Lilith

Az időszámításunk előtti második évezred elejéről ránk maradt hettita mítosztöredékből, az Appu két fiáról szóló meséből azt is kiolvashatjuk, hogy a testi szerelmet nem mindig ismerte az ember, a szeretkezés nem velünk született ösztön, hanem tanulni kell. A töredék szerint Lulluban él egy gazdag férfi, Appu, aki nem tud gyermeket nemzeni. Az ügyefogyott ember felesége némi isteni segítséggel – a Napisten és a Viharisten közösen vállalják a szexuális felvilágosítás nemszeretem feladatát – mégis áldott állapotba kerül.
A héber mitológiában is találkozhatunk azzal az elképzeléssel, hogy az ember felvilágosításra szorul. Miután Ádám és Éva kiűzettek a paradicsomból, elkeseredetten tanakodtak a folyóparton, miképpen is kellene utódokról gondoskodniuk, hiszen már nem halhatatlanok: ha nem lelnek megoldásra, kihal az emberi faj. Megneszelte gondjukat a bukott angyalok vezére, Szamáel arkangyal. Hozzá már volt szerencsénk az éden kígyójaként. A sátán és angyaltársai gyönyörű nőkké, sudár ifjakká változtak. Ádám és Éva csodálattal bámultak rájuk, és meglepetten kérdezték: „Kik vagytok ti, és hogyan sokasodtok?” A vonzó asszony képében kísértő Szamáel búgó hangon duruzsolta: „Férfiak fekszenek mellénk, és szeretkezünk velük, amitől megduzzad a hasunk, és gyermekeket szülünk. Megmutatjuk, hogyan csináljátok.” S az asszonyi és férfiúi alakban mutatkozó angyalok mind szeretkezni kezdtek. A bűn tüze parázsként izzott fel Ádám ereiben, de ezúttal ellenállt a gonosznak, és segítségért Istenhez folyamodott. Az Úr pedig angyalt küldött hozzájuk, aki összeadta őket, vagyis törvényesítette a kapcsolatot.
A mítoszváltozat szerinti első emberi szeretkezés bonyolult ügy volt, hiszen ezután negyven nap és negyven éjjel imával telt és önmegtartóztatással – az újdonsült férj és feleség csak azután szerelmeskedhetett.
Ördögi ármány, ima, angyal, az első házasság, negyvennapos önmegtartóztatás. Csoda, hogy létezik az emberiség.
De talán mégsem volt ilyen körülményes ez az egész. Erotika, szex, szerelem és paráznaság létezett Ádám és Éva előtt is. A Genezis elbeszéléseiben sok-sok hős férfi, félisten, isten és istennő, démon és angyal alakja rajzolódik ki. A kanonizált egyetlen Isten hitét megelőző mitológia mélyrétegeinek paráznaságra hajló lényei ők. A Genezis Évája, az első emberi aszszony nem más, mint a korábbi hettita mitológia Héba istennője, az oroszlánháton nyargaló, meztelen viharistennő, aki később Hébé néven a hős Héraklész oldalán a görög mitológiába is bevonul.
Hogy talán mégsem volt olyan naiv és ártatlan az első emberpár, arról egy eltagadott válás is tanúskodik. Ádámnak volt egy korábbi házassága is, amelyről keveset tudunk. Éva elődjét, ősapánk első nejét, Lilithet ugyanis kiretusálták a paradicsomi tablóról. Egyetlen helyütt említi a Biblia: Ézsaiás mint lidércet, elhagyatott romok közt kószáló kísértetet említi. Nem csoda, hogy titkolták a korábbi frigyet, hiszen a szabadabb szájú midráselbeszélések (szent szövegekhez fűzött kommentárok) szerint Lilith szemérmetlen és bakafántos nőszemély lehetett. Például midőn Ádám szerelmeskedni akart vele, nem volt hajlandó széttenni a lábát. Fújt, prüszkölt, mint a vadmacska, hogy ő nem akar alul lenni. El is hagyta hites urát, elszökött a mai Vörös-tenger vidékére, ahol buja démonokkal paráználkodott. S nem elég, hogy a kommentárok egy részében Lilith Zmargad vagy Sába királynőjeként tűnik föl, de parázna asszony létére is megmenekült a haláltól, hiszen jóval a bűnbeesés előtt faképnél hagyta mulya párját, Ádámot.
Lilith veszélyes a kisgyermekekre, ha teheti, megfojtja őket, s álmukban közösülésre kényszeríti a magányosan alvó férfiakat. (Némely forrás szerint miután végzett velük, azaz vágyát kielégítette, megsüti és felfalja őket. Megint mások szerint nem vacakol a főzőcskézéssel, nyersen zabálja le csontjaikról a húst.) A legtöbb magyarázó szöveg mégis Lilith szexuális étvágyáról regél, feltehető hát, hogy Ádám első neje a kanonizációt megelőző időkben termékenység-istennő lehetett.
Lilith viselkedése emberi észjárással is megmagyarázható: azokban a kultúrákban, melyekben a nő vagyontárgy, szeretkezéskor megadó pózban, hanyatt kell feküdnie. Így kevéssé aktívan vehet részt az aktusban, inkább eltűrni kényszerül azt. Ha letisztogatjuk a történetről a mítosz patináját, úgy is tekinthetünk Lilithre, mint a büszke asszonyra, a szabad párválasztáshoz ragaszkodó, szerelmét és szerelmesét élvezni akaró nőre, aki termékenységével a jövő záloga. Apuleius, akit meglehetősen érdekeltek a szerelem kérdései, beszámol arról, hogy a görög boszorkányok – akik Hekatét imádják, a rémisztő démonok korbácsos istennőjét, az emberre epilepsziát és őrületet küldő, sejtelmes Holdistennőt – kizárólag úgy közösülnek a férfiakkal, hogy ők helyezkednek el felül, tehát kedvükre irányíthatják az aktust. Bronislaw Malinowski, aki 1914–1918 között Új-Guinea és Pápua-Melanézia bennszülöttei közt élt, megfigyelte, hogy a trobriandi leányok kigúnyolják azt a társnőjüket, aki a misszionáriuspóznak mondott helyzetben szeretkezik. A világhírű lengyel–brit antropológus A Nyugati-Félsziget argonautái című munkáját olvasva az is eszünkbe juthat, hogy talán az ókori mediterráneum és a Közép-Kelet büszke és vad Lilithje és Lamiája húzódott vissza sértetten a Csendes-óceán szigetvilágába. Mintha Ádám első, rátarti asszonyának leszármazottai népesítenék be Trobriand apró szigetét. Itt nem ismerik a szüzesség erényét. Az édeni boldogság, az ősi aranykor kis szigetén a gyermekek elképzelhetetlenül korán avattattak be a szexuális élet játékos örömeibe. Ahogy a leánykák cseperedtek, szabad szerelmekben éltek, melyek fokozatosan fejlődtek tartós párkapcsolattá, végül házassággá. Amíg ez be nem következett, a gyermekek szabadok voltak, egy-egy falu leányai akár csapatban átsétálhattak a szomszéd településre, ahol nyilvánosan felsorakoztak megtekintésre, és mindegyiküket kiválaszthatta egy-egy ottani fiú, aki vele töltötte az éjszakát. Ha valamelyik faluban haláleset történt, az elhunyt teste melletti virrasztás idején a szomszédos falvakból csoportokban érkeztek a leányok, akik részt vettek az éneklésben, a siratásban, majd „megvigasztalták” a gyászoló faluban élő fiatalembereket. A szertartásos szabadosságnak, írja Malinowski, létezett egy másik nevezetes formája is, mely megint a nőknek kedvezett. Abban az évszakban, midőn a földművelés során az asszonyok közösségi munkát végeztek, bármely idegen férfi komoly veszélynek tette ki magát, ha arra vállalkozott, hogy áthalad a vidéken. A nők és leányok ugyanis üldözőbe vették, leteperték, ágyékkötőjét letépték és „orgiasztikusan bántalmazták”. Természetesen Trobriand leányai emellett ismerték az állandó szerelmi kapcsolat meghitt boldogságát is.