Mindent meg kell tenni annak megakadályozására, hogy pénzt vonjanak ki az egészségügyből. Ezt Orbán Viktor Fidesz-elnök mondta a Fidesz–KDNP-frakciószövetség tegnapi ülésén, hozzátéve: „az, hogy az SZDSZ most az oktatási tárca után az egészségügyi tárcát kapja meg, ezt a gyanút erősíti”. Szerinte három formában lehet forrást kivonni az egészségügyből: az ingatlanspekuláció révén az egészségügyi vagyon egy részét magánvagyonná alakíthatják át, csökkenthetik az állami támogatás mértékét, vagy a társadalombiztosítási alapot magánkézbe „játszhatják át”. A Fidesz mindháromnak útját szeretné állni. – Mind a hármat meg kell akadályoznunk, ha reformot akarunk – mondta Orbán, egyértelművé téve, hogy nem támogatják a kormánypártok reformelképzeléseit, mert, mint mondta, „az nem reform, hanem pénzbehajtás”. Amikor – fejtette ki a kormánypártokra célozva – azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy a reformnak az a célja, hogy kevesebbet költsön az állam az egészségügyre, akkor rögtön lehet tudni, hogy nem mondanak igazat. A Fidesz elnöke kiemelte, hogy a nagy társadalmi rendszerek reformja rövid távon, néhány éven keresztül elsősorban kiadásnövekedést jelent. Elmondása szerint a Szövetség valódi, minőségi változást, igazi reformot akar az egészségügyben, így szerintük e területre nem kevesebbet, hanem többet kell fordítani az előttünk álló időszakban. – Nem járulunk hozzá, hogy az emberekkel fizettessék meg az elmúlt négy év rossz kormányzásának árát abban a formában, hogy elveszik tőlük az egészségügyre fordítható összegeket – szögezte le Orbán Viktor.
Erre reagálva Molnár Lajos, az SZDSZ egészségügyiminiszter-jelöltje kijelentette: egyetért azzal, hogy „az egészségügy a mai, állami ráfordításokból nem tehető rendbe, többet kell rá költeni”. Azt viszont elutasítja, hogy ehhez az állam, azaz a betegek pénzét használnák fel. – Orbán azt állítja, az a reform, ha megakadályozzák, hogy a magánbefektetők pénzéből megújítsuk a magyar egészségügyet. Inkább a betegek terheinek növelését, a tarthatatlan állapotok konzerválását jelentené a fideszes reform – vélekedett az SZDSZ-es politikus, aki úgy ítéli meg, „ezt a felelőtlen és kártékony mellébeszélést szavazta le az ország 2002-ben és 2006-ban is”.
Helyosztó. Simicskó Istvánt, a KDNP képviselőjét jelölte a frakció az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elnökének. Lukács Tamás szóvivő elmondta, döntés született arról is, hogy Nagy Andort a környezetvédelmi, Firtl Mátyást a külügyi, Latorcai Jánost a gazdasági és Szászfalvi Lászlót az emberi jogi bizottság alelnöki posztjára jelölték. Semjén Zsolt pártelnök-frakcióvezető az emberi jogi bizottság tagja lesz.

Órák óta várt a klinikán, de nem is sejtette, hogy ilyesmi megtörténhet vele