Olvasóinktól

Vizaknai Tamásné (Komló): A Nap-keltében ott áll Semjén Zsolt és három tipikus kérdező. Az egyik megjegyzi: Semjén elnök úr csak „kifutófiú” Orbán Viktor mellett. A döntéseket úgyis ő fogja hozni, mondja a másik. Hogy lehet majd megkülönböztetni a két frakciót és a két pártot? Eddig nem látszik ennek jele. És hogy lehet elérnie, hogy a kifutófiú és Orbán Viktor elnök úr között a távolság megszűnjön? Észrevesszük, mire megy a játék? Bizalmatlanná tenni Semjén Zsolt elnököt Orbán Viktorral szemben. Kérdéseik és megállapításaik azt sugallják: ne hagyd magad, hogy csak kifutófiú légy. Mutasd meg, hogy ki vagy. Ez a módszer Dávid Ibolyánál bevált. Körülhízelegték, szembeállították, és így a jobboldalt meggyengítették. Most félnek a szövetségtől, a két frakciótól, mert ha egy akaraton lesznek, megtörhet a balliberális koalíció hatalma.

Szilvásy Margit (Budapest): A Voks 2006 vitafórumban megjelent, Tölgyessy Péter Második megintés című írásának lényegét egy görög–latin eredeti kifejezéssel lehet jellemezni: szofisztikus, (ál)bölcselkedő. Amennyiben a Fidesz, akár csak részben erre a véleményre hallgat, rossz következtetésekre jut: a Fidesz, illetve Orbán Viktor vezető szerepének megkérdőjelezését sugallók elemzését nem kellene figyelembe venni. A jobboldal képes lesz okulni a leckéből, s a Fidesz bizonyára levonja a megfelelő következtetéseket, meg fog erősödni, egységesebbé válik. Ami pedig Orbán Viktort illeti, ő nem lesz saját maga ura: kétmilliós tábora ugyanis nem fogadná el visszavonulását, mert akkor bekövetkezne a legrosszabb, ahogy Tölgyessy vizionálja: „Gyurcsány lesz, aki történelmi lehetőséget kap arra, hogy végleges rendszerré formálja a demokratikus átmenet utáni Magyarországot”.

Nyirádi Miklós gépészmérnök-közgazdász (Kecskemét): Szimpátiával olvastam Molnár Tamás írását (A nemzeti radikálisok válsága, Magyar Nemzet, május 15.). Önkritikája figyelemre méltó. Ha a jobbikosok nosztalgiaradikalizmusukat fel tudják váltani racionális, modern radikalizmussal, akkor lehetnének a polgári oldal jobboldalt záró mozgalma a balliberálisok sziszegése mellett is. A Jobbik erejét nem a Fidesz, hanem a MIÉP szívta el. Viszont a Fidesznek és Orbán Viktornak vissza kellene térnie korábbi önmagához. A bátor polgári, jobboldali, konzervatív-liberális alapú politizálás az, amire utalok. Bízom a Fideszben és Orbán Viktorban, hogy a szellemi egyben tartás és a szövetségalakítás rendkívül bonyolult egyensúlyait megtalálja. Nem engedi ugyanakkor a parttalan mozaikká válást és széttöredezést. A politika világában könnyen önjáróvá válnak a mások hátán felemelkedő, morálisan ingatag vezetőjű szervezetek.

Székely Dávid nyug. történelemtanár (Budapest): A modern európai demokráciák történetében sehol sem fordult elő, hogy egy magát demokratikusnak nevező (MSZP–SZDSZ) kormány számottevő ellenzéki sajtó nélkül valóban jogkövető legyen, miközben a médiumok minden időben, s minden hullámhosszon az ellenzéket támadják, elvitatva tőle a demokrácia alapját képező bíráló, ellenőrző szerepét. Vezetőjének személyiségi jogait rágalmak özönével sárba tiporják, meghurcolják, megfenyegetik, családját lelkileg összetörik. Az európai demokrácia alapja a mindenkori kormányok ellenőrzése – a sajtó legalább hatvan százalékának (Sir Winston Churchill meghatározása) közreműködésével – az ellenzék feladata. Aki ezt a feladatteljesítést bármi módon megkérdőjelezi, megakadályozza, megtámadja, hazugságokkal és nemtelen rágalmakkal lehetetlenné teszi, az nem a demokráciát, nem a szabad köztársaságot, hanem egy dél-amerikai típusú diktatúra bevezetését szolgálja.

Farkas Zsolt (Budapest): A Voks 2006 vitafórumon sok megkérdőjelezhető vélemény is születik. Például (május 10., Tóth Gy. L.): eltúlzottnak bizonyult a Gyurcsány Ferenc személye ellen folytatott kampány, mert a Fidesz stratégiái nem értették meg, hogy egy bizonyos ponton túl a bűnösből áldozatot csinálnak, iránta sajnálatot és részvétet is kiváltva. Aztán lejjebb ugyanabban a cikkben: Orbán esélyeit csökkentette, hogy már másodszor hibázott a kampányzáró televíziós vitában. 2002-ben visszafogott, rossz stílusa miatt nem nyilvánulhatott meg Medgyessy alkalmatlansága; 2006-ban pedig ismét a gyengeség jeleként lehetett értékelni, hogy nem törekedett Gyurcsány sarokba szorítására. Egyazon cikkben egymást ütő, kétféle megállapítás van. Vagyis úgy tűnhet, az enyheségünkkel is mi követjük el a hibát; ha pedig kemények lennénk, azzal is. De vajon miért Gyurcsány az, aki negatív következmények nélkül viselkedhet olyan végtelenül szemtelen erőszakossággal? Már bármilyen modortalanságot elkövethetnek ellenünk?