Illetlenség

KULTÚRSOKK

Van egyfajta szabadságélmény abban, amikor az ember társalgás közben az étterem padlójára köp – számol be internetes blogjában egy lelkes amerikai turista pekingi élményeiről. Valóban, a kínaiak jelentős része egészségesnek tartja, ha légútjait némi krákogást és harákolást követően jókora köpés segítségével tisztítja meg. Különösen így van ez a porral és szmoggal küszködő kínai fővárosban, ahol ilyen felhorkanás felérhet egy jófajta légzőgyakorlattal.
A nyilvános helyeken való köpködés tehát korántsem számít Kínában olyan tabunak, mint mondjuk Európában, a hatóságok most mégis arra próbálják rábírni honfitársaikat, hogy szokjanak le az efféle egészségügyi rítusról, és maradjanak inkább a tajcsinál. Merthogy a szintén nagyon egészséges kínai torna mégiscsak esztétikusabb látványt nyújt, mint az étteremben köpködők. A kormányzat dorgálásának – amelyet az állami kínai hírügynökség a héten tolmácsolt a polgároknak helyzetelemző jelentésében – egyik oka, hogy mind nagyobb számban utaznak kínai turisták a világ különböző országaiba, ahol némely kellemetlen szokásukat nem tudják egyik napról a másikra levetkőzni. A nemzetközi visszajelzések alapján ilyennek számít a köpködés, amely sokakat irritál ott, ahol ez kevésbé elfogadott tevékenység az utcán, a hotelben, az étteremben vagy éppen a repülőn.
Szingapúrban például médiatémává vált ez a kulturális ellentét: a szállodaiparban dolgozók nyilvánosan panaszkodtak a szobájukban köpködő és dohányzó kínaiakra. De még a szintén kínai – bár kétségtelenül erősebb nyugati hatásnak kitett – Hongkongban is arra hívta fel a sajtó a figyelmet, hogy egynémely honfitársuk modortalan, és híjával van a „társasági kellemnek”. Ami tehát Pekingben elfogadott, Hongkongban már bárdolatlannak hat.
Illetlenség.
Nehéz volna persze megmondani, hogy a köpködés – egyébként a kínaiakra korántsem általánosan jellemző – szokása mennyiben magyarázható a kulturális eltéréssel, és mennyiben következménye mondjuk annak a kommunizmusnak, amely társasági életünkből tudatosan próbálta száműzni a „kellemet”, és ezzel a világon mindenhol az igénytelenség terjedését segítette elő. Ha csak azt nézzük, hogy nem is olyan rég még a nyugati nagyvárosok tömegközlekedési eszközein is láthatók voltak azok a feliratok, amelyek a köpködés mellőzésére szólították fel az utazóközönséget, meg kell állapítanunk: a hatóságok hadakozása a nyálgyűjtők ellen nem feltétlenül jelzi az adott társadalom elmaradottságát. Nyugaton például nyilvános köpőcsészék elhelyezésével elsősorban nem a kocsislelkületűeket, hanem a bagórágás rabjait szolgálták – csakúgy, ahogyan ma a cigarettázásét az utcai hamutálcákkal –, akiknek szenvedélye társadalmilag elfogadott jelenség volt. Európa nagyvárosaiban csak a tuberkulózis kórokozójának 1882-ben történt felfedezése után hoztak szigorú szabályokat a nyilvános köpködés megfékezésére.
A nyugati civilizációban mindettől függetlenül a köpés egyben a lenézés és megvetés jele. Ez önmagában lehet kulturális kód is, hiszen épp legnagyobb vonzalmunkat is intenzív nyálcserével fejezzük ki, amikor csókolózunk. E testnedvünket mások arcára juttatni mégis a lehető legnagyobb sértésnek számít; nyilvános helyen hagyni pedig régóta faragatlanságnak hat. Mondhatjuk, hogy a nyilvános köpködés a társadalmi ranglétra magasabb fokain állók számára évezredek óta tabu. Ahogy a Kr. e. IV. században élt Diogenész megjegyezte: egy gazdag ember házában nincsen hely, ahová köphetnél, az arcán kívül.
Az sem véletlen tehát, hogy Európában a nyilvános köpködés lázadó és polgárpukkasztó viselkedésformává válhatott. A hetvenes évek punkjai előszeretettel pöktek látványosan az utcákon, ráadásul mindez nem is a lenézés jele volt, hanem az összetartozást volt hivatott kifejezni a szubkultúra számára. Sokak Johnny Rottent, a legendás Sex Pistols együttes énekesét tartják e szokás elindítójának, aki mintha egy személyben inspirálta volna a közösségteremtésnek e formáját. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy Johnny nem azért fújta egyszer-egyszer koncert közben a színpadra az orrát, mert ezzel bármit is mondani akart volna közönségének, hanem mert hörgőproblémákkal küszködött.
Ahogy egykor Európában, most Kínában sem csupán a jelenség esztétikai-illemtani vonatkozásait tartják szem előtt, amikor a köpködés ellen lépnek fel a hatóságok. Legutóbb a SARS-járvány terjedése kapcsán kezdett médiakampányba a kínai kormányzat, amely a köpködés egészségügyi veszélyeire hívta fel az emberek figyelmét. Kevés sikerrel, hiszen a sercintés épp azért ily népszerű ott, mert sokan meg vannak győződve annak egészségességéről.
A kormányzat mindamellett nemcsak a higiénia és külföldre utazó polgárai, hanem az oda érkező vendégek, a kínai főváros vonzereje miatt is aggódik, amikor szót emel a köpködés ellen. A hivatalnokoknak nincs sok idejük változtatni a köz szokásain: 2008-ban Peking ad otthont az olimpiai játékoknak, amelyre minden bizonnyal külföldiek tömegei is kíváncsiak lesznek. Nem mindegy, hogy ők milyen élménnyel térhetnek haza, milyen képet őriznek majd magukban a városról.
A városi hatóságok szerint addig nem csak a köpködés terén kell eredményeket elérniük: a sorban állás sem tartozik azon készségek közé, amelyet egy kínai neveltetése során feltétlenül elsajátít. Ez pedig kétségtelenül bonyodalmakat okozhat az olimpiai események jegypénztárainál.