Szakértők

Ezen az égtájon a BBC médiaetalonnak számít – ám a legjobb helyeken is megesnek malőrök. A minap például tévedésből egy számítástechnikai szakértő helyett egy taxisofőr (más források szerint: kongói illetőségű diák) nyilatkozott a BBC egyik hírműsorában az Apple komputercég és az Apple lemezcég közötti védjegyperről. A férfi az egyik verzió szerint utasra, a másik szerint állásinterjúra várt; az egyező keresztnévből származó félreértés folytán bemikrofonozták, s máris élő adásban találta magát. Igyekezett becsülettel válaszolni a feltett kérdésekre, s a műsorvezetőnő sem fogott gyanút. A BBC vezetése később minden érintettől elnézést kért, korunk szakértőmítoszán azonban alighanem újfent súlyos csorba esett.
Egy hónapja Vásárhelyi Mária médiaszakértő cikket írt az Élet és Irodalomba, Veszettek címmel. Arról értekezett, hogy a választási vereség hatására egyes marginális internetes orgánumok Orbán Viktor ellen fordultak. E jelenséget fogalmazta meg úgy, hogy „a (z ellen) forradalom felfalja saját gyermekeit”. A szivárványos gondolatmenettel nem kívánok itt érdemben foglalkozni: az írás fő célja bizonyára az volt, hogy álszent módon idézgetni lehessen nyomdafestéket alig tűrő szélsőséges minősítgetéseket. Vásárhelyi azonban elkövette azt a kapitális hibát, hogy médiapolitikai konstrukciójához a francia forradalom motívumkincséhez fordult. Mivel franciatanári tanulmányaim folyamán behatóan kellett foglalkoznom a korral, elhűlve olvastam, hogy a párhuzamként idecitált „Veszettek” (Les Enragés) névre hallgató radikális forradalmi csoportosulást Vásárhelyi lazán összekutyulta a konvent hegypárti képviselőivel. Hogy mást ne mondjak: Vásárhelyi szerint ők végeztették ki Robespierre-t, holott a valóságban Robespierre számolt le ővelük. Hahner Péter történész egy héttel később elegánsan helyre tette a fékezhetetlen agyvelejű „szakértőt”, így itt csak annyit jegyeznék még meg: Vásárhelyi egy kifejezetten szélsőbalos csoportosulás sémáját próbálta ráhúzni az általa szélsőjobbosnak tartott Orbán-kritikusokra. A prekoncepció ordító: a beszélő névhez („Veszettek”) igyekezett társítani az óriásira fújt perifériális sajtójelenséget, hogy kijelenthesse: „ilyen volt a populista, érzelmi politizálás 1790 táján”, meg hogy „manapság a Veszetteket pedig jellemgyilkosoknak hívják”. Szerinte „ők azok, akik a legalantasabb módszerektől sem riadnak vissza a politikai ellenfél személyiségének és környezetének morális megsemmisítése érdekében; akik a pitbullokra emlékeztető vérengző harci kedvvel vetik rá magukat a kiszemelt áldozatra, és addig marcangolják, amíg ki nem vérzik. Az ellenféllel szembeni kíméletlenség a vezér feltétel nélküli, kritikátlan elfogadásával párosul”. De hogy nem a Gyurcsány-párti sajtó kritikájáról van szó, azt az mutatja, hogy Vásárhelyi „a szélsőjobb által működtetett második nyilvánosság legsötétebb bugyraiba” száll alá. Igaz, ez érdektelen volna, de a szerző szerint – igaz, bizonyíték nélkül – „némileg szordináltabb stílusban lényegében ugyanezek a szerzők dominálják a jobboldali első nyilvánosságot is”.
Egyszer már fölvetettem, hogy miféle olvasószerkesztés folyhat az ÉS-ben, ahol Vásárhelyi korábban a Krisztus utolsó megkísértése című filmet Scorsese helyett Pasolininek tulajdoníthatta. Az irodalmi hetilap mentségére legyen mondva, a BBC-nél sem a mostani volt az első eset, hogy szakértőket összekevertek: közel egy éve a walesi miniszterelnök helyett a Dr. Who című tévésorozat egyik készítője nyilatkozott tévedésből politikáról és autonómiáról a Sárkány szeme című politikai műsorban.