubok falai között marad?
Úgy tűnik, Vörösmarty bölcsessége örökérvényű: valóban nem a könyvek által megy a világ elébb. Erősebb érdekek vezérlik, nem a be- és előrelátás. Így hát a gondolkodó-író ember nem marad munka nélkül, de jó, ha tudja, szavai nem jutnak el azokhoz, akiknek erejük lehetne jó irányba fordítani az emberiség szekerét. Pedig oly büszkén, erőt sugározva ülnek a bakon.
A Leporoló című műsorban, amely Ördögh Csilla és Balla Ferenc szellemi terméke, Salamon Pál író volt a vendég. Salamon külföldről jött haza a kilencvenes években, könyvei előbb jelentek meg németül, mint magyarul, de a hazai kánonba, mint tudjuk, nehéz bekerülni. Leül tehát Balla Ferenc Salamon Pállal, hogy megbeszéljék, értelmes dolog-e még fellebbezni a siralomházból. Miért rossz az ember? Mi végre történt a teremtés? Nehéz kérdések, sokkönyvtárnyi irodalommal. A válaszok száma azonban egyéni ízlés szerint a végtelenségig szaporítható. Salamon Pálnak is megvannak tehát a maga válaszai, hiszen a gondolkodó, a világ sorsáért aggódó embernek kötelessége ezeket megkeresni. Az író úgy véli, az ember nemhogy gonosz lenne, de ő maga a létezés hőse. Hiszen számára a halandóság felfoghatatlan, a semmiből jövés és semmibe eltűnés ténye átélhetetlen, ezért folytat örökös harcot a saját örökkévalóságának megteremtéséért.
Lehet vitatkozni a teremtés értelmén, a világ fejlődésének okain, a megszüntethetetlen igazságtalanságokon, a válaszok érvényességéről azután lehet okos rádiós beszélgetéseket szervezni, de úgy tűnik, hogy a több beszéd még hatástalanabb, mint a kevés. Az értelmiség azért jártatja többet a száját, mert mind jobban átérzi a tehetetlenségét, és ebbe már csak hiúsága okán sem tud beletörődni. Itt áll mögöttünk gyermekeink nemzedéke, és minket figyel. Tőlünk, a szülőktől tanulja el a viselkedésmintákat, hisz leghatékonyabban épp akkor neveljük, mikor észre sem vesszük. Hiába papolunk neki arról, ne csámcsogjon, ha közben mi magunk csámcsogunk.
Néhány jó szándékú, világmegváltó erőt érző rádiós, néhány halk szavú író, keserűségét, zaklatottságát képekbe, hangokba öntő művész egyedül nem sokra jut. Mit érnek a vezérlő tábornokok hadsereg nélkül? Ám ha valóban képtelenek vagyunk beletörődni a halandóságunkba, amint azt Salamon Pál mondja, és mindenáron nyomot akarunk hagyni az utókor számára, legalább mi, kicsik és nagyok gondolkodjunk el azon, miféle is legyen az a nyom, hogy utódaink ne átkozhassák, hanem áldhassák.
Hát efféle gondolatok miatt érdemes nem csak kereskedelmi rádiót hallgatni.
(Leporoló – Petőfi rádió.)