Túlhajtott Mikola-fóbia

Erős a gyanúm, hogy kezd az ellenkezőjébe átcsapni a hetek óta tartó Mikola-ellenes médiakampány. A mára túlhajtott Mikola-fóbiáról beszélek, amelynek most szemtanúi lehetünk. Mikola Istvánról ki kell mondani végre: a Fidesz nem miatta vesztette el a választásokat. A most nagy hangon „mikolázók” igazán megnézhetnék a közvélemény-kutató cégek felméréseit az elmúlt hónapokban. Ezekből ugyanis kiderül, hogy március közepén, még Mikola pajzsra emelése előtt, az MSZP már több százalékponttal vezetett a Fidesz előtt. Szeptember óta nagyjából fej fej mellett volt a két nagy párt a közvélemény-kutatók felmérései szerint, de úgy, hogy az SZDSZ parlamentbe jutási esélyei egyre csak nőttek. Hol volt még a múlt év őszén Mikola?
Az igazi kérdés sokkal inkább az, miképp veszíthette el a Fidesz az egy évvel ezelőtti, legalább tízszázalékos előnyét az MSZP-vel szemben az őszi hónapokra? Lényegében tavaly szeptember táján, amikor a nem hivatalos kampány megkezdődött, az MSZP rögvest felzárkózott a Fidesz mellé, sőt több százalékpontos előnyre tett szert. Vajon ezért is a most mumusként beállított volt egészségügyi miniszter lenne a hibás? Aligha. Mikola elkövette azt az alaphibát, hogy mert őszintén beszélni. A kelleténél világosabban és nyíltabban fogalmazott, de igaza volt. Nézzük sorjában három elhíresült kijelentését.
Jómagam is tanár vagyok, s igazolhatom: kollégáim és én magam is vért izzadunk, hogy valamiképp fenn tudjuk tartani az osztályban és a tanórákon kívül is a rendet. A diákokat a média és a hivatalos oktatáspolitika liberalizmusa folyamatosan engedetlenségre, rosszalkodásra hergeli. A probléma súlyos, mert az oktatás hatékonyságát lerontja a tanulók rendetlenkedése. A tanárok kezében mára jószerével semmilyen fegyelmező eszköz nem maradt. A tragikus iskolai fegyelmi helyzet másutt is súlyos gond: Angliában például a legutóbbi választásokon a Konzervatív Párt felvetette a kérdést, s megoldási javaslatokkal állt elő. Nálunk viszont úgy látszik, semmilyen igazán fontos ügy nem válhat kampánytémává. Teljesen nyilvánvaló mindenki előtt, hogy a „körmöst” mint büntetési formát az iskolákban visszaállítani abszurd lenne. Természetesen Mikola sem erre gondolt, csupán szerette volna felhívni a figyelmet a tanintézményekben kialakult tarthatatlan helyzetre. A véleményszabadság és a liberalizmus legnagyobb dicsőségére beléfojtották a szót. Az iskolai nevelés kérdései nálunk nem vitathatók meg. Rendben. Csak akkor kéretik nem csodálkozni majd, ha iskolai verekedésekről, fiatalok vandalizmusáról, netán halálos lövöldözésekről kapjuk majd a híreket, mint Amerikából.
Beszélt még Mikola „szinglicsapatokról”, amelyek feltűnnek majd az MSZP és SZDSZ rendezvényein. Társadalmi csoportok megbélyegzése természetesen elfogadhatatlan. De kérdezem a politikusokat, újságírókat, gazdasági szakembereket, demográfusokat: vajon ha a szingliséget piedesztálra emeljük, és reklámozzuk, nem fog kevesebb gyermek születni? S ha kevés gyermek születik, elegendő számú járulékfizető hiányában nem fog csődbe menni egyszer a nyugdíjrendszer? Egész Európában talán az egyik legsúlyosabb gond a népességcsökkenés s a nyugdíjrendszerek ebből fakadó válsága. A terjedő szingli életforma, a csökkenő gyerekszám és az alacsony nyugdíjak között összefüggés van. Mikola talán erre kívánta felhívni a figyelmet. Némiképp naivan azt gondolva, a választási kampány arra való, hogy megvitassuk nemzetünk sorskérdéseit, így többek közt a népességcsökkenés és a nyugdíjrendszerek finanszírozásának ügyét. Tévedett, mert nálunk erről sem lehet beszélni. De miről lehet akkor? Csak olyan kérdéseket lehet szóba hozni, amelyeket a liberális politikusok és újságírók engedélyeztek? Ha így van, igazán kár volt ezt a rendszerváltásnak nevezett átverést végrehajtani.
