Megszólal a bűvös jávorfa

Ahogy az igazi komolyzenészekhez illik, a délszláv népzene követeként ismert Söndörgő együttes tagjai is gyermekkorukban kezdtek zenélni. Immár tizenegy éve, hogy a csapat gimnáziumi barátokból verbuválódott alapító tagjai Szentendréről útnak indultak, hogy aztán a nagy elődöket, Bartók Bélát, Vujicsics Tihamért követve meghódítsák Európát. A Söndörgő együttes mai lemezbemutató koncertjén meglepetéseket is ígér rajongóinak.

Ha egy dudás nem adja át a tudását, biztosan elkárhozik – járja a mondás a népzenészek körében, ám a délszláv hagyományokat őrző Vujicsics Együttes tagjainak a jelek szerint kár aggódniuk, van kire bízniuk a stafétát. A Söndörgő fiatal csapatát látva először szinte hihetetlennek tűnik, ám a fiúk immár több mint tíz éve pengetik együtt a tamburát, a bőgőt, s fújják egyebek mellett a zurnát, a jellegzetes sípot. Aztán felcsendülnek az első dallamok, kezdődik a kóló, vagyis a jellegzetes körtánc, s máris megelevenednek az évszázados hagyományok.
A szerdai Söndörgő-koncert az elmúlt bő évtized repertoárjából is ízelítőd ad majd, ám a hangsúly az új lemez, az Oj Javore dallamain lesz. A színpadon az együttes tagjain: Buzás Attilán, Eredics Áronon, Benjáminon, Dávidon és a legfiatalabb, mindössze tizenhat éves Salamonon kívül fellép a lemezen is közreműködő Sebestyén Márta, az Állami Népi Együttes prímásaként ismert Pál István „Szalonna” és természetesen a Vujicsics. A Söndörgő tagjai a jó zene mellett igazán látványos színpadi produkcióra tettek ígéretet, s mint mondják, nem marad el a meglepetés sem. A tamburabőgőn, basszprímtamburán, brácsprímtamburán és litárkán játszó Buzás Attila azt meséli, öt év telt el az előző album, az Oj Stari megjelenése óta, ami elég hosszú idő ahhoz, hogy az együttes még erősebb és komolyabb anyaggal állhasson elő. Az új korongnak – teszi hozzá – várhatóan nemcsak az előkészülte, hanem a kifutása is több évig tart majd, éppúgy, mint a Vujicsics 1981-ben kiadott első, akkor az év lemezének választott bakelitjéé, amely huszonöt esztendő alatt több mint százezer példányban fogyott el. Ma már azonban sajnos csak álmodozni lehet arról, hogy az egynyári „konzumlemezekhez” hasonlóan a minőségi kiadványok is több tízezer példányban fogyjanak. Hiába a számtalan kül- és belföldi meghívás, a rengeteg munka és tanulás, nem a pénz, hanem az elhivatottság, a zene szeretete, valamint a magyar és délszláv hagyományok tisztelete tartja életben a műfaj képviselőit.
Az 1995-ben Szentendrén megalakult Söndörgő együttes hat esztendeje első lett a Magyar Rádió II. Népzenei Versenyén, s elnyerte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Táncház Egyesület különdíját is. Egy évre rá zenéltek a Vígszínházban a Legenda a lóról című darabban, majd a Vujicsics Együttessel a Revizor zenei betéteinek szerkesztésére kaptak megbízást. Szerepeltek Szomjas György a táncházak életéről szóló 2003-as filmjében, a Vagabondban, majd a közreműködő zenekarokból alakult Vagabond Banddel országos turnékörutat tettek. Ugyanebben az évben megalakították a Söndörgő Egyesületet, amelynek célkitűzése, hogy minél szélesebb körben terjessze a délszláv zenei kultúrát. Nyáron fesztiválokat szerveznek, zenéjükkel meghódították Olasz-, Francia, Spanyol-, Cseh- és Írországot. Azt mondják, a stílusos hangszerelés és a koncertek révén feladatuknak tekintik az archaikus népzene bemutatását és a jövő számára való átmentését. A címében a mágikus délszláv szimbólumra, a tambura alapanyagául is szolgáló jávorfára utaló lemezük dalai is gyűjtéseken, többek között Bartók 1912-es bánáti munkásságán alapulnak.
A munka nem könnyű, hiszen aki gyűjtött már népzenét, az tudja, a hang nem szólal meg magától, ahhoz a megfelelő alkalom is szükséges. A sirató sem hangzik fel bárki szájából, a férjét elvesztő asszony fájdalma nélkül oda a hitelesség. Ám mint Petrovics Emil fogalmazott, már a legifjabbak is tudják a titkot, s a jávorfa hangjával, lángjával felgyorsítják a vér áramlását. „Pomáz és Szentendre lankáin a Pilis öleli és védi a távoli Balkán szerb és makedón lüktetését, a férfiak örömét, a szerelmes lányok és aggódó, gyászoló asszonyok bánatát, a dudák, tamburák, furulyák, pásztorsípok, harci dobolások hangját. Tíz éve álltak össze a legfiatalabbak, még szinte gyerekek, dübörögték a kólót, s hangszereket vettek a kezükbe; az apák állítgatták kezüket, igazították ajkukhoz a fúvókákat, tanították a dalok gazdag hajlítgatásait, szövegeit. Éppen úgy, mint a nagyapák, az ősapák. Az újszülöttet Söndörgőnek keresztelték, a névadó apa a Vujicsics Együttes. A fiúk megtanultak mindent, széttekintettek a világban, odafordultak az őket elbocsátó vagy éppen elüldöző őshazához, felfrissítették és még magasabbra lobbantották a tüzet. Boldog vagyok, ha hallgathatom ezt a csikócsapatot; az öröm és a fájdalom könnycseppjeit csak nehezen tudom elrejteni. Hiszem, hogy mindenki így lesz vele, ha elindul a korong forgása, a lemezkóló” – mondta a mester.
A jávorfa legközelebb ma este nyolc órakor a budapesti Belvárosi Színházban (volt Filmmúzeum, Károly körút 3/A) szólal meg.