Egyetem a végeken

Az első világháborút megelőző években 72 tanintézet működött Nagyváradon, közel tizenötezer diákkal, de a trianoni diktátum után mindez megszűnt, az arányok felborultak. Fél évszázados szünet után indult újra a Partium, azaz a Részek fővárosában a felsőoktatás, és újabb évtizedeket kellett várni, hogy megvalósuljon a váradi magyar egyetem. A rendszerváltás után indított Sulyok István Református Főiskolából lett Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) teljes akkreditálása immár a küszöbön áll, amelynek erdeményeként 1959 óta először működhet majd Erdélyben államilag elismert önálló magyar egyetem. Az egyetem kancellárját, Szűcs Istvánt kérdeztük ennek jelentőségéről.

A határ menti vidékeken kívül honnan fogad még diákokat a Partiumi Keresztény Egyetem?
– Nem csak a nevünkben vagyunk partiumiak, mert hallgatóink kétharmada ténylegesen erről a vidékről származik. A legtöbben Bihar, Szilágy és Szatmár megyékből választanak minket, nyilván azért, mert itt a magyarság nagyobb létszámban van jelen. De vannak aradi és máramarosi diákjaink is, annak ellenére, hogy Máramarosban talán tíz százalék a magyarság aránya, és Nagybányán is mindössze egy középiskola működik. A létszám másik jelentős része a Székelyföldről, azaz Kovászna, Hargita és Maros megyéből származik. Ebben a tanévben tizenkét megyéből vannak hallgatóink, köztük Brassóból, Szebenből, Fehér megyéből és Hunyadról.
– Miben áll a partiumi egyetem létjogosultsága a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel szemben?
– A képzések vonzzák Nagyváradra a hallgatókat, mert a csíkszeredai campus és a Sapientia marosvásárhelyi központja között is lényeges eltérések vannak. Marosvásárhelyen a műszaki tudományok, valamint a szociálpedagógia az irányadó, és újabban megjelent a kommunikáció oktatása is. Csíkszeredán az agrárszakok dominálnak inkább, viszont ott is megjelentek a humán területek.
– Számos anyaországi tanintézménnyel áll szakmai kapcsolatban, de talán a Debreceni Egyetemmel a legszorosabb az együttműködés. Miben áll a debreceni kapcsolat lényege?
– Amikor a nagyváradi jogakadémiát megszüntették, az oktatók és a hallgatók jelentős része a Debreceni Református Kollégiumba távozott, és erősítették tovább az ottani képzést. Közel száznegyven évig működött itt a Trianon után megszüntetett jogi iskola. Ma már csak az emléke van meg a premontrei rend által működtetett akadémiának, ahol hajdan Juhász Gyula is tanított, s melyben jelenleg az Eminescu gimnázium foglal helyet. Az iskola melletti utcát azért még ma is Akadémia utcának nevezik. Ezt megelőzően a Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi György által támogatott nagy hírű váradi református kollégium is Debrecenben talált menedéket a török hódoltság elől menekülve. Ezekből is kifolyólag Debrecennel mára egy nagyon széles kapcsolatrendszer alakult ki. 1991-ben írtuk alá az első együttműködési megállapodást, mely elsősorban az oktatókról szólt. Ekkor kezdtük „importálni” a tanárokat Debrecenből, mert alig voltak olyan egyetemi oktatók, akik képesek lettek volna magyarul tanítani. A kapcsolat mára áttanításokkal és részképzésekkel bővült, ezenkívül nyári gyakorlatokra, diplomamunkák elkészítésére, adatgyűjtésre, kutatásra nyílt így lehetőség mindkét fél számára. Gyakorlatilag nincs ma olyan terület, ahol a két intézmény között ne lenne együttműködés. A legfrissebb eredmény a közösen beindított magyar nyelvű agrármérnöki képzés, melyet a Debreceni Egyetem kihelyezett szakjaként intézményünk befogadott.
– Aki ezen a szakon végez, az magyarországi diplomát fog szerezni?
– Igen, de mi elősegítjük ennek a diplomának a honosítását, hogy az feleljen meg a romániai elvárásoknak.
– Mint említette, nagy a deficit a magyarul oktató egyetemi tanárokból. Mit tud tenni a nagyváradi magyar egyetem ennek a hiánynak az orvoslásáért?
– Kezdetektől fogva szelektálunk a végzős hallgatóink közül olyanokat, akik nagyon jó teljesítményt nyújtanak, és ezen diákokat kooptáljuk is akár a mi intézményünkbe, akár a Sapientia-rendszerbe. Mondhatni, a hallgatóink színe-java itt marad. Minden tanszéken van olyan hallgatónk, aki nálunk végzett.
– Léteznek olyan statisztikák, hogy a Partiumon végzett hallgatók milyen hányada marad Erdélyben, és mennyien jönnek át a diploma megszerzése után Magyarországra?
– Erről nincs pontos kimutatásunk. Szakonként vannak statisztikáink, de most készül az az egyetemi adatbázis, mely tíz évre visszamenőleg tartalmazza majd a nálunk végzett hallgatók mostani foglalkozását és elérhetőségét is. Pillanatnyilag a munka felénél tartunk. Tudtommal a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen sem készülnek olyan kimutatások, hogy onnan hányan mentek át Magyarországra. De mondok egy példát: a szociális- munkás-képzésen végzettek nyolcvanöt százalékról tudjuk biztosan, hogy itthon vannak. Nem indokolt az a félelem, hogy ha mi magyarul oktatunk, akkor az itt végzettek Magyarországon fognak munkát keresni. Ha odaát keresnek munkát, akkor ezt valószínűleg nem azért teszik, mert magyarul tanultak. Összehasonlításképp érdekes lenne megvizsgálni a románul tanuló magyar diákok szándékait is, hogy milyen arányban mennek vagy maradnak. A Nagyváradi Állami Egyetemen is körülbelül kétezer magyar anyanyelvű hallgató tanul románul különböző fakultásokon.
– Nemrég három szakot sikerült végérvényesen engedélyeztetni. Mikor kerül sor a teljes akkreditációra?
– A legelőször indult szakjaink nyertek eddig sikeres működési engedélyt. A teológia–szociális munkás, teológia–német nyelv és irodalom szakok az akkori román tanügyi rendszer szerint dupla szakként indulhattak, de a későbbi törvényváltozások miatt különváltak, és így két duplából lett három akkreditált szimpla képzés. Az akkreditálással sajnos nem haladunk, bár több mint másfél esztendeje megkaptuk erre a három szakra és az egyetemre az akkori akkreditációs tanács határozatát. Ezt az oktatási tárca kormányhatározati szintre emelte, azóta azonban stagnál a helyzet. Azt várjuk, hogy továbbléphessünk erről a szintről. A továbblépés gyakorlatilag az utolsó lépés is lenne: a parlament elé kellene terjeszteni az ügyünket egy törvényhozási javaslattal, ami arról szólna, hogy törvény által létrejön az akkreditált Partiumi Keresztény Egyetem. Három-négy törvényszövegből álló paragrafusról lenne szó, úgy ahogy az más magánegyetemek esetében is történt. Rajtunk kívül még két román nyelvű magánintézmény van ebben a csapatban, ami várja, hogy történjen valami.
– Miért nem történhet semmi?
– Az oktatásügyi tárca politikai érdekei nem arról szólnak, hogy tovább emeljék a magán-felsőoktatási intézmények számát Romániában, ezért nem sietik el a dolgot. De ennél nyomósabb ok, hogy olyan változások történtek a múlt év nyara óta Romániában, kiemelten az oktatás terén, amelyek egy teljesen bizonytalan helyzetet teremtettek: nincs egy érvényes akkreditációs törvény és egy olyan akkreditációs intézmény, mely teljes törvényességében dolgozhatna. A régi akkreditációs tanácsot megszüntették, az új pedig még nem lépett működésbe. A jogi hiátus mellett csak hab a tortán, hogy a tanügyminiszter nemrég lemondott, és november óta új ember vezeti a tárcát. Az egész rendszerben hatalmas zűrzavar tapasztalható, melyben senki nem foglalkozik azzal, hogy ennek a fennmaradt három intézménynek adjuk meg a lehetőséget a többihez való felzárkózáshoz.
– Miből él a partiumi egyetem? Hozzájárul-e valamivel a román állam az intézmény működéséhez?
– Ma már inkább Magyarországról kapjuk a támogatást. 2000-től az akkori magyar kormány átalakította a határon túlra irányuló oktatási támogatási stratégiáját, úgy, hogy létrehozta azt a kétmilliárdos költségvetési keretet, amit az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztésére ajánlottak fel. Ez azóta is a Sapientia, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem fő támogatási forrása. Ezelőtt főként alapítványi és a magyar mellett nyugat-európai támogatásról beszélhettünk, de egy biztos, hogy se akkor, se ma nem részesült román állami támogatásban a PKE, tehát gyakorlatilag egyetlen banit, illetve fillért sem kaptunk még a román államtól.
Az utóbbi években visszaesett az elfogadott pályázatok száma is, pontosan a magyar költségvetési támogatás miatt. A Draskovics-csomag tudomásom szerint 360 milliót vett ki ebből a rendszerből, ezért elég nehéz helyzetbe kerültünk. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy épp élni tudunk ebből a keretből. Közben a Sapientia–Partium rendszer teljes gőzzel működik, az anyagi segítség viszont ugyanannyi, mint hat évvel ezelőtt. A keretet tehát kinőttük, ezért fejlesztésről nem igazán tudunk beszélni. A belső innováció is megtorpant, pedig a számítógépek, az új szoftverek és az irodai gépek vásárlásán is gondolkodnunk kell.
– Aki a PKE környékén sétál, joggal érezheti, hogy egy kis magyar szigetre tévedt Nagyváradon. Az egyetem szomszédságában található az Illyés Gyula könyvesbolt, és még a közeli cukrászdán is magyar nyelvű a cégér.
– Ez nem véletlen, mert ez is egy átgondolt fejlesztési stratégia. Öt-hat évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy alakítsunk ki itt egy magyar kulturális szellemi központot, melynek a tervezett új épület is része lenne. Az ön által említett sziget egy átgondolt területrendezési terv szerint fog fejlődni.
– A román hatóságok nem akadékoskodtak még emiatt?
– Nincs igazából gáncsoskodás, mert olyan területekről van szó, amelyeket az egyház már vagy sajátjának tudhat, vagy megvásárolt. A református egyház is éppen úgy vásárol ingatlanokat, mint ahogy a többi egyház teszi ezt, illetve gazdálkodik a visszakapott ingatlanokkal, és megpróbálja ezeket a közösség javára felhasználni.