Ami pedig a határon túli magyarok kettős állampolgárságát illeti; ezt a nemzetünk fennmaradása szempontjából létfontosságú ügyet sem lehetett kampánytémává emelni. Mikola pusztán arra figyelmeztetett, hogy erkölcsi, sőt hazafias kötelességünk a határon túl élő véreink számára az állampolgárságot biztosítani. De szavazati jogról szó sem volt kongresszusi beszédében. Amint a gyászos kimenetelű december 5-i népszavazás kampányában, a baloldal ezúttal is sikeresen operált ezzel a hazugsággal. Aminek az lett a következménye, amivel a kormány a hirdetéseiben riogatni is kezdett, nevezetesen, hogy „húsz évre minden eldől ebben az országban”. Nem ez volt Mikola István mondandójának lényege. De rárontott az egész média, így azután a határon túli magyarokról egy árva szó el nem hangozhatott a kampányban. Mire való végül is a kampány? Nem kellene abbahagyni ezt az egészet, s bevezetni a balliberális diktatúrát?
Minden politikus hibázik olykor, s kimond rosszul megfogalmazott mondatokat. Gyurcsány Ferenc szaúdi terroristáira és öregecskedő feleségeire mindnyájan jól emlékszünk. Arra is, hogy be akarta fogni Orbán Viktor száját. S miközben letegezte a mártír Nagy Imrét, a cigányság generációs láncát akarta megtörni, a magyar fiatalokat pedig el akarta zavarni külföldre. Majd az egészre rátett egy lapáttal: a politikai másként gondolkodóknak sintértelepet ajánlott sintérekkel, és közben csendben kirúgatta azt a vidéki újságírót, aki botrányos szavait nyilvánosságra hozta. Akkor Gyurcsány adja vissza haladéktalanul a mandátumát? Az MSZP pedig testületileg vonuljon ki a parlamentből? De tekintsük csak ténylegesen freudi elszólásnak Mikola és Gyurcsány kijelentéseit. Mi derül ki ennek a két embernek a gondolkodásából? Mikola balul elsült mondatai mögött súlyos, megoldásra váró gondok húzódnak meg, amelyekre ő rá kívánta irányítani a figyelmet: az iskolai nevelés, a népességcsökkenés, a határon túli magyarság kérdéseire. Ezzel szemben mi húzódik meg Gyurcsány Ferenc kijelentései mögött? Vajon mit akart mondani a miniszterelnök az „öregecskedő feleségekkel” vagy épp a „szaúdi terroristákkal”? Micsoda üresség és zűrzavar lehet ennek az embernek a fejében, akit a magyar nép a lezajlott választásokon immár legitim úton a miniszterelnöki székbe juttatott…
Vagy ne beszéljünk nemzetről, erkölcsről, családról, nevelésről, és máris roppant modernek vagyunk? Köszönöm, de akkor én a magam részéről nem kérek a „modern konzervativizmusból”. Kezdem azt gondolni egyébként, hogy a jobboldal ismételt választási vereségének legfőbb oka épp az értékek hangoztatásában rejlik. Sok ember azért adja szavazatát a baloldali pártokra, mert úgy érzi, azok nem követelnek tőle semmit: ejnye-bejnye nélkül lehet családot otthagyni, gyerektelenül élni, csak magunkkal törődni, italozni és kábítószerezni, mutyizni, lopni és csalni, könyveket sutba vágni, bugyuta show-műsorokat bámulni, a magyar múlttal, hazával, nemzettel nem törődni. A jobboldal ezzel szemben kimondva-kimondatlanul elvárásokat fogalmaz meg az emberekkel szemben: polgári életformáról, nemzetről, kereszténységről, erkölcsről, múltról és kötelességekről beszél. Úgy tűnik, mintha a balliberális pártok forradalmi tettre biztatnák szavazóikat: döntsék csak le az erkölcs évezredes építményeit, úgy lesz csak igazán kellemes az életük. Magyarán: mindent szabad. Ez az ő jelszavuk. De hát nem lehet egy gyékényen árulni azokkal az emberekkel, akik megtagadnak erkölcsöt, családot és hazát. Mindazoknak, akiknek még fontos az erkölcs és a haza: ne hagyjuk magára Mikola Istvánt!

A szerző pedagógus