Egy irányelv szerepe általában az, hogy az adott szakterületet érintő kérdéskörrel kapcsolatban meghatározza az elérendő célokat, egyfajta keretet adjon, amelynek mentén a tagállamok kidolgozhatják saját eljárásaikat, szabályaikat. A televíziózásra vonatkozó keretszabályozást 1989-ben vezette be az unió, és egy olyan egységesen alkalmazandó kvótarendszert írt elő a televíziós szolgáltatók számára, amely elősegíti az európai gyártású műsorok védelmét, korlátozza a reklámra fordítható időt, illetve védi a nézők, elsősorban a gyermekek érdekeit.
– Miért éppen most kell ezen módosítani?
– Lassan húsz éve vezették be a jelenlegi rendszert, és jóllehet 1997-ben már sor került bizonyos módosításokra, az utóbbi évek technológiai változásai, a digitális technológia elterjedése arra készteti a jogalkotót, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez. A közeli jövőt az interaktív, digitális szolgáltatások fogják uralni, éppen ezért 2010-ig egész Európában át kell állni a digitális sugárzásra. Az újfajta szolgáltatások új kihívásokat jelentenek, amelyekre a jogszabályokkal is fel kell készülni. Egyrészt televíziós dömping tanúi leszünk, hiszen az új digitális platform a jelenleginél hatszor több sugárzási frekvencia kiosztását teszi lehetővé, ráadásul ezek nemcsak tévékészülékeken lesznek elérhetők, hanem interneten vagy mobiltelefonon is; másrészt a tartalmat tekintve lehetővé válik, hogy ne a hagyományos, program szerinti műsort figyeljük, hanem ki-ki saját ízlése, igénye, érdeklődési köre szerint tölthesse le a műsorokat, és akkor nézze meg őket, amikor csak akarja. Tehát mi magunk leszünk az adás szerkesztői! Viszont ebben a pillanatban a jelenlegi szabályozás nehézkessé válik, például az európai alkotások részarányait illetően, ugyanis eddig előírhattuk, hogy a program fele uniós alkotás legyen, amit könnyen ellenőrizni lehetett. Amikor azonban a néző maga válogatja össze az általa nézni kívánt műsorokat, a szabály rögtön betarthatatlanná válik.
– Az európai gyártású műsorok védelme annyira fontosnak tekinthető? A hírek, sorozatok, filmek nagyobb része ugyanis Európán kívülről érkezik, azokat leginkább Amerika szállítja.
– Igen, de a tévéműsorok társadalomra gyakorolt hatása, hivatalos kifejezéssel közvélemény-formáló ereje rendkívül nagy. A túlzott koncentráció az Európai Unió legfőbb céljai ellen szól, ilyenek például az európai kultúra megőrzése, a sokszínűség biztosítása, vagy a vélemények szabadsága. Ráadásul az európai produkciók támogatásával európai munkahelyeket teremtünk, illetve védünk meg. Az uniónak létezik egy Média elnevezésű programja, amely közös gyártású filmekhez, műsorokhoz nyújt támogatást.
– A reklámpiacot hogyan érintik a digitális átállással kapcsolatos intézkedések?
– A hagyományos televíziózás korában a reklámozóknak könnyű dolguk volt, hiszen az országosan fogható csatornák legnézettebb műsorai előtt vagy közben sugárzott reklámblokkban a lakosság, vagyis a potenciális fogyasztók meghatározó részét elérték. A digitális műsorszórás elterjedésével ez a módszer megszűnik, hiszen egyrészt a csatornák száma megsokszorozódik, másrészt egy speciális csip beépítésével a néző egyszerűen átugorhatja, kihagyhatja a reklámblokkokat! A reklámozók így egészen újszerű, a televíziózásban ritkábban alkalmazott megoldások felé veszik az irányt, mint például az úgynevezett termékelhelyezéses reklám, vagy a műsortámogatás.
– Milyen veszélyek fenyegetik a nézőt az újszerű módszerek alkalmazásakor, és hogyan kerülhetők el a veszélyek?
– A „termékelhelyezéses” módszerrel a szerkesztett műsoron belül, annak részeként jelennek meg a reklámozni szándékozott termékek, például oly módon, hogy kedvenc műsorvezetőm valamilyen üdítőt fogyaszt, vagy egy adott márkájú ruhát visel. Ezt – szemben a reklámblokkos megoldással – a néző nem kerülheti el, rákényszerítik, hogy megnézze, és tudat alatt azonosítsa a terméket az általa kedvelt személlyel. Egyébként a szóban forgó módszert a filmgyártásban már régóta alkalmazzák. A televízió hatása a társadalomra sokkal nagyobb, mint a mozié, éppen ezért szigorúbban kell szabályozni a kérdést. A nemkívánatos hatások, elsősorban a gyermekek befolyásolása több módon csökkenthető, nevezetesen általánossá kellene tenni a médiaoktatást, hogy a fiatalok meg tudják különböztetni a reklámot a tartalomtól, és ne higgyék azt, hogy ha kedvenc sztárjuk bizonyos üdítőt fogyaszt, akkor az a legjobb.
– Ez nehéz küzdelem lesz.
– Tudom, de azt hiszem, ezen a téren a legnagyobb a felelősségünk.
– Biztosra veszi, hogy csak a fenti módon oldható meg a csatornák finanszírozása?
– Egyértelmű, hogy a kereskedelmi csatornák a reklámozóknak köszönhetik a bevételeiket. Sőt, a közszolgálati csatornák is ki vannak téve a reklámokból származó finanszírozásnak. Világos tehát, hogy a digitális átállás nemcsak a reklámozók helyzetét nehezíti meg, de a csatornák finanszírozása is alapos átalakuláson megy át. Több megoldás létezik, egyes tagországok a végletekig idegenkednek a „termékelhelyezéstől”, mások viszont a védelmükbe veszik. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy az új szolgáltatások elindítása újabb költségeket ró majd a nézőkre, hiszen a digitális műsorok vételére új készüléket, esetleg beltéri egységet kell vásárolni, fizetni kell a havidíjat, amit nem mindenki engedhet meg magának. A tájékoztatáshoz való jog biztosítása érdekében valószínűleg mindenhol maradnak ingyenes, nyílt közszolgálati csatornák, és az is elképzelhető, hogy ezeket az állam finanszírozza majd.
– Létezik mindenki számára elfogadható javaslat?
– Az Európai Parlamentben hónapok óta keresik a mindenki számára megnyugtató megoldást, az egyensúlyt a fogyasztók, a televíziós szolgáltatók és a reklámozók érdekeinek védelme között. Biztos vagyok abban, hogy a folyamat végén egy mindenki által támogatható változatot szavazunk majd meg.
– Az Európai Bizottság által javasolt tervezetben szerepel egy új szolgáltatás, a rövid híradás fogalma. Miért van szükség ennek a szabályozására?
– A rövid híradás egy több országban már alkalmazott szolgáltatást jelent. Tehát nem egy új jog elismeréséről van szó, hanem egy gyakorlat szabályozásáról. A rövid híradás fogalma tulajdonképpen egy nagyobb, közérdekű, jellemzően sporteseményről adandó, az egy-másfél perces bejelentkezéshez való jogot jelenti azon tévécsatornák számára, amelyek nem rendelkeznek az esemény közvetítési jogával. Mivel ezeknek az eseményeknek a közvetítési jogait rendre a nagy és tehetős médiavállalkozások szerzik meg, elvileg sok ember kimarad a történésekből, tehát ismét sérül az egyén tájékozódáshoz való joga. A parlament javaslata arra irányul, hogy senki ne maradjon ki az információkból.
– A szolgáltatások szabad mozgásának elve azt sejteti, hogy komoly érdekellentétek vannak a régi és az új tagországok között…
– Érezhető bizonyos ellentét, hiszen a nagy, fizetőképes médiavállalatok inkább a régi tagállamokban működnek, és az új tagországok vállalatai nehezen kelnek versenyre velük. Ugyanez a helyzet a vállalkozások szabad letelepedése körül is, mert amint a hazájában évtizedek óta megbízhatóan működő vállalkozás egy új uniós tagállamban leányvállalatot alapít, csak a bejegyzés szerinti ország szabályainak kell megfelelnie. A problémát az okozza, hogy a nemzeti hatóságok – a mi esetünkben az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) – elveszti hatáskörét a nem magyarországi bejegyzésű szolgáltató fölött. Nyilván nem szándékunk azzal vádolni a nálunk működő külföldi szolgáltatókat, hogy tisztességtelenül tevékenykednek, de a média sokszor említett, emberekre gyakorolt hatásai miatt az sem megengedhető, hogy a helyi sajátosságok teljes figyelembevétele nélkül üzemelhessenek.
keleti pályaudvar
Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!