Magyarország élére állnak az új hazafiak

Magyarország a legfényesebb ötvenes éveket idézi. Kismamák és nagymamák, házmesterek és fodrászok lelkesen kiáltják: részt szeretnének vállalni az ország újjáépítésében, készek az áldozatra, hogy kikecmeregjünk a nehéz gazdasági helyzetből. A nyugdíjasok Bolgár Györgytől kérik, járjon közbe, hogy megszűnjön a tizenharmadik havi nyugdíj. Szabad Nép-félórákon történhetett utoljára hasonló, amikor a dolgozók egymással vetélkedve emelték a normát, csakhogy akkoriban a többség nem magától, hanem a félelemtől volt lelkes. Mára viszont már saját ostobasága, megvezetettsége okán.
Elégedetten dörgölhetik a kezüket a nagy manipulátorok, ilyen szép eredményben nem reménykedtek. Azt hitték, egy kicsit nehezebb lesz lenyeletni a keserű pirulát, erre az ország népe magától tátja nagyra a száját. És eszébe nem jut, hogy megkérdezze: honnan is ez a betegség? Mi történt itt, ami miatt most meg kell szorítanunk, áldozatot kell vállalnunk? Miért is kell bezárni az iskolát, kirúgni a sógornőt? Ki miatt is? Kikért is?
A probléma nagy, a megoldáshoz is zseniális ötlet kellett. Nyilvánvaló volt, hogy nem lehet tovább orbánozni, finoman, de arról kell végre beszélni, ami van. Ami lesz. Jött a gondolat: meg kell mentenünk Magyarországot saját magunktól. És akkor felhangzott ismét a kórus. Szép tisztán, hangja magasba szárnyalt, eljutott a panelházak huszadik emeletéig. A miniszterelnök kezét a szívére téve megadta az alaphangot: az új hazafiak Magyarország élére állnak.
Egyre többen lépnek be a kórusba, a dallam szélesedik, hömpölyögni kezd. Magával viszi a korábban gondosan kiválasztott uszadékot. Így például viszi, viszi Demszky Gábort, aki azt mondja a Magyar Narancsnak (a kórusban ez a hang a mezzoszoprán, tud alsó és felső hangot is), hogy nem akar a kátyúk főpolgármestere lenni. És nem azt felelik neki, hogy ezt már nem kell akarni, mert már az, hanem hagyják tündökölni, mint a megváltót, aki megmenti a fővárost a saját tizenhat évétől. A saját kátyúitól. És érkeznek a kórusba a finomabb hangok. A nagyon értelmiségi Gondolat-jel című rádiós kulturális hetilapban arról beszélnek, hogyan lehet építészetileg szebb Budapestet létrehozni. Amilyen majd lesz, persze ha hagyják fejlődni e liberális várost, ha nem tesznek keresztbe a gonosz polgári népnemzeti konzervatívok, akik nem értik, miről dalol a multikulturális világváros. Vagyis ha tizenhat év töretlen uralma után nem történik valami malőr. A nyugdíjas is azt mondja a Klubrádióban, hogy nem szabad a kutyagumit Demszky nyakába varrni. Tényleg nem, hisz ő biztosan összeszedi Budakeszin a kutyája után.
Csak a kórusmű végére derül ki, kik a felelősök. Ám sejteni már most lehet: mi mindannyian, mivel negyvenöt év alatt elfelejtettünk hinni, s az eltelt tizenhat évben gondolkodni is. Tátott szájjal nézzük, hogyan táncolnak a sztárok.
(Gondolat-jel, Kossuth rádió